Századok – 1965

Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721

746 3IÉREI GYULA A. Toynbee megállapításait, azt, hogy a civilizációk a belső háborúk és az osztályharcok következtében halnak meg, hogy a görög civilizáció azért halt meg, mert a városállamok nem egyesültek annak érdekében, hogy közösen szálljanak szembe a római agresszorral, hogy a jelenkori Európa különösen összezsugorodott, és hogy jelenlegi civilizációnk abban az időpontban, amikor a technika uralkodik a világon, teljes hanyatlásban van ama népekre gyakorolt befolyását tekintve, amelyeken egykor uralkodott." Az európai népek egye­sülése az egyetlen mód a kontinens jövőjének biztosítására, amely földrész egy fejlődőben levő világban hanyatlik.8 1 ,,A nyugati kultúra, amely látszatra annyira változatos, alapjaiban nem tartalmaz-e közös örökséget, a görög—római, a keresztény—zsidó, a rene­szánsz humanista kultúra hozzájárulásaként, amely a »világosság századának« < »Aufklarung«-jában folytatódott?" „Nem voltak-e századok, amikor Európa homogénabb egységet képezett — Nagy Károly Európája, a középkori és a 1 keresztes hadjáratok Európája, a reneszánsz Európája, a »filozófusok« Euró­pája, a XIX. század polgári Európája, vagyis ama koroké, amelyekben az európai összetartozás érzése valóság volt?" Miért ne volna lehetséges, miután két háború megmutatta a nacionalizmus abszurditását, újra létrehozni a lelkek 1 egységét, de Gaulle szavaival: a lelkek integrációját?"8 2 A lelkek integrációját, * a közös kulturájú népek szolidaritásának kifejlesztését és eme kultúra védel­mét a marxizmus előretörése ellen szolgálja a legközvetlenebbül a második világháború utáni integrációs politika is, az Egyesült Államok vezetésével. És fordítva: a politikai célok jogosultságának elfogadtatása végett hivatkoz­nak a tömegek előtt a keresztény európai kultúra egységére. „Van . . . közös kulturális és szellemi alap, amelyen állva kitűzhetők a határai az egykor létrejövő Európai Egyesült Államoknak."8 3 Az Atlanti óceán partjai közelében elő népek, Európa és Észak-Amerika fehér népeinek kulturális egysége a második világháború utáni politika egyik lényeges vonása. „A fehér népek az Atlanti óceán egyik és másik oldalán egy család tagjai: kultúrájuk, vallásuk, politikai elméletük a valóságban ugyanaz."8 4 Az Egyesült Államok elismervén eme kulturális közösséghez való tartozását, támogatta a NATO életre hívását, hogy szilárd európai szervezet jöjjön létre, „amelybe Németországot egyenlő értékű félként vették fel" Európa és az atlanti térség védelme céljából. Éleinte az Egyesült Államok támogatása volt szükséges e szervezet létezéséhez, „hogy azután később saját eszközökkel elégséges védővonalat alkothasson a nyugati civilizáció számára".8 5 Az Északatlanti Paktum tehát azért jött létre, „hogy végső soron nagyobb szolidaritást hozzon létre az ugyanazon kultúrkörökhöz tartozó népek között".8 6 Vegyük talán sorba az érveket. Az kétségtelen, hogy mivel a szocialista világrendszer népei a marxizmus—leninizmus világnézetét vallják magukénak és a tőkés rendszert szocialistával váltották fel, politikailag valóban két részre szakadt a világ. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a szocialista országok kulturálisan is minden kapcsolatot megszakítottak volna a nyugati világgal. Immár közhellyé vált, hogy a szocialista kultúra mindazt magába olvasztja 81 Uo. 67.1. 82 Uo. 68.1. 83 Uo. 5. 1. 84 Uo. 6. 1. 85 Uo. 86. 1. 86 Uo. 77. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents