Századok – 1965

Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721

I S3 0i 21 A NYUGAT-EURÓPAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK HÁTTERE 739 létrejötte óta ezt a lehetőséget elvesztette. Félt a francia—német közeledéstől, bár óhajtotta is. „Végső soron az angolok óhajtották a német—francia kap­csolatokat, amelyek elég szilárdak ahhoz, hogy a szovjet nyomást elűzzék, de mégsem annyira szilárdak, hogy veszélyeztethetnék az angol hegemóniát és az angolok közvetlen kapcsolatát Washingtonnal."6 4 Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy az Európai Gazdasági Közösség gyengébb tagállamai, Olaszország és a Benelux-államok kezdettől fogva óhaj­tották Nagybritannia jelenlétét Európában, mert ellensúlyt és támogatást reméltek nyerni benne az EGK erősebb államaival szemben. Az 1963. január 22-e óta folytatott kétoldalú tárgyalások ennek a vágynak bizonyságai. Az EGK 1962 őszén a kereskedelem alapelveiről és fokozatos megvalósításának módszereiről határozatot hozott. Ez az akcióprogram leszögezi és megerősíti az ún. nemzetekfölötti állam uralkodó szerepének fontosságát a gazdaság irányításában. Az 1964 — 1968 közötti évekre vonatkozó gazdasági program kidolgozására irányuló javaslat ennek megfelelően növelni kívánná az ÉKG ún. nemzetekfölötti hatóságainak befolyását a Közösség politikájának meg­határozásában. Ennek a Benelux-államok és bizonyos fokig Olaszország is örülne, mert az EGK intézményekben való összefogással próbálnak védekezni az erősebbek (NSzK, Franciaország) túlsúlya ellen.6 5 Mindezek együttvéve egyúttal tanulságul is szolgálnak arra, hogy a nyugati tőkés integrációs szerve­zetekben az erősebbek befolyása megnehezíti a gyengébbek akaratának érvé­nyesülését, kérdésessé teszi önrendelkezésüket és az egyenlőjogú partnerség helyett a kisebbik kárára egyenlőtlen helyzetet teremt. 1955 óta bizonyos fokú, noha a lényeget nem érintő változás tünetei mutatkoznak a nyugat-német—francia imperializmus és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban is. A nyugat-német és a francia finánctőke az amerikai tőkések segítségével állt talpra. Ismeretes, hogy az 1945 utáni időkben azért fogadták el az Egyesült Államok gazdasági segítségét, ismerték el kénytelen­kelletlen az amerikai politikai és gazdasági hegemóniát, mert a háborúban legyengülvén, nem tehettek másként. Mihelyt azonban újból erőre kaptak, a tőkés rendszerben ható objektív törvényszerűségek működése folytán, miként a két világháború közötti időben is, most újra iparkodtak amennyire lehet megszabadulni függő helyzetükből, és az amerikaiak vezetőszerepét egyelőre ehsmervén, lehetőleg önálló politikát folytatni. Ennek megfelelően a francia és a nyugat-német finánctőkéseknek a Montanunióban érdekelt csoport­jai a Hatok összefogását az Egyesült Államoktól az adott viszonyok keretein belül lehetőleg független erőcsoport kialakítására is kívánják felhasználni. Hadd idézzük újból emlékezetbe Strannernek már idézett ama nézetét, amely szerint az EGK-val és az Euratommal a bennük szövetkezett államokat vezető imperialista csoportok „szeretnék elérni, hogy Európa fokozatosan felszabaduljon az amerikai gyámságtól különösen az atomipar terén".68 Albonetti könyvéből ugyanaz derül ki, mint a Stranneréből. A mű bevezetőjé­nek írója, Roberto Ducci olasz követ ugyanis elképzelhetetlennek tartja, hogy Európa népei vonakodjanak az integrációs összefogástól és beérnék a nemzeti államokra való széttagoltsággal, amely már elavult, mert régen „visszaesnének az Egyesült Államok csatlósainak szintjére vagy szovjet gyarmattá válnának".67 6ä Uo. 65 Mayne: i. m. — Rába: i. m. 698 — 699. 1. 66 Stranner : i. m. 46. 1. 67 Albonetti: i. m. 21. 1. 5 Századok 1965/4-5.

Next

/
Thumbnails
Contents