Századok – 1965

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 641

642 KRÓNIKA e XIX. század polgári forradalmárai, sem azt, hogy nem látták előre azt a megoldást, amelyet a történelem 1918-ban tűzött napirendre. Ismertette az előadó a nemzeti-nemzetiségi kérdésben és az agrárkérdésben elfoglalt szociáldemokrata álláspontot, hangsúlyozva, hogy a Monarchia demokratizálásának programját, vagy az agrárkérdés szociáldemokrata megoldását bírálva tartózkodni kell a sematikus ítélettől, és meg kell látni e nézetekben az előremutató vonásokat is. Ezután az 1917 — 1919-es időszakkal kapcsolatos új eredményekről számolt be az előadó. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásával kapcsolatban kiemelte: az eddigi szubjektivista értékelésekkel ellentétben ma már helyesen mutatják be a történeti munkák a pártot létrehozó három csoport, a kommunista hadifoglyok, a forradalmi szocialisták és az eddig igaztalanul háttérbe szorított baloldali szociáldemokraták érdemeit. Rámutatott arra, hogy az 1918 — 1919-es forradalmak történetéről az utóbbi években megjelent munkák a régebbi nézetek számtalan hibáját túlnyomórészt már kiküszöbölték. A korábbi, főként negatívumokat hangsúlyozó megállapításokkal szemben az új munkák kiemelik az októberi forradalom népi jellegét, és rámutatnak: a polgári demokratikus forradalom véget vetett a Habsburgok reakciós uralmának, széleskörű demokratikus jogokat biztosított az ország népének. Az újabb írások kiemelik Károlyi Mihály érdemeit ós személyét a magyar történelem kiemelkedő alakjaként jellemzik. A Magyar Tanácsköztársaság problematikus kérdései közül az előadó a pártegyesülés tényének reális, történeti elbírálását emelte ki. A Tanácsköztársaság ideje alatt kommunista részről elkövetett hibák bírálatát illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy a proletárdiktatúra 133 napja a szocialista rendszer megteremtéséért indított küzdelemnek csak a kezdete volt, amelyet az ellenforradalmi intervenció derékbetört. Kétségtelen, hogy a fiatal, történelmi tapasztalatokkal alig rendelkező kommunista párt — igen nehéz viszonyok között harcolva — követett el hibákat, ezek kijavítására azonban már nem volt idő. A két világháború közötti időszak párttörténet-írásának újabb eredményeit taglalva az előadó utalt arra, hogy a személyi kultusz leginkább e korszak eseményeinek hiteles, meggyőző ábrázolását nehezítette meg. Az illegális párt történetének feldolgozásakor a kutatókat az a cél vezérli, hogy a párt hősi küzdelmeinek történetét összefüggéseiben, az eredmények reális ábrázolásával, a hibák elemzésével mutassák be. Minden munkának tükröznie kell azt az igazságot, hogy a KMP volt a Horthy-fasizmus éveiben az ellenforradalmi rendszer legkövetkezetesebb ellenfele, amely hibái ellenére is egyedül képviselte a leghaladóbb, legforradalmibb eszméket. Az előadó rámutatott azokra a nehézségekre, amelyek gátolták a KMP-t a helyes stratégia kidolgozásában. így mindenek előtt a fasizmus jelentkezésére, amely nemzetközileg új jelenség volt, és amely a harc új formáinak kidolgozását követelte meg. Utalt az illegalitásból fakadó korlátokra, valamint arra a kérdésre: milyen szerepet játszott a KMP stratégiájának meghatározásában a nemzetközi kommunista mozgalom és annak vezető szerve, a Kommunista Internacionálé. E kérdéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban a húszas évek végétől megerősödő szektás nézetek hatottak a mi pártunk politikájára is, de hiba volna elhallgatni azt, hogy a Komintern politikájának kialakításában a magyar kommunista vezetőknek is volt szerepük. A továbbiakban az előadó a két munkáspárt viszonyával foglalkozott az ellenforradalom éveiben, rámutatva történeti okaira annak az éles bírálatnak, amelyben a kommunista szerzők évtizedeken keresztül a szociáldemokrata pártot részesítették. Hangsúlyozta: a helyes értékelés kialakításakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a szociáldemokrata párt érdemeit, sem azt, hogy e párt a magyar munkásság egyetlen legális pártja volt, amely a vezetőség mulasztásai, kommunista- és szovjetellenessége dacára is tömörítette a szocializmusért harcoló proletárok tömegeit, gátat vetetett a fasizmus korlátlan tobzódásának, küzdött a munkásosztály gazdasági és politikai jogaiért. Foglalkozni kell a szociáldemokrata párt soraiban megmutatkozó differenciálódási folyamattal is, amely új baloldal kialakulásához vezetett, és amely lehetővé tette, hogy 1944 őszén egységokmány megfogalmazására kerüljön sor. Az előadó bírálta azt az újonnan jelentkező szemléletmódot, amely a kommunisták harcának árnyoldaiait hangsúlyozza, a szociáldemokrata párt tevékenységének viszont csak pozitív vonásait mutatja be. E felfogás következtében ismét csak eltorzul az események valódi története. Az előadó befejezésül hangoztatta: igen nagy még a tisztázásra váró problémák száma, sok a megoldatlan kérdés. A párttörténet kutatóinak legfőbb igyekezete, hogy