Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
» AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1181 hogy már az 1887. évi St. galleni kongresszuson elfogadták a program átdolgozásának szükségességét — mint követelményt. Az átdolgozásra bizottságot is kineveztek Bebel, Auer és az ő személyében — de a bizottság a napi politikai, harci teendők ellátása miatt érdemben nem tudta feladatát teljesíteni.46 A történeti körülmények vázolása után Liebknecht áttért a gothai pártprogram gyengéinek ismertetésére. Ehelyütt Marx bírálata alapján megjelölte az elméletileg fogyatékos részeket, többek között azokat, amelyek a politikai gazdaságtan hiányos, bizonytalan alkalmazásából fakadtak. Ezen pontatlanságok kiigazításánál fontosabbak voltak a politikai módosítások, illetőleg a program politikai követeléseinek határozottabb értelmezései. Liebknecht aláhúzta, hogy a munkásosztály egységesen elnyomott és kizsákmányolt osztály, s elvetette azokat az észrevételeket, hogy a munkásosztályon belül egy újabb, negyedik rend lépett volna fel.47 A munkásság felszabadításának fő emeltyűjeként természetesen továbbra is a termelőeszközök köztulajdonba vételét jelölték meg. E pontnál azonban Liebknecht ugyancsak pontosabb megfogalmazást látott szükségesnek. Ugyanis a pártprogram szerzői — mint mondotta — annak idején természetesnek vélték, hogy e köztulajdonbavétel a földtulajdonra is kiterjed. Bázelben e kérdésben 1869-ben az Internacionálé, s vele együtt a német szociáldemokraták már amúgy is elkötelezték magukat.48 A félreértések elkerülésére azonban az új programban ilyen vonatkozásban is helyénvalónak látta a pontosítást. A német munkásmozgalomban ugyancsak kényes kérdést érintett Liebknecht, mikor a gothai program egy másik tételéhez ért: „A munkásosztály felszabadítása csak a munkásosztály feladata lehet, amellyel szemben az összes többi osztály egyetlen reakciós tömböt képez." Liebknecht megállapította, hogy a programtétel első pontját szocialisták nem kérdőjelezhetik meg, a második résszel szemben viszont többen felvetették, hogy Gothaban „túlságosan radikális határozatot fogadtak el". Liebknecht ezúttal sem tisztázta, hogy az ellenvetéseket kik emelték, miként Marx azon bírálataira sem utalt, mikor az „egyetlen reakciós massza" lassalleánus koncepcióját bírálta. Liebknecht mindenesetre kifejtette, hogy „a polgári demokratákkal hosszabb úton együtt kell haladniuk". Ehhez azonban mindjárt hozzáfűzte: mihelyt 46 Uo. 157—158. 1. — Emellett a Kivételes Törvény fennmaradása ezt a változást nem is tette oly sürgetővé. 47 A munkásságon belüli szociális rétegeződés régóta foglalkoztatta a szocialistákat. Az elsők között Weitling is felvetette e problémát, s az Egyesült Államokban az 1850-es években azért nem támogatta a szakszervezetek bórkövetelő mozgalmát, mert az az elit-szakmunkások létszínvonalát még inkább elszakította volna az elesettebb rétegekétől. Később, az 1860-as évek második felében az I. Internacionálé 1867, 1868. évi kongresszusán ismét felvetődött a probléma, ekkor a belga küldöttek hangoztatták erőteljesen annak lehetőségét, hogy a szövetkezeteken belül újabb szociális polarizálódás mehet végbe, amire ügyelni kell (Hermann Schlüter: Die Anfänge der deutschen Arbeiterbewegung in Amerika. Stuttgart. 1907. — L'Internationale. Recueil des documents. Genève. 1962. I. köt.) Angol vonatkozásban pedig Marx is gyakran kitért az angol munkásság egy részének kivételes helyzetére. Mindennek ellenére a XIX. század gazdasági, szociális, politikai, kulturális viszonyai egyaránt korlátok között tartották a differenciálódást, s a munkásság végeredményben egységes osztályként folytatta küzdelmét. (A rétegeződés felmérésére ós politikai, mozgalmi visszahatásának vizsgálatára itt nem vállalkozhatunk.) 48 Uo. 163 —164. 1. — A programvitában felszólaló Hermann Molkenbuhr ezt követően saját falusi tapasztalatai alapján bizonygatta, hogy e falvak dolgozói között sok híve van a szocializmusnak, a nagyüzemi gazdálkodásnak (i. m. 190. 1.).
