Századok – 1966

Történeti irodalom - Varga János–Vörös Antal: Magyarország a Habsburg abszolutizmus rendszerében. Magyarország története I–II. (Ism. Vörös Károly) 1307

TÖRTÉNETI IRODALOM VARGA JÁNOS — VÖRÖS ANTAL: MAGYARORSZÁG A HABSBURG ABSZOLUTIZMUS RENDSZERÉBEN. KÜZDELMEK A POLGÁRI ÁTALAKULÁSÉRT; FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE I—II. (Budapest, Gondolat Kiadó. 1964. I. köt. 317—550. 1.) A munkának a szatmári békétől a világosi fegyverletételig terjedő 138 évet átfogó IV. fejezete (Vörös Antal és — 1795-től — Varga János munkája) 230 oldalra terjed: ebből az 1795-ig terjedő szakasz 90, 1848 — 49 története 67, a közbeeső periódus mintegy 70 oldal terjedelmű. Olyan arányok ezek, melyek csaknem teljesen megegyeznek a munka közvetlen és így összehasonlításra természetszerűen kínálkozó elődje, az Egyetemi Tankönyv e korszakra terjedő, összesen 835 oldalnyi részének arányaival (295 + 320 + 220 oldal), — eleve jeleként annak, hogy eltekintve a tankönyv 1790-es alkorszak határának 1795-re való áthelyezésétől, az új munka a korszakoknak sem már kialakult felosztását, sem az alperiódusoknak legalábbis a terjedelemben kifejeződő értékelését nem kívánta megváltoztatni. Ám ennek első tanulságként való megállapítása mellett csak még élesebben vetődik fel a következő kérdés: szerzők tehát a rendelkezésükre álló kétségtelenül korlátolt terjedelmen belül a kor történetének mely fővonalait s milyen összefüggéseit emelik ki, hangsúlyozzák, s ezek bemutatásában meddig, milyen mélységig mennek el? A szöveg végigtanulmányozása azt mutatja, hogy benne a hangsúly az időben haladva, helyesen, íokozatosan tolódik át a gazdasági alap helyzetének és a termelőerők fejlődésének tárgyalásáról e fejlődés politikai és kulturális vetületeire. Az 1711 és 1795 közötti alperiódus első fejezeteiben még gyors egymásutánban kétszer is önállóan tárgyalva ismétlődik a mezőgazdaság, az ipar és a bányászat, majd a kereskedelem fejlődése, — a kibontakozó bécsi gazdaságpolitika és az udvar centralizáló politikája csak ezután kerül a tárgyalás középpontjába. Az 1795 utáni alperiódust viszont a napóleoni háborúk s ezek mezőgazdasági konjunktúrájának ismertetése után elsősorban már a liberális mozgalom kifejlődése, tehát egy sajátlagosan politikatörténeti probléma dominálja, melynél a gazdaságtörténeti elemek egyre inkább már csak a politikai fejlődós motivációjaként s nem mint önálló összefüggő fejezetek jönnek elő. Ezzel párhuzamosan kerül egyre részletesebb bemutatásra a nemzeti kultúrának először a felvilágosult abszolutizmus hatása alatt — s mintegy annak részleges reakciójaként is — a nyelvmozgalommal kezdődve kibontakozó, de a század végétől már szintén a liberális mozgalom jegyében álló s fokozatosan a kultúra valamennyi területére kiterjeszkedő fejlődése. A szöveg ezek mellett mindkét alperiódusban megfelelő figyelmet fordít a társadalom fejlődésének bemutatására (melynek során szerzők helyesen hangsúlyozzák a társadalomban a kapitalista fejlődéssel párhuzamosan kialakuló változásokat) s az ország nem magyar népeinek fejlődésére is. A fejlődós mindezen fővonalai logikusan futnak össze és folytatódnak zökkenő nélkül 1848—49 történetében, mely igen sikerülten, a megelőző korszak összes főbb problémájával szoros egységben bemutatva, a megelőző korszak minden lényeges kérdésére meg is adja a választ. Az így e 140 év történetéről kialakuló összkép tehát a XVIII. századra a bécsi abszolutizmus teljes gazdasági és politikai érvényesülését mutatja (melyet legfeljebb a reakciós rendiség csökönyös konzervativizmusa hátráltat), s mely a század végére létrehozza a maga felvilágosult értelmiségét. Ennek az értelmiségnek (s ezáltal mintegy az őt létrehozó felvilágosult abszolutizmusnak) bukásával záródván az első alperiódus (1795), a felvilágosult abszolutizmus korszaka ilyen módon még nagyobb és pozitívabb hangsúlyt kap, mint az előző történeti felfogásban, ahol még 1790, tehát II. József rendszerének kudarca s a nemesség nemzeti-rendi jellegű megmozdulása jelentette az új korszak határát. A felvilágosult abszolutizmus tehát a francia forradalomtól megrémítve, a 90-es évek elején mintegy visszalép, s így kompromisszumra hajlamosan megtalálja szövetségesét az előjogait féltő nemességben. E nemességet azonban a napóleoni háborúk konjunktúrájában kibontakozó árutermelése és részint ennek nyomán kezdődő polgárosodása, részint az így fokozódó kizsákmányolás ellen feltámadó paraszti elégedetlenség csakhamar