Századok – 1965

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: A Habsburg-abszolutizmus és a magyarországi jobbágyság a XVII–XVIII. század fordulóján 679

694 It. VÁRKONYI ÁGNES Árva, Máramaros megyékben a jobbágyok sókereskedelemből élnek. Torna megyében gabonaeladásból származnak „pénzbeli jövedelmecskéik". Sopron megyében nagyszámú, szőlőt művelő s kereskedésből magát jól bíró zsellért tartanak számon. A kemenesaljai „fő és egyházi nemesek" a „paraszti renddel" közösen írják azt a levelet, amelyben kifejtik, hogy „minden költségbeli jövedelmünk marháinkbul áll". A végváriakkal szemben kérnek védelmet, akik hatalmasul elhajtják barmaikat. A dunántúli végházak magyar és rác katonasága összefogva hajtókkal, különböző egzisztencia nélküli elemekkel, de együttműködve birtokos nemesekkel is, valóban 1681 — 84 között az egész országrész marhakereskedelmén rajta tartotta kezét, s a csallóközi titkos utakon a Vágvidéki mezővárosok vásáraira hajtotta fel a marhát.26

Nem a jobbágyi árutermelő és értékesítő tevékenység korabeh helyzetére, elért fokára sorakoztattunk fel itt példákat, csupán néhány jellemző eset kiválogatásával kívántuk érzékeltetni, hogy a nem nemesi rétegek kereskedelme az ország területén — a helyi sajátosságoknak, művelési ágaknak megfelelő változatokban — eleven jelenség volt. Sőt Erdélyben ugyancsak szívósan él a magyar, román, székely jobbágyok körében az égetett borral, marhával, sóval való kereskedés. A Hunyad megyei rác katonák sókereskedelmi kiváltsággal élnek, só és gabona eladásból tartják fent magukat. Gyergyóújfaluban Sándor János Szőcs István nevű jobbágyának pénzügyi viszonyait tisztázandó tanúvallatásból kiderül, hogy Szőcs Istvánnak „jó szolga lévén, minden esztendőre 8 vagy tíz forintot fizettek, avval (ő) borjúkat vött, úgy kereskedett", sőt árpával, gabonával ugyancsak kereskedett, s ökröt, marhát 22, 15 forintjával vehettek tőle.27 Míg tehát a háború és az adóterhek növekedésével erősödő jobbágyi ellenállás fogyasztotta azt az alapot, amelyen az 1647-es portaszám szerint kivetették az adót, ugyanakkor szaporította számban és tehetősségben a rendszeres adózásra még nem fogott, de fogható egzisztenciákat, mintegy tartalékerőket termelt ki. Az 1680-as évek végéig az állami adó — portiora, vecturára és közmunkára felbontott és átszámított — részleteinek kivetése elvben az 1647-es alapokon, az akkor megállapított portaszámot figyelembevéve történt. Behajtásában viszont nem érvényesült semminemű rendszer. A katonaság az esedékes összeget maga szedte be, erőszakkal hasította ki, sokszor a kétszeresét vagy többszörösét annak, ami járt. Rendkívüli szolgáltatásokat követelt, s pótadókat kívánt. A szegényekre vagy az adószedők elől elbujdosókra eső részletet a tehetősebbek kényszerültek megadni, maga a bíró, esetleg legfőbb akadályát a kereskedő elemek nagy számában látja. Ezek részben háziipari cikkeket — zsindelyt, hordót, szekeret, kereket és más „faszerszámot" — hordanak az Alföldre, és búzát és pénzt hoznak vissza, vagy sóval, borral, marhával tőzsérkednek. Jlont vármegye Eszterházy Pálnak 1693. máj. 6. OL Eszterházy-család levéltára PN. 48/4565. 26

Máramaros vármegye Eszterházy Pálnak. 1694. szept. 23. OL Eszterházy-család levéltára PN 49/4599. — Árva vármegye Eszterházy Pálnak 1615. aug. 22. uo. 47/4425. — Torna vármegye Eszterházy Pálnak 1692. szept. 9. uo. 52/4915. — Sopron vármegye Eszterházy Pálnak 1701. okt. 18. uo. 59/5603. — A kemeresaljaiak Eszterházy Pálnak 1681. okt. 21. uo. 61/5865. — Tanúvallatás a dunántúli végvárak katonaságának marhakereskedelme ügyében, uo. 1684. 111/11347. 27

Tanúvallatás Sándor János jobbágyának, Szőcs Istvánnak pénzügyi viszonyairól. Gyergyóújfalu, 1701. máj. 17. Sándor Imre: A csikszentmihályi Sándor család levéltárai. Kolozsvár, 1914. 177. 1. — A Batthyányak rohorc-szalonaki uradalmában is kidomborodik egy meglehetősen jómódú, jelentős kereskedést folytató jobbágyréteg, amely rendszeresen visz piacra terményeiből. Zimánnyi V.: i. m. 145., 158 —160. 1.