Századok – 1966

Vita - Siklós András: Megjegyzések Mód Aladár bírálatához 1257

MEGYEGYZÉSEK MÓD A LADÁK, BÍRÁLATÁHOZ 1261 írásainak, nevezetesen a „400 óv" című kiadványnak is része volt. E munkát —melynek utolsó, 1954-ben megjelent kiadása foglalkozik legbővebben 1918—19-cel— nyilvánvalóan nem helyes történelmietlenül, a kiadás idejének politikai légkörétől elvonatkoztatva megítélni. De ennek ellenére is tény az, hogy a „400 év"-ben Károlyi Mihályról és a Károlyi-kormány tevékenységéről kizárólag esak negatívumok olvashatók. E kiadvány 1918-cal foglalkozó fejezete még azt a közismert tényt sem említi meg, hogy Károlyi 1919 februárjában birtokait felosztotta. A Nemzeti Tanácsról és a Károlyi-kormányról ellentétben a dokumentumokkal sokszorosan bizonyítható igazsággal, a „400 év" 1954-ben megjelent 7. kiadása azt írja, hogy az „sem a forradalom előtt, sem a forradalom első napjaiban nem adta tamijelét annak, hogy a feudális nagybirtok rovására földhöz akarja juttatni a falu nincstelenjeit" (i. m. 475. 1.). Mód Aladár a Valóságban megjelent cikkében helyesen arról ír, hogy Károlyi „a válságból kivezető utat a munkásosztállyal való szövetség szorosabbra fűzésében, a szociáldemokratapártvezetésben vitt szerepének növelésében kereste". Erről az útkeresésről, Károlyi balratolódásáról a „400 év" című kiadványban semmi sem olvasható, ellenkezőleg, ott a szerző Károlyit az ellenforradalmi reakció ügynökeivel állítja egy vonalba, és arról ír, hogy Károlyi „a bolsevizmus megfékezésének érdekében" kész volt tárgyalásokba bocsátkozni a győztes imperialista hatalmak képviselőivel, (i. m. 487. 1.). Mód Aladár szerint az, hogy én a forradalom vereségének alapvető okát a vele szemben álló ellenséges erők túlerejében, a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulásában jelölöm meg, lemondást jelent a problémák tisztázásáról. Annak bizonyítására, hogy 1919 reális lehetőségeinek és tanulságainak mélyebb feltárását elmulasztom, konkrétumként két fontos szempontra utal. Egyrészt arra, hogy a földkérdés helyes megoldása mellett „nyilvánvalóan sokkal kisebb lehetőség lett volna a környező országok nagyrészt paraszti sorból kikerült katonaságát Tanács-Magyarország ellen bevetni", másrészt arra, hogy a szubjektív erők helyesebb kihasználásával „még vereség esetén is, azt követően sokkal könnyebb lett volna a forradalmi erők újjászervezése, a harc továbbvitele". Ami az első szempontot illeti, úgy erről a Magyarország története II. 350. oldalán a következőket írom: „A földosztás elmulasztása azért is káros volt, mert hatással lett volna a szomszédos országok parasztságára is . . . A Magyar Tanácsköztársaság ellen támadó intervenciós hadseregek nagyrészt parasztkatonákból álltak, a földosztás bomlasztólag hatott volna e hadseregek soraira." A második szempontot illetően az általam írt fejezetrészben, a proletárdiktatúra megdöntésében jelentős szerepet játszó szubjektív tényezők, a vezetés által elkövetett hibák részletes felsorolásához kapcsolódva a következők olvashatók: „A hibák súlyát és jelentőségét helytelen lenne eltúlozni, nem árt azonban utalni arra, hogy az utóbb említettek a Tanácsköztársaság bukása után, az ellenforradalom időszakában is kedvezőtlenül éreztették hatásukat" (i. m. 359.1.). Lehetséges, hogy a fentebb idézett szövegrészeket Mód Aladár nem vette észre. Ha így áll a dolog, úgy e körülményre figyelmét felhívom. Ha nem erről van szó, és Mód Aladár azért hiányolja és írja le többízben is az említett szempontokat, mert azoknak különleges fontosságot, közülük az elsőnek a Tanácsköztársaság elleni ellenséges támadás szempontjából döntő jelentőséget tulajdonít és feltételezi, hogy e körülmény az ellenséges támadás összeomlását, vereségót eredményezte volna, úgy Mód Aladárt újólag az egyoldalúság veszélyeire kell figyelmeztetnem. Közismert tény, hogy a Román Királyság és a Csehszlovák Köztársaság bőven ígért földet a román és a szlovák parasztoknak, sőt nemcsak ígért, hanem —bár kevésbé bőven — adott is. Aligha kétséges, hogy e körülmény egy esetleges magyarországi földosztás hatását legalább is részben ellensúlyozta volna. Az eddigi vita során többen is rámutattak arra, hogy Mód Aladár történelemszemléletében a marxizmustól idegen, szubjektivista, voluntarista elemek találhatók. A Valóság legutolsó számában közölt vitacikk az ilyesféle vélemények igazságát úgy vélem csak megerősíti. Nézzük meg például közelebbről az alább idézett fejtegetéseket. Az 1919. május 2-i fordulat eseményeit méltatva Mód Aladár a következőket állapítja meg : „A válság kendőzetlen feltárása, a pesti munkásság megmozdulása első menetében megfordította a forradalom sorsát, tanúbizonyságot adva arról, hogy a munkásosztályban, akárcsak 48 honvédjeiben nemcsak a készség, hanem az erő és képesség is megvolt forradalmának védelmére. De tanulságul szolgált arra is, hogy a forradalom győzelméhez nem elég a lelkesedés, a tömegek harckószsége, ha hiányzik a forradalom kérdésének következetes ós helyes tisztázása, s ha elvész a forradalom pártja."