Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 343

KRÓNIKA 349 Berencl T. Iván opponensi véleményében elmondotta, hogy a disszertáció alapos anyaggyűjtésre támaszkodó, pontos, lelkiismeretes munka, amelyben többször szép elemzésekkel, helyenként polemikus kifejtéssel, új megállapításokkal és ötletekkel találkozhatunk. Üj eredményként többek között az egyes események, különösen Kárpát-Ukrajna Magyarországhoz csatolásának történeti bemutatását, az Albánia elleni olasz agresszió magyar részről történő támogatásának feltárását, valamint a Teleki-kormány politikájának eddiginél részletesebb ábrázolását, s ezen belül a Lengyelország elleni német támadás során magyar területen történő átvonulás kérdésének érdekes elemzését emelte ki. A disszertáció erényei mellett annak fogyatékosságaival foglalkozva rámutatott, hogy azok lényegében egyetlen forrásra vezethetők vissza: a szerző helytelen problémafelfogására. Kis Aladár a diplomácia történéseit a politikai erők, a társadalom mozgásától elszakítva tárgyalja, így az egyes mozzanatok oka szem elől tévesztődik, a diplomáciai manőverek önálló életre kelnek, a valóságos arányok eltolódnak. A szerző a legkisebb szövetséges összezördülést is mint komoly német—magyar ellentétet értékeli, s ez vezet arra is, hogy lépten-nyomon külpolitikai válságokról beszél, s ezeket minden esetben diplomáciai manőverezésekkel indokolja. Annak bizonyítására, hogy Kis Aladár mindent a diplomáciai eseményekből vezet le, s nem vizsgálja meg a mögöttük húzódó erőket, Berend T. Iván többek között a Teleki-levelek értékelésének kérdését említette meg. Eddig a marxista történeti irodalomban e leveleket mint a két-vas tűzbe tartásának megnyilvánulási jelét tartották számon. Teleki a magyar szuverenitásra és külpolitikai önállóságra apellálva próbált lazítani a német szövetség láncain, anélkül természetesen, hogy megkísérelte volna azok szétszakítását. Kis Aladár ezzel szemben azt állítja, hogy a levelek nem valamiféle politikai koncepció megnyilatkozása, hanem mindössze taktikai húzás, „furfangos cselekedet", amellyel Telekiék csupán azt akarták megtudni, hogy milyen tervei vannak Hitlernek a kirobbanó háború esetén Magyarországgal, főleg Románia megtámadása szempontjából. Berend véleménye szerint a Teleki-levelek értékelésénél a szerző álláspontját nem tehetjük magunkévá. Az egyoldalú diplomáciacentrikus szemléletmód mellett a disszertáció másik hiányosságát abban látta, hogy Kis Aladár nemcsak az adott korszaknak — a diplomáciai tevékenységnél mélyebb — politikájától tekint el, hanem nagymértékben elvonatkoztat a korábbi évek politikai, sőt diplomáciai törekvéseitől. így nem fogadható el az, hogy a Németországnak való teljes behódolást 1939 elejére, Csáky külügyminiszteri színrelépésének idejére teszi. Annak a nézetének adott kifejezést, hogy a teljes behódolásnak már korábban komoly előzményei voltak, s ennek egyik döntő mozzanata 1936 —1936 fordulójára esik, amikor a magyar politika elfogadta a német koncepciót. Ugyanebbe a problémakörbe vág, hogy a jelölt eltúlozza a német—olasz ellentéteket, s hogy a magyar külpolitika olasz orientációja a disszertációban 1939-ben mint újdonság jelenik meg, holott a kapcsolatok jóval korábbiak. Vitába szállt Berend T. Iván a szerző azon véleményével, mely szerint Magyarország az 1939-es nyári nagy nemzetközi válság küszöbén gyakorlatilag elszigetelt volt. Kifejtette, hogy szerinte a politika egészét tekintve nem lehet valamiféle elszigeteltségről beszélni, hiszen Magyarország a legszorosabb szövetségben állt a fasiszta hatalmakkal. Felvetette a periodizáció kérdését is. Bár az 1938 novembertől 1939 szeptemberig terjedő időszak rendkívül fontos, különösen diplomácia-történeti szempontból súlyos periódus volt, megítélése szerint nem képez egységes és lezárt korszakot. Ez a korszak a Jugoszlávia elleni orvtámadással végződik. Megemlítette továbbá, hogy a disszertáció több esetben is kritikátlan a burzsoá román kormány politikájával szemben, s a felelősséget szinte egyértelműen a magyar kormánykörökre hárítja. Nem mutatja be — pedig az események megértéséhez nélkülözhetetlen — a román kormányok, uralkodó osztályok elvtelen s reakciós politikai vonalát, s nem egy esetben hasonló hibát követ el a lengyel kormánypolitika értékelése kapcsán is. Befejezésül mégegyszer utalt a disszertáció elvitathatatlan érdemeire, s Kis Aladár tanulmányát elfogadásra ajánlotta. Az opponensi vélemények elhangzása után Juhász Gyula felszólalásában elismeréssel szólt a tanulmány értékéről, a felhasznált forrásanyag gazdagságáról, majd több módszertani, kritikai megjegyzést tett. Berend T. Iván álláspontjához csatlakozva hangsúlyozta: ahhoz, hogy a Teleki-leveleket kellően értékelni tudjuk, nemcsak a belpolitikai helyzetet, hanem a nemzetközi erőviszonyok alakulását s az uralkodó osztályon belüli ellentéteket is figyelembe kell venni. A németek 1939. szeptember 9-i átvonulási követelésével kapcsolatban nem értett egyet a szerzővel abban, hogy a németeknek ezzel kizárólag az lett volna a céljuk, hogy Magyarországot Románia megtámadásától elriasszák.