Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
» AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1195 jótékony nyomai. Jóllehet már Halléban, sőt még a gothai programban is szerepeltek a német államszervezet demokratizálását követelő javaslatok, ezúttal Liebknecht ezeket még inkább aláhúzta. Ezek között beszélt az általános választójogról, az arányos választási rendszerről, sőt a képviseleti rendszer mellett a nép általi „közvetlen törvényhozásról", a népszavazások rendszeréről. (Ehelyütt feltűnő az eltérés Liebknecht hallei és erfurti beszéde között, hiszen Halléban ennek a modern, ipari, nagylélekszámú helyeken mutatkozó korlátairól szólt.) Külön taglalta annak fontosságát, hogy a hatóságokat a nép válassza, a tisztviselők a népnek legyenek felelősek. Ugyancsak kiemelte az önkormányzati szervek autonómiájának tiszteletbentartását, ezeknek jövőbeli szélesítését. Mindehhez hozzáfűzte: „E követelések egyértelműek németországi politikai intézményeink teljesen demokratikus szellemben való gyökeres átalakításával."105 Az előadói beszéd ily módon, ha nem is mehetett el az Engels követelte maximumig, a demokratikus köztársaság megteremtését — még kevésbé a szocialista társadalom közeli kivívását — nem tűzhette napirendre, de a minimum, az állam demokratikus átalakítása a feladatok közé került, s a békés belenövés visszavonásával Liebknecht ugyancsak Engels szellemében járt el. Ezekután a küldöttek elfogadták a beterjesztett javaslatot,106 s a kongresszus programadó része ezzel lezárult, méghozzá úgy, hogy azzal nemcsak a kor német és másnemzetiségű szocialistái, hanem az elvi kérdésekben oly kritikus Engels is meg volt elégedve.107 A kongresszus munkája azonban nem merült ki az új program elfogadásában. A küldöttek más elvi jelentőségű kérdésekben is irányt szabtak. A programvita mellett dönteni kellett a pártvezetőség eddigi politikájáról és a párt követendő taktikájáról is. Mindez kapcsolódott a baloldali ellenzék, a „fiatalok" szerepléséhez, akik a kongresszus előtt külön röplapot is megjelentettek, amellett, hogy Berlinben több ízben nyílt pártvj,ta folyt képviselőik, illetőleg a pártvezetőség részéről felszólaló Bebel és Auer között.108 Az előzetp vitákból látszott, hogy a kongresszuson vagy elfogadják — legalábbis reszlegesen — az ellenzék észrevételeit, vagy — miként Bebel mondja — távozniuk kell a zavartkeltőknek. Az ellenzék röplapja ezt az elhatározást szintén parancsolóvá tette. E röplapban először kifejtették, hogy a pártban a kisebbségnek nem kell alárendelnie magát a többségnek, amikor elvi kérdésekről van szó. Márpedig amikor a tisztán proletár és forradalmi politikától akárcsak a legkisebb mértékben is visszalépnek, eltántorodnak, az az ügy elárulását jelenti. Az utóbbi időben pedig a közbülső rétegek, a parasztság megnyerésére számítván, a pártvezetőség a forradalmi jelszavakat, célkitűzéseket elejtette, sőt immár a „békés belenövés" politikáját is meg-105 Uo. 48-51. 1. 106 Engels : Az erfurti programtervezet. 53 — 56. 1. 10 ' Lásd uo. 94 — 97. 1. 108 Az összecsapások rendkívül hevesek voltak. Az ellenzékiek „pártdiktatúráról, parlamentarizmusról, korrumpálódásról" beszéltek, Bebel ezzel szemben hangsúlyozta, hogy a párt nem veszített forradalmiságából, hanem „mindig előrehaladt, mind radikálisabb lett", de természetesen számot vet azzal, hogy nagy tömegpárt lett, s másként jár el, mint amikor kis szekta volt. Az állandó ellenzékieskedéssel szemben pedig kijelentette, hogy a pártfegyelemnek érvényesülnie kell. Majd a gondolatsort szinte szó szerint azzal zárta: ha az ellenzéknek nem tetszik a párt taktikája, élhet az alkalommal, s alkosson új pártot. E szavak természetesen nagy vihart keltettek a párthallgatóság körében. — Protokoll über die Verhandlungen des Parteitages der Sozialdemokratischen Partei Deutschlands abgehalten zu Erfurt. 1891. Berlin. 1891. 53 — 71. 1.
