Századok – 1965

Tanulmányok - Mucsi Ferenc: A szociáldemokrata párt vezetőinek paktuma a Fejérváry-kormánnyal és a választójogi tömegmozgalom kibontakozása (1905 július–október) 33

52 MUC3I FEREXC országi válságnak ez a felfogása eltúlozta az uralkodó osztályok közötti ellentétek súlyát, horderejét, túlbecsülte az országban ezidőben lezajlott munkás- és szegényparaszti mozgalmak erejét, lendületét. A tények elemzése, a politikai élet, a munkásmozgalom eseményeinek objektív mérlegelése azonban azt mutatja, hogy a kétségkívül jelentékeny számú és erejű tömegmozgalmak ellenére olyan jellegű elégedetlenség, forrongás a néptömegek körében nem volt tapasztalható, amely forradalmi tettekre késztette volna őket, mint ahogyan az uralkodó osztályok kibontakozó válsága sem osztályuralmuk fenntartásának krízise volt. Másképpen szólva: Magyarországon 1905—1906 folyamán nem bontakozott ki forradalmi helyzet, nem alakultak ki olyan társadalmi-politikai viszonyok, amelyek között a fennálló rendszer megdöntésére mozgósítani, ellene a dolgozó tömegeket döntő harcba vinni a forradalmi pártoknak elsőrendű kötelességük. A demokratikus átalakulás feladatai 1905—1906-ban nem vetődtek felszínre egyforma élességgel; a politikai válság a magyar uralkodó osztályok nemzeti mezben jelentkező hatalmi törekvéseit helyezte a küzdelmek középpontjába, továbbá a demokratikus szabadságjogok megteremtésének égető szükségességét dokumentálta. Az ország demokratikus átalakításának egyik legfőbb feladata: az agrárkérdés megoldása nem jelentkezett azzal az erővel, amely azonnali és forradalmi megoldását elkerülhetetlenné tette volna; a magyarországi elnyomott nemzetiségek nemzeti-felszabadító küzdelme sem i jutott még arra a fokra, hogy forradalmi megoldása napirenden levő feladatként jelentkezhetett volna. Az adott helyzetben a demokratikus szabadságjogok megvalósításáért indított harc volt az a mozzanat, amely a néptömegek előtt is világos feladatként a társadalmi haladás ügyét a leginkább előmozdíthatta : a demokratikus szabadságjogok kivívása egyben a dualizmus felszámolása, s az országban élő valamennyi nép nemzeti törekvései számára is kedvezőbb alapot teremthetett. A politikai válság során előtérbe került másik kérdés: a magyar uralkodó osztályok „nemzeti követeléseinek" megvalósulása elsősorban a reakciós magyar uralkodó osztályok megerősödését, s ennek következtében a magyar és nem-magyar néptömegek fokozottabb elnyomatását, a demokratikus szabadságjogok háttérbe szorításának lehetőségét ígérte. Ezek a körülmények mentesítik a szociáldemokrata pártot az említett túlzó értékelések, mondhatnánk: vádak alól. Nem mentik fel azonban a követett taktika szigorú bírálata alól, amelynek eredményeként megállapítható, hogy a Kristóffyval kötött paktum alapján kialakított politikájuk révén objektíve támogatást nyújtottak a Habsburg-dinasztiának. évi kiadása már csupán „mélyreható politikai válságról" emlékezik meg. Hasonlóképpen „politikai válság kialakulásáról" olvashatunk A magyarországi munkásmozgalom 1848 — 1917-ig című, 1957-ben megjelent pártoktatási tananyagban is, amelynek vonatkozó része az én munkám volt. (Tananyag a Magyar Szocialista Munkáspárt Magyar munkásmozgalom története tanfolyama számára. Bpest. 1957/58. 84 — 98. 1.). Ezt követően a Történelemtanítás című folyóirat 1958. évi 1. számában igyekeztem kifejteni felfogásomat az 1905 —1906. évi politikai válságról, s bizonyítani is, miért volt helytelen azt forradalmi válságként értékelni. A tudományos szocializmus és a munkásmozgalom története című egyetemi jegyzet 1/2. kötete (Bpest. 1960/61) a fentiekhez hasonlóan elveti a forradalmi helyzet koncepcióját, s politikai válságról ír (123 — 136. 1.). Mindezek a munkák azonban még sok tekintetben őrzik a régi szemléletet, nem érvényesítik következetesen alapjában helyes koncepciójukat; különösen a szociáldemokrata pártvezetőség értékelése viseli magán a régi szemlélet eléggé vaskos nyomait.