Századok – 1965

Történeti irodalom - Melnyikov: Összeesküvés Hitler ellen (Ism. Ránki György) 938

938 TÖRTJÉXETI IRODALOM előtt sem beszél Hymlman és Blatchford cikkeiről, a német—angol vitáról. A nemzetközi kongresszusok sajtóvisszhangját is szűkre méretezi, s így nem látszik a viták továbbélése. Nem emlékezik meg egyáltalán a Clarion-csoportról, Bernsteinnek saját nacionalista irányba húzó fiatal követőivel folytatott vitáiról, a német párton belül a jobb-centrum (pártvezetőség) és bal-centrum (Haase—Ledebour stb.) szembekerüléséről, a francia—angol fullánknak a németekre és osztrákokra gyakorolt hatásáról, a balkáni szocialisták között mutatkozó felfogásbeli különbségről. (Ez utóbbiakra Blagoev válogatott írásai és a Jugoszláv Kommunista Párt válogatott dokumentumai kellő anyagot adnának.) Igen vázlatos és szinte már csak utalásszerű az a néhány sor, ahol az angol—bur, majd az olasz—török háború munkásmozgalmi vonatkozásairól szól, holott mindkettőnek elég nagy befolyása volt az érintett országok munkásságára, s még teoretikailag is gazdag irodalom született ezekben a hónapokban. A hiányok mellett a könyvben néhány ponton értékelésbeli helyesbítést szükségesnek vélnénk. Krivoguz az angol szociáldemokratáknál főként azt tartja szem előtt, hogy ezek „balról" opponálták a Labour Party és a Független Munkáspárt politikáját. Azonban ugyanakkor teljes homályban marad a szociáldemokrata sajtóban jelentkező nacionalista felfogás, ami annyira jellemezte nem pusztán H. M. Hyndmant, hanem ekkoriban még II. Quelchet és magukat a folyóiratokat is. Az 1914-es kongresszuson, noha lényegében indokolt a guesdisták elmarasztalása, Compère-Morel érvelését túlságosan leegyszerűsítettnek látjuk, mintahogyan Hillquit stuttgarti szereplésénél is az összértékeléssel teljesen egyetértve megjegyeznénk, hogy a hibás megközelítés az adott időpontban mégis reális fájdalmas pontra is utalt, hiszen a bevándorlók olykor ténylegesen „olcsóbb" munkaerőt kínáltak fel Amerikában. Végül néhány szót a magyar vonatkozásokhoz. A magyarnyelvű irodalom a szerzőnek érthető nehézségeket okozhatott, s ennek tulajdonítható, hogy eredeti forrásokat nem tudott felhasználni. Ennek egyik következménye, hogy a szociáldemokrata párt balszárnyának vezetői között Alpári Gyulát, Rudas Lászlót és László Jenőt szerepelteti. E név-kiválasztást nem tekinthetjük megnyugatatónak, hiszen számos baloldali vezető így homályban maradt. A Balkán-vonatkozásban pedig — bár teljesen egyetértünk Krivoguzzal, amikor az osztrák és magyar párt hiábáira, korlátolt felfogására és ezzel nacionalizmusára rámutat — mégis megjegyeznénk, hogy a gyakorlati politikában a Monarchia szocialistáinak érdemei is vannak. Ténylegesen ugyanis ők léptek fel legenergikusabban — ha olykor csak szavakban is — az éppen megvalósuló balkáni expanzió ellen. Magatartásuk Jaurès gyarmati szereplésére emlékeztet. Elméletileg hibáztatható és bírálandó, de gyakorlatilag, éppen a módszerek durvasága következtében, az antikolonializmus egyik bátor opponálója lett. Korlátoltabb mértékben, súlyosabb felelősséggel ez áll a magyar szocialistákra is. Mindezek az észrevételek azonban nem változtatnak azon, hogy a munkát őszinte örömmel üdvözölhetjük, mint amely szolid bázisra helyezi és igényes kritikát ad a II. Internacionálé történetéből. JEMNITZ JÁNOS MELNYIKOV: ÖSSZEESKÜVÉS HITLER ELLEN (Budapest, Kossuth Kiadó. 1964. 264 I.) Melnyikov szovjet történész a Hitler elleni merénylet terebélyes és egyre duzzadó nyugati irodalmának rendkívül alapos feldolgozásával és kritikai értékelésével próbál választ adni, milyen méreteket öltött az összeesküvés ós mi volt a kudarc oka. A kérdésfeltevés világosan jelzi a szerző szándékát: lehántani a merénylet s az abban résztvevő csoportok köré, elsősorban a nyugat-német történetírás által teremtett legendát, megmutatni a történtek osztályhátterét. A szerző logikusan vázolja fel a hitleri Németország katonai és külpolitikai helyzeténekalakulását 1943-ban megmutatva — néhány ellentétes nyugat-német véleménnyel szemben —, hogy a katonai vereségek miként érleltek bizonyos belső válságot, melyet a szerző helyesen a felső rétegek válságának nevez. Röviden áttekinti a belpolitikai helyzetet, a termelés visszaesését, a totális mozgósítást, foglalkozik a rendszer ellen jelentkező nyílt megnyilvánulásokkal, valamint a kommunista párt szerepével a Hitler-ellenes harcban. A magyar olvasók számára nyilván újak és érdekesek az ezzel kapcsolatban közölt adatok, jóllehet bi/.onvos általánosító foKalmzásai túlzóknak tűnnek.