Századok – 1965
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 303
\ FOLYÓIRATSZEMLE 306 306 önéletrajzaiban Kautsky a legújabb eseményekkel is foglalkozott, míg ebben a munkájában szeret minél régebbre visszatekinteni. Az 1918 utáni események tárgyalásánál erősen megmutatkozik ebben az önéletrajzban is Kautsky szovjetellenessége. A szerző úgy véli, teljes mértékben helytálló az a jellemzés, amelyet Marx adott Kautskyról, első találkozásuk alkalmával, 1881-ben, ekkor mondta róla azt is, hogy a filiszterek törzséhez tartozik. — L. JE. KERTMAN: Új vita a régi fábiánizmusról (110—122. 1.) A. McBriar 1902-ben megjelent, a fábiánusok történetével foglalkozó munkájával vitatkozik, s bár egyes kérdésekben egyetért vele, elutasítja azt a kísérletét, hogy felelevenítse a régi legendát: a fábiánusok eredetileg forradalmárok voltak, s csak később lettek az evolucionizmus hívei. És ugyancsak nem fogadja el McBriarnek azt a véleményét, hogy a fábiánus társaságnak semmi hatása sem lett volna az angol munkásmozgalomra és a munkáspártra. 7. sz. — Sz. P. TOLSZTOV ésT. A. ZSDANKO: A szovjet etnográfia fejlődési útjai és problémái (3 — 20. 1.) az 1964 augusztusában Moszkvában rendezendő VII. nemzetközi néprajzi és antropológiai kongresszus alkalmából áttekintik a szovjet néprajztudomány fejlődését (rövid kitekintéssel az előzményekre), beszámolnak az utóbbi években elért eredményekről, a nagy összefoglaló munkákról. A szovjet etnográfia az egyes társadalmi osztályok mai életét vizsgálja a Szovjetunióban, a parasztság vizsgálata mellett az utóbbi években került az előtérbe a munkásosztály kutatása is, valamennyi nemzetiségi köztársaságban. A szerzők végül utalnak a néprajztudomány együttműködésére más tudományágakkal, elsősorban éppen a történelemmel és a régészettel az ősközösségi társadalom vizsgálatában. — JU. A. POLJAKOV: Ösztönzés, mérték, ütem. A nep-politika néhány problémája (21 — 32. 1.) E. B. Genkinának a folyóirat ez évi 5. számában megjelent tanulmányához kapcsolódva vet fel néhány kérdést. Genkina ebben a tanulmányában a VIII. szovjet kongresszus határozataiban erősebbnek látja a hadikommunizmus elemeit a neppolitika elemei mellett, míg 1954-ben kiadott monográfiájában a „nep" elemeire helyezte a fő hangsúlyt. Ez is mutatja, hogy a nep-politikára való átmenet kérdésében még számos vitának lesz helye. Poljakov a gazdasági ösztönzésnek természetesen nagy szerepet tulajdonít, de kimutatja, hogy szükséges voltának felismerése csak a tapasztalat során, hosszabb idő alatt következett be. Ami a nep-politika által tett engedmények mértékét illeti, úgy látja, hogy a tőkés elemek felélénkülésének a veszélye ellenére, ennek tudatában a párt igen hajlékony politikát folytatott, számos engedményt tett éppen a kulákságnak, de mégsem hátrált meg teljesen, ahogy azt egyes visszaemlékezések (pl. Tyihonov) ma megmutatják, eltúlozva a tőke előretörését a ,,nep" kezdetén. Ami a szocialista építésre való átmenet kérdését illeti, Poljakov itt úgy látja, hogy a hadikommunizmus idején élt bizonyos elképzelés arra vonatkozólag, hogy a szocialista építést gyors ütemben, frontális támadással meg lehet valósítani, de a gazdasági téren elszenvedett vereségek miatt volt szükség a nepkorszak átmeneti visszalépésére, mert a hadikommunizmus idején az államhatalom túlságosan előreszaladt a feladatok megvalósításában. — V. A. KRUTALEVICS: A Belorusz SzSzK kialakulásának történetéhez (33 — 46. 1.) igen szóles körű forrásanyag bevonásával bizonyítja azt a tételét, hogy közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején és a következő hónapokban a belorusz dolgozók nem kívánták az önálló államiságot, ahogy azt eddig a szovjet irodalom állította. Az önállóságot követelő burzsoá nacionalisták hatása a népre jelentéktelen volt, a lakosság az orosz köztársasággal való szolidaritást kívánta. Amikor azonban 1918 koratavaszán a német megszállók segítségével a burzsoá nacionalisták létrehoztak egy „önálló" burzsoá belorussz államot, a dolgozók is felvetették egy önálló, de Szovjet-Oroszországgal föderatív kapcsolatban levő belorusz állam megalkotásának követelését. Erre a német megszállók eltávolítása után, 1918. december 31-én kerülhetett sor, amikor a Belorusz Kommunista Párt I. kongresszusa erre vonatkozó határozatot hozott. — V. Sz. PARSZADANOVA: A néphatalom megszilárdulása Lengyelországban (47 — 59. 1.) Lengyelország felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából összefoglalja az 1944 júliusa és 1945 májusa közti korszak lengyel fejlődését, hangsúlyozza a szovjet csapatok segítségének jelentőségét a lengyel államiság helyreállításában. — N. I. LEBEGYEV: A Román Kommunista Párt — az antifasiszta harc és az 1944. aug. 23-i fegyveres felkelés győzelmének szervezője (60 — 73. 1.) szintén az ország felszabadulásának 20. évfordulójával kapcsolatban mutatja be a kommunista párt harcát az antifasiszta nemzeti egységfront megteremtéséért. Ebben a harcban jelentős fordulat következett be 1944 áprilisában, amikor kizárták a párt vezetőségéből az árulókat. Az új pártvezetés minden számba vehető tényezővel igyekezett felvenni a kapcsolatokat, így a királlyal is, aki a monarchia átmentése