Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

224 AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 224 egy tiroli német munkás. Csehországban nagyrészt csehek voltak az alsó és középfokú tisztviselők, Szlovákiában viszont — magyarok. Szükség van az internacionalista szemléletmód alkalmazására, ez azonban csak akkor valósul majd meg, ha amagyai'ok a magyar, a csehek a cseh nacionalizmusról s a többiek is a maguk nacionalizmusáról fognak beszélni. S. Pascu (Románia) ismételten hangsúlyozza, hogy — a korabeli statisztika adatai szerint — a Monarchiában a nemzetiségek közötti földbirtokmegoszlás igazságtalan volt, egyenlőtlen volt az ipar ós kereskedelem megoszlása s a munkabérek aránya is. E. Merz (Ausztria) kifejtette, hogy a Monarchiában a gazdasági élet fejlődése egyenetlen volt. Ausztria és Magyarország egészében a növekedési hányados nagyjából egyenlő volt ugyan, de sok elmaradt vidék is volt. Nem tartja valószínűnek, hogy a Monarchiában a kiegyenlítődésre valaha is sor kerülhetett volna. Pichlik (Csehszlovákia) elmondta, hogy a Monarchia történeti vizsgálatában az internacionalista szemléletmód a 50-es években kezdett feltűnni. Az első világháborúban a tömegek eleinte szocialista célokért küzdöttek, nacionalista elemek csak a háború végén keveredtek harcukba. Helytelen egyoldalúan csak a szociáldemokrácia hibáit hangsúlyozni. K. Vinogradov (Szovjetunió) megjegyezte, hogy Mommsen kijelentése a nyugati történetírást illetően rendkívül örvendetes, de szerinte ezek a nézetek még elég ritkák. A népszerű irodalom még mindig erősen idealizálja a Monarchiát. Egyetért Zwitternek a trializmus kérdésében elfoglalt álláspontjával. Hangsúlyozza, hogy a román referátummal szemben elhangzott bírálatok segítő szándékúak. Kiemelte a dolgozók internacionalista jellegű megmozdulásait, az odesszai román forradalmi szervezet működésének jelentőségét, általában a Monarchia nemzetiségeinek az oroszországi forradalomban betöltött szerepót, s aláhúzza, hogy a nemzetközi szolidaritás példáját kell követni, annak hagyományait kell ápolni. F. Zwitter (Jugoszlávia) zárszavában megelégedéssel szól arról, hogy a konferencia résztvevői nem utasították el a trializmus kérdésében kifejtett nézeteit. Ez annak a jele, hogy a kérdés fontos főként a Ferenc Ferdinánddal kapcsolatban meglevő illúziók < eloszlatása szempontjából. A román állásponttal szemben védelmezte a Monarchia népeinek „történelmi" és „történelem nélküli" népekre való tagolását, mivel szerinte csak így érthetők meg olyan összefüggések, mint az olasz—szláv vagy a lengyel—ukrán viszony alakulása stb. A nemzetté válás problémája a XIX. században már felvetődött; sokan igen szkeptikusak voltak a nemzeti fejlődéssel kapcsolatban polgári és szociáldemokrata oldalról egyaránt. Ezeket a nézeteket azonban a történelem nem igazolta. A Monarchia felbomlásával olyan megoldások születtek, amelyek később más világrészek számára is jelentősek voltak. i M. Constantinescu (Románia) zárszavában védelmébe vette a román referátumot. Hangoztatta, hogy az elnyomott és uralkodó nemzetek kategóriáit Lenin használta, s ő nem Bauer, hanem Lenin kategóriáit fogadja el. Nem ért egyet azzal, hogy a Monarchiában a legelnyomottabb nemzet a román volt. A sorrend: ukrán, szlovák, román volt. Feltétlenül különbséget kell tenni az elnyomó és elnyomott nép nacionalizmusa között. Például ma az imperializmus ellen harcoló népek nacionalizmusa jogos és indokolt. ( Vinogradovnak válaszolva megjegyzi, hogy nemcsak Odesszában voltak román forradalmárok, hanem Románia egész területén voltak forradalmi megmozdulások 1918 —1919-ben. Jorga és Goga valóban nacionalisták voltak, de a század elején küzdöttek a parasztság jogaiért. A román szociáldemokrácia — a magyar vagy osztrák párttal szemben — kezdettől fogva háborúellenes volt. A Monarchiában bizonyos nemzetek számára kettős elnyomás állt fenn; a román vagy szláv munkások jobban el voltak nyomva, mint a magyarok és németek. Ennek a felfogásnak a helytelenségéről egyetlen felszólalás sem tudta meggyőzni. Az osztrák nemzet problémáját a román referátum csak mellékesen érintette. Nem tagadja az osztrák szociáldemokrácia érdemeit, de háború alatti magatartása ingadozó volt. Hanáknak válaszolva kijelenti, hogy a referátum foglalkozott ugyan a forradalom vezetésének kérdésével, de alaposabb vizsgálatra nem volt mód. Erdély egyesítése Romániával igazságos volt, a gyulafehérvári nemzetgyűlés az egész nép akaratát fejezte ki. Igazságtalan volt viszont a Magyar Tanácsköztársaság elleni román fellépés. Általában a román nemzet keletkezésének és egyesülésének nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ennek vizsgálata elengedhetetlen a modern államképződós megértéséhez. Egyetért azokkal, akik elítélőleg beszéltek a román csendőrség szerepéről. Ami a jövőbeli kutatásokat illeti, nem kölcsönös segítségről kell beszólni, hanem kölcsönös együttműködésre van szükség. Steiner megjegyzését a klasszikusok idézésére