Századok – 1965

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: A Habsburg-abszolutizmus és a magyarországi jobbágyság a XVII–XVIII. század fordulóján 679

V A HABSBURG-ABSZOLUTIZMUS ÉS A JOBBAGYSÁG 711 mai'hakivitelt, azzal az indoklással, hogy az országban állomásozó hadsereg élelmezését csak így lehet biztosítani.6

5 A visszafoglaló háborúk hatalmas hadseregének élelmezése részben a természetbeni szolgáltatásra váltott adó — portió — fizetés útján történt, részben pedig az udvari kamara fő hitelezőjének, Oppenheimer Sámuel Kaiserlicher Oberfactornak a monopóliuma volt. 1676 — 1703-ig — némi megszakításokkal — az ország egyrészén, majd egész területén mindennemű gabona elővásárlási joga őt illette meg. Vállalkozásának sikeres lebonyolításában az udvari kamara rendeletei az egész államapparátust a rendelkezésére bocsátották. Felvásárlói vám- és illetékmentességet élveztek, a császár nyílt parancsa és a megyékhez küldött rendeletei nemcsak az elővásárlási jogot, hanem sok I egyéb kedvezményt is biztosítanak számára. A dunántúli és a dunáninneni megyékben a megye vagy a pozsonyi kamara aszisztenciát is köteles adni i emberei mellé. Az összeszedett nagymennyiségű élelem (1693-ban 150.000 q liszt és 60.000 véka zab) elszállítására a megye lakosságának kell igaerőt és szekeret, ingyen vagy szabott áron a rendelkezésére bocsátani. A felvásárlás helyi megbízottak, előzetes szerződéskötések útján történt. A szerződés betar-i tása fölött — noha anyagi kár csupán a vállalkozót, Opperheimert terhelné — az udvari kamara őrködik.66 A kortársi vélemény szerint az egyik legjövedelmezőbb üzlet a sóeladás volt. Értékesítése az ismert' jövedelmi kimutatások szerint a kincstári jövedelemnek jelentős részét alkotta. A sóárusítást az udvari kamara 1690-ben állami monopóliummá tette, s 1690—93 között egyes komisszáriusoknak és főélésmestereknek ad bizonyos mennyiségű kősó szállítására és eladására engedélyt. 1694-ben 250.000 forint készpénz lefizetése ellenében Eszterházy Pál nádor kapta haszonbérbe a magyarországi sókereskedelmet. A vállalkozás anyagi alapját Oppenheimer Sámuel és néhány erdélyi főnemes biztosította. Irányítását és lebonyolítását Oppenheimer és emberei végezték, a só eladási árát ők szabták meg. 1694 1699-ig Nógrád és Hont megye kivételével, ahol a szepesi kamara árulta a sót, az egész ország területén — a Duna—Tisza közén, a Dunántúlon, a Tiszántúlon, a Vág és a Nyitra folyó menti megyékben — a nádori vállalkozást, a SocietasTransylvanico-Palatinalis-t illeti meg a sóeladás egyedüli joga. A kincstár 1699-től maga veszi kezébe a sókereskedelmet, amelynek néhány évi átengedésével, úgy véli, „milliókról mondott le".67 "5

Kárffy Ödön: Az erdélyi marhakivitel monopóliuma 1695-ben. MGSz 1898. 486. 1. — Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században. VII. köt. A keleti kompánia hajói és kereskedése. Uo. 1900. 199. 1.; u. ő: Marhakereskedelmünk a keleti kompánia kezében. Uo. 479 — 480. 1. I. Lipót marhakivitelt korlátozó rer delete uo. 1902. 51. 1.; u. ő: A magyar tőzsérség pusztulása. Budapesti Szemle, 1926. 333 és köv. 1. — Wertheimer Sámuel kérvénye az udvari kamarához. Bécs 1689. dec. 22. OL. Ben. Res. Közli: Monumenta Hungáriáé Judaica. Gyűjtötte és összeállította: Mandl Bernát (a. továbbiakban: MHJ.). II. köt. Bpest. 1937. 169-170. 1. 6" Feldzüge I. köt. 48. 1. — Az udvari kamara о magyar kamarának, Bécs, 1689. ápr. 27. OL Ben. Res. MHJ. II. köt. 159 — 160. 1. — Az udvari kamara nyílt parancsa: Ebersdorf, 1692. szept. I. no. Concept. Exped. Nr. 20. Sept. 1692. — I. Lipót rendelete Moson, Győr, Esztergom, Komárom, Pozsony, Nyitra, Hont, Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Pest és Nógrád vármegyékhez. Ebersdorf, 1692. okt. 2. uo.; I. Lipót rendelete Pozsony, Moson, Győr, Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegy ékhez. Bécs, 1693. jan. 21. uo. Concept. Exped. Nr. 18, jan. 1693. Valamennyi kiadva: MHJ II. köt, 159—160., 222 — 224., 229 — 230., 231—233. 1. 67

Sinkovics István: Eszterházy Pál nádor és az erdélyiek kereskedelmi társasága. Klebelsberg Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. 1937.