Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
120 JEMNITZ JÁNOS 4 más részüket burkolt anarchisták képezik, akik a mi embereink között kísérelték meg, hogy maguknak híveket toborozzanak; velük együtt vannak közöttük szamarak, öntelt diákok és megbukott kandidátusok is."12 5 Vollmarral kapcsolatban ugyanebben a levélben Engels Singer véleményét osztotta: „Vollmar úrnak ugyanígy vissza kellett vonulni; de ez utóbbi sokkal veszélyesebb, sokkal ravaszabb, sokkal nagyobb benne a kitartás, a végtelenségig hiú, s mindenképpen szerepet szeretne játszani."126 Engels kiváltképpen Bebel, Singer és Auer erfurti szereplésével volt megelégedve — Liebknechtet viszont nem említette. Október 24—26. között hasonló értelmű sorokban írt választ Bebelnek. A dicsérő szavak mellett ekkor megjegyezte, hogy a pártellenzéktől immár megszabadultak, a hangoskodók a párton kívül ártalmatlanok lesznek, legjobbjai pedig elgondolkodhatnak a tapasztaltakon. Örült a kongresszuson uralkodó jó hangulatnak, majd a kongresszus után ekkor tett először említést Liebknechtről. Szavaiból kitűnt, hogy Liebknechttel szembeni fenntartásai, neheztelése egyáltalán nem csillapodott, legfeljebb bizonyos sajnálkozással párosult: „Liebknechtnek keserű pirula lehetett, hogy éppen neki kellett az új programról a beszámolót tartani, amelyből nemcsak a lassalleánus, hanem a saját kedvenc néppárti frázisainak utolsó maradványait is kiirtották."127 Engels a beérkezett forrásanyagból is kiérezte Liebknecht keserűségét, s mindennek alapján megjegyezte, „remélem, hogy akad majd olyan lejtős terület, amelyre leereszkedve Liebknecht fokozatosan nyugdíjállapotba kerülhet, — Liebknecht meglepően elöregedett a pártban".128 Ezekben a napokban Engels Sorge és Bebel mellett megkereste soraival Kautskyt is: „Üdvözöllek abból az alkalomból, hogy programtervezetedet Erfurtban elfogadták, s eltávolították abból az »egyetlen reakciós massza« tételét." Majd megerősítette, hogy Erfurtban „minden jól ment", hozzáfűzvén, hogy az „ellenzék" és Vollmar visszavonulása valósággal példátlan.129 Még ezen a héten Paul Lafargue útján a francia szocialista vezetőket is tájékoztatta Erfurtról. A nyitó sorok azonosak voltak: „Minden jól ment." Majd következett az értékelés: „Az ellenzék szamarai az egész párt előtt bebizonyították, hogy ők valóban szamarak és gyávák, s nem érdemelnek semmiféle rokonszenvet. Vagy buták, vagy burkolt anarchisták, vagy rendőrügynökök." Majd megemlékezett arról, hogy a kongresszus utáni héten Berlinben kiviláglott az ellenzék elszigeteltsége, Münchenben pedig Vollmar kudarca. Vollmar megkísérelte, hogy a kongresszus határozataival szemben saját elképzeléseit érvényesítse, de a párttagság követelésére vissza kellett vonnia javaslatait. Mindennek ellenére Engels szerint Vollmar „a párt legveszélyesebb intrikusa",130 Engels ennek tudatában is derűsnek látta a párt jövőjét, noha megjegyezte, hogy Vollmarra „nagyon ügyelni kell", de szinte beletörődve 125 Marx—Engels: Szocsinyenyija. 38. köt. 167. 1. 126 Uo. 157. 1. 127 Uo. 159. 1. 128 Uo. 129 Uo. 164. 1. 130 Uo. 175. 1. — A Lafargue házaspár az erfurti kongresszus eseményeihez úgy tűnik nem fűzött kommentárt, inkább Engels értékelései, elemzései keltették fel érdeklődésüket, Engelshez írott leveleikben ezek megjelentetése foglalkoztatta őket. Ezen túlinenőleg a bonyolult francia politikai helyzetről, a francia szocialisták — köztük P. Lafargue — küzdelméről tájékoztatták Engelst (Friedrich Engels, Paul et Laure Lafargue Correspondance. Tome. III. Paris. 1959).
