Századok – 1966

Közlemények - Simonyi Henri: Visszaemlékezések 98

VISSZAEMLÉKEZÉSE К. 109 A minisztertanácsnak vége volt. Már oszlóban voltak a miniszterek, amikor izgatottan betoppant a miniszterelnökségre Rónai Zoltán, Kunfi Zsigmond sógora, s azt a hírt hozta, hogy megvan a megegyezés Kun Bélával, a kommunistákkal, ennek folytán megszűnik a régi magyarországi szociáldemokratapárt, egyesülnek a munkáspártok, a régi helyébe jön az új munkáspárt, az új párt új nevet vesz föl, nevéből kihagyva a ,,demokrata" jelzőt, s az új párt Magyarországi Szocialista Párt lesz. A minisztertanács jegyzőjének utolsóként kell elhagynia a tanácskozás termét, Rónai Zoltánnak most való befutásakor még nem voltam kint, s csak később mesélték el ezt nekem azok, akik öt ekkor hallották. Garami Ernő is ott volt ezek közt, hallott mindent. Mondják, hogy nagyon elsápadt, meg volt lepve, kiderülvén, hogy neki se mondták el teljesen a megegyezést. Erre ű most az előbb még bent a minisztertanács alatt Böhmnek átadott levelét izgatottan visszakérte az épp távozófélben levő Böhm Vilmostól. Rögtön összetépte, s ott a helyszínen fogalmazott és írt le nyomban egy másik kis levelet, amelyben már bejelenti, hogy ö a pártból is kilép. Garaminak nem kellett a munkáspártok egysége. Böhm mesélte aztán, meg is írta emigrációs könyvében később, hogy hiába próbálta ekkor lebeszélni Garamit, hiába kérte, hogy ne siessen el semmit, s ne is legyen oly izgatott, — Garamival nem lehetett beszélni. Hajthatatlan maradt. Látva, hogy Garami Ernő mily izgatott, odament hozzájuk most Peidl Gyula is, s amikor megtudva, hogy mi történt, ő is megírta ott helyben a pártból kilépő levelét, s szintén átadta Böhmnek. Károlyi Kéri Pál újságíróval beszélgetett Berinkey szobájában. Kéri Pál Az Estnek volt ragyogó tollú munkatársa, vezércikkírója. Kéri Svájcból tért haza nemrégiben, ahol az októbrista kormány megbízásából végzett felvilágosító munkát, sok baloldali íróval, újságíróval tartott kapcsolatot, barátságot. Többek közt Romain Rolanddal, s Guilbeauxval, a francia kommunista emigránssal. Mikor én a minisztertanács befejeztével kijöttem, Károlyi már Kéritől is elköszönt, hogy átmenjen a Várba, eddigi ottani dolgozó szobájába, ahol már a Svábhegyről lejött felesége is várta. Még az előző nap, sőt most délután is úgy volt megbeszélve, hogy Károlyi este hét órára lemegy az Újvárosházára, a Munkástanács ülésére, s beszélni is fog. Az előző megállapodás szerint ugyanis a Munkástanácsnak kellett kijelölnie, hogy kit akarnak az új munkáskormány miniszterelnökének, s kik legyenek a kormányban. Károlyi ett akarta szentesíteni. Engem kint az ajtóban fogott el Kéri Pál, aki várt rám, mondotta is. Elmondta nekem, hogy az imént beszélt Károlyival, s hűségesen megismertetve őt az új helyzettel, megmondotta néki, hogy a legokosabb, ha ö most azt a megbízást, amelyet előbb a Nemzeti Tanácstól kapott, leteszi a magyar nép kezébe, lemond a népköztársaság ideiglenes elnökségéről, hogy aztán a jövőt illetően a magyar proletariátus döntsön. Ekkor Kéri mindjárt mutatott is egy kis írást, amelyik a miniszterelnökségi sajtóiroda papírjára volt legépelve, s amelyről akkor azt mondta nekem, hogy ezt Károlyival egyetértésben az imént ott Berinkey szobájában szerkesztették meg. ', A nem hosszú írást ekkor rendes miniszterelnökségi papírra legépeltettük a sajtóirodában, s én abban állapodtam meg Kéri Pállal, hogy ezt rögtön felviszem a Várba Károlyinak, s ha tényleg úgy áll a dolog, ahogyan ö most nekem elmesélte, alá fogom vele iratni, s ha aláírta, utána közölni fogjuk ezt a kőnyomatos laptudósító Politikai Híradó révén a sajtóval. Átmentem a Várba, a volt királyi palotába. Ott volt Károlyi a dolgozó szobájában feleségével és nővérével, Pappenheim Szigfridnével, Károlyi Erzsébettel. Azzal állítottam be hozzá, amit az imént Kéri Pál mondott, megmutattam és odaadtam neki a nevezetes lemondó okmányt, amelyet ö előbb Kérivel együtt szerkesztett volna, s amelynek lényege azt volt, hogy lemond, leteszi a hatalmat Magyarország népei proletariátusának a kezébe. A szomorkás Károlyi átvette az írást, épp csak átfutotta nagyjából, aztán habozás nélkül rákanyarította a nevét: Károlyi Mihály. És utána visszaadta : Tessék, vigye.* En abban a hiszemben voltam, hogy a lemondás után arra gondolt Kéri, meg Károlyi is, hogy a Munkástanács, s vele a magyar proletariátus állítja élre Károlyi Mihályunkat. Azt kérdeztem tehát tőle, hogy most együtt lemegyünk-e mindjárt a Munkástanács ülésére. Igxzán nagy meglepetésemre ekkor Károlyi azt válaszolta, hogy nem, mert közben ez is le lett fújva, s Kérivel ö már abban is megállapodott, hogy ő oda már le sem megy. nehogy olyan színezete legyen a dolognak, hogy ö most a megjelenésével és beszédével ki akarná forszírozni, hogy a magyar munkások ne feledkezzenek meg az ö személyéről, különben a munkásegység legrégibb követelőjéről. Tudomásul kellett ezt is vennem, bár arról, hogy Károlyi a Munkástanács ülésére el se fog már menni, Kéri Pál nekem az mint egy árva szót sem mondott. Talán csak megfeledkezett róla? •Simonvi visszaemlékezésének e része azért érdemel kíUün'js figyelmet, mert az ismert források tagadják, hogy Károlyi aláirta a proklamációt.