Századok – 1966
Vita - Sárközi Zoltán: Válasz az erdélyi szászok ügyében 1249
VÁLASZ AZ ERDÉLYI SZÁSZOK ÜGYÉBEN 1255 Brassó népességi adata (1830-ban 22 476) nem túlzott. 1839-ben külvárosaival együtt 22 886 lakója volt.2 8 Az erdélyi ipar XVIII. százarii kedvező helyzetére vonatkozó megállapításához Ember Győző idézett művében az Államtanács irataiból közöl dokumentációs anyagot is. A következményekre, arra, hogy a XIX. században az erdélyi ipar egyes ágaiban a magyarországit felülmúlta, ld. a könyvem 105. oldalán elmondottakat.23 A sebeshelyi kincstári vashárnort nem tekintettem „szász" iparnak. Csak azért foglalkoztam vele, mert a Szászföldön volt. Logikus lett volna, ha kollégám a vele együtt említett kudzsiri kincstári vasgyárat is ,,szász"-nak minősíti ! Piuariu (Ványoló)-Molnárról I. Tóth Zoltán műve alapján (munkám 90. oldalán) csak annyi bizonyos, hogy a „Supplex Libellus Valacliorum" szerzője volt. Emellett a Molnár név nem azonos a Müllersheimmel. (Ez utóbbi magyarul kb. Molnárházit jelent.) Végül — amint arra az ismertető helyesen rámutatott — a könyv különböző helyein szereplő két adat eltérő módon mutatja be a Szádon alapított gyapjúfonógyár fennállásának időpontját is. (A 28. oldal 77. lábjegyzete különben sem az én véleményemet tükrözi, hanem Benigni művének magyarra fordított kivonatát tartalmazza.) A fenti különbségek miatt a két adatot nem kapcsolhattam össze. Könyvem megírása óta került kezembe egy olyan bejegyzés, mely az említett ellentmondásokat áthidalja. 1781-ben a nagyszebeni Szent András szabadkőműves páholy tagjai közé felvettek egy „Job. Molnár v. Müllersheim, Augenarzt und Linguist" nevű és foglalkozású egyént.30 Az összetartozó két adat egymáshoz kapcsolása csak így logikus ! Könyvem 109. és 110. oldalain szó van arról, hogy brassói iparosok a magyar „Védegylet" mozgalmával rokonszenveztek, ós kapcsolatba kerültek a pesti üzleti körökkel. Ebből az alábbi következtetéseket vontam le: „Az ipari burzsoázia ilyen irányú törekvéseiben kell keresnünk egyik magyarázatát annak, hogy 1848-ban a fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkező város, Brassó következetesen unió-párti, haladó és radikális programot valló, míg a főtisztviselők, gazdag papok és céhmesterek székhelye, Nagyszeben, forradalomellenes, magyargyűlölő ós reakciós." Munkám e részét az ismertetés a következőképpen adja vissza: „ . . . magában véve sem helytálló az az állítás, hogy Brassó 1848-ban uniópárti, haladó, radikális, még kevésbé az, hogy ennek magyarázata a város fejlett ipirosodása és kereskedelme (szemben az itt bürokrata-klerikális-céhes városnak jelzett Szebennel); az előző oldalakon épp Sárközi ír a szebeni iparról." Arról lehet vitatkozni, hogy Brassó uniós magatartása 1848-ban pontosan milyen volt, arról is, hogy Nagyszebenben — a fejlett ipar ellenére — mennyivel nagyobb társadalmi nehezékek voltak (nem szólva a Gencral-Comtnando-ról és az országos hivatalokról), de arról az eljárásról már nem, hogy Trócsányi az általam megjelölt egyik magyarázó ok helyett ferdítve és torzítva mint egyetlen magyarázatot a Brassó város jellemzésére szolgáló jelzőt helyettesítse be.3 1 Kifogásolja s egyben pontatlanul tolmácsolja'azt a nézetemet, bogy a földközösség miatt csak részben alakulhatott ki szász feudális uralkodó osztály, s ez akadályozta meg a magyar nemesség itteni birtokszerzését is, saját ezzel kapcsolatos véleményét azonban nem mondja meg. A tizedfizetési kötelezettség eredeténél fogva a reformáció után is egyházi jellegű, a dózsma későbbi sorsára pedig utal a könyv 23. oldala. Teljesen igaza van abban, hogy a zsellérek, a városi szegénynép kiűzését nehéz kisajátítási esetnek felfogni, ón magam is a román lakosságot ért sérelmek közé soroltam be azt. A szász tized sorsát illetően különbséget kell tennünk a „de iure" és a „de facto" birtoklás között. A XVIII. században Erdély új gazdáinak, a Habsburg-uralkodóknak hivatalos állami szervei sokszor már „de facto" is érvényt tudtak szerezni a fiseus jogainak, melyek a fejedelemség alatt mások által bitorolt dézsmákra vonatkoztak. így a királyi fiseus ténylegesen fokozott mértékben ragadta magához az egyházi tizedet.32 Könyvemnek „az idők folyamán" kitétele egyébként utalt az előző századokra is. A 25. oldalon valóban nincs szó a szász törvényhatóságok magyar parasztságáról, a 79 — 80.-on azonban annál több. "Johann HierUz: Bevölkcrungsverliältnisse im Kronstädter Distrikt nach der 1839-er Zählung. Archiv, 1848. 1 II. köt, »+. 1. 19 Ember Győző fejtegetéseiből egyébként világosan kitűnik, hogy a bécsi udvari hatóságok szándékosan erősítették a XVIII. században a Magyarországhoz vissza nem csatolt területek, többek közt Erdély iparát. A szász ipar XVIII. századi fejlettségének ez a legkézenfekvőbb történeti magyarázata. Ember Győző: Magyarország és az államtanács első tagjai. Századok, 1935. Pótfüzet, 30 Ludwig Abjfi: Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich-Ungarn. 1899. V. köt. 319.1. 3I. Brassó és Szeben ellentéteinek, melyek az unió kérdésében és a társadalmi problémák eltérő megoldásában mutatkoztak, egyébként valóságos irodalma van. Én magam Szebennel kapcsolatban—lévén itt elsősorban evangélikus papságról szó — a klerikális jelzőt sem használtam. Ld. erre: A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának lúegfelelő részeit. 32 A barcasági káptalan ellen indított per pl. azt eredményezte, hogy a fiseus a barcasági dézsma 3/4-ed részét 1770-től kezdve ténylegesen birtokba vette. Hasonló eredmények azonban nem mindenütt születtek. Ld. erre G. D. Teutsch: Das Zehntrecht der Evangelischen Landeskirche А. В. in Siebenbürgen. Schässburg. 1858. 75—110. 1.
