Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 612

FOLYÓIRATSZEMLE 633. anyag alapján a szerző megállapítja, hogy az angol üzletemberek vállalkozó kedvét 1870-től megbénította az önelégültség tudata, a konzervativizmus, a megszokott módszerekhez való ragaszkodás. A kezdeményező üzleti szellem hiányát az egyes cégek forgalmi adatainak vizsgálata is alátámasztja, különösképpen az 1900-at megelőző évtizedekben. A szerző kutatásait főleg négy kérdés köré összpontosította: a technikai haladás, a termelési módszerek, a technikai oktatás és tudományos kutatás, valamint a kereskedelmi mq^lszerek vizsgálatára. :— H. SLAVIC REVIEW 1964. 23. köt. 2. (jún.) szám. — FRANCIS DVORNIK: Cirill és Metód missziójának jelentősége (195 — 211. 1. ) a két fivér munkásságát méltatva arra az álláspontra helyezkedik, hogy a bizánci akciónak nem annyira vallási, mint inkább jogi, politikai és mindenek felett kulturális jelentősége volt. Ez utóbbi téren elért eredményeik a nagymorva birodalom felbomlása után sem semmisültek meg, hanem alapul szolgáltak a keleti és dél-szlávok számára, hogy bizánci ihletésű irodalmukat és kultúrájukat kifejlesszék. — E nézetet A szláv írásbeliség kezdete e. hozzászólásában HORACE G. LUNT (211 — 219. 1.) nyelvészeti szempontból is alátámasztja, s megállapítja, hogy ha a két görög testvér morvaországi missziója a történész számára elsősorban diplomáciai és egyházjogi szempontból bír jelentőséggel, a szlavisták szempontjából ez annak a közegnek a megteremtését jelenti, amelyben a szláv kultúra kifejezésre jutott, azaz egyet jelent a szláv irodalom születési dátumával. — IHOR SEVÓENKO: A Cirill—Metód misszió három paradoxona címmel (220 — 236. 1.) arra mutat rá, hogy egyfelől az önmagában kudarcot szenvedett misszió világtörténelmi jelentőségű sikerré vált, másfelől a barbárokat és különösen a özlávokat lebecsmérlő bizánciak ezt az akciót a barátság és egyenlőség szellemében kezelték, s hogy harmadszor az ószláv irodalom legmagasabb csúcsára a kezdet nehézségei közepette jutott, nem pedig egy hosszabb fejlődési szakasz végén. — DVORNIK összefoglalójában a morva birodalomra vonatkozó kutatások továbbfejlesztését sürgeti, ami egyúttal választ adhat Cirill és Metód működésének jelenleg még hpmályos pontjaira is.—ALEXANDER LIPSKI: V. Sz. Peeserin orosz irodalmár, egyetemi tanár (1807 — 85) életének és működésének történetét ismerteti 1932-ben Moszkvában megjelentetett önéletrajza alapján (239 — 257. 1.). Minta szerző hangoztatja, Peeserin komplex személyiségének jobb megértése végett egységbe foglalja forradalmi és vallásos motívumait. — A sztolipini földreform koncepciója címen GEORGE L. YANEY rámutat arra (275 — 293. 1.), hogy a reform nem egy kidolgozott, egységes program megvalósítását jelentette, hanem a meglehetősen bizonytalan elgondolások életbeültetése folyamán a kormányzat és közigazgatás egészének végrehajtó tevékenysége során alakult ki, s ebben tevékenyen részt vett maga a parasztság is. A szerző kétségbevonja azt az elterjedt nézetet, hogyareforma parasztságnak tett koncesszió lett volna, de azt is, amely szerint a parasztság akarata ellenére erőszakkal valósították meg. A reformdekrétum — nézete szerint — azért nem lehetett konkrétabb, mert a közigazgatási apparátus nem volt megfelelő a lebonyolításra és mert a paraszti föld problémái — a földek jelentős részének közös birtoklása következtében, és mivel ugyanakkor egyegy falu földjei földrajzilag több falu határában szóródtak szét — rendkívül bonyolultak voltak. Megállapítása szerint három reformról kell beszélni: az egyik az volt, amit 1905 — 06-ban papírra vetettek, a másik, amit a kormány meg akart valósítani, és a harmadik, amely végül kialakult. Ez utóbbi volt a legradikálisabb, amennyiben a kormány intencióján messze túlmenve már 1910-re szétrobbantotta a régi orosz falut. 1910 után megkezdődött a földek eladása a parasztoknak és a parasztok tömeges, törvényes átalakítása kollektív tulajdonosokból egyéniekké. — O. MITTEILUNGEN DES INSTITUTS FÜR ÖSTERREICHISCHE GESCHICHTSFORSCHUNG 1964. 72. köt. 1 — 2. szám. — Negyedik, beféjező részét közli HARALD ZIMMERMANN: Pápaletételek a középkorban c. nagy tanulmányának (74—109. 1.), amelyben a szerző kutatása eredményeit, főbb következtetéseit és a kérdés utóéletét foglalja össze hatalmas irodalmi anyag fel-^ dolgozásával. Figyelmének középpontjában az az ellentmondás áll, amely egyfelő a pápa el nem ítélhetésének az V—VI. század forduláján keletkezett ún. symmachusi hamisítványokba foglalt elve és a pápaletételnek a Karoling-korban, az Ottóknál és a korábbi száli uralkodóknál oly sűrűn megismétlődő gyakorlata között fennáll. A szerző megállapítja, hogy a symmachusi „Prima sedes a nemine iudicatur" tétel igen régi, egészen az apostoli korig visszanyúló hagyományt tükröz, gyakorlati érvényesülését azonban több körülmény már eleve korlátozta, így a letett pápa bitorlónak, de még inkább szakadárnak minősítése. Ez utóbbi megszorítással, vagyis az ún. eretnek-klauzulával került be a pápai immunitás tétele az egyházjogba. Ez a tétel akkoriban nyilván a római pápa