Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 213 Ju. A. Piszarjev (Szovjetunió) zárszavában hangsúlyozza, hogy a téma vitája során sok új gondolatot vetettek fel. Teljes mértékben osztja Valiani professzornak azt a véleményét, hogy a jugoszláv és a bolgár történészek nagy eredményeket értek el a kérdés kutatásában. Komjáthy hozzászólását nagyon értékesnek tartja s reméli, hogy könyve mielőbb megjelenik. A második napirendi pontként a román történészeknek ,,A mezőgazdaság fejlődésének egyes kérdései az Osztrák-Magyar Monarchiában (1900—1918)" című referátumát S. Pascu professzor terjesztette elő. A referátum bevezetésében megállapítja, hogy a jobbára „porosz úton" fejlődő monarchiai mezőgazdaság a századfordulótól kezdődően a stagnálás, sőt egyes ágakban a hanyatlás szakaszába jutott. Általános jellegzetessége volt a Monarchiának, s ez megmutatkozott a mezőgazdaságban is, hogy a tőkés viszonyokból és feudális maradványokból eredő ellentétek összefonódtak a nemzeti elnyomásból származó ellentétekkel; ezek a háború éveiben kiéleződtek, s a birodalom széthullására vezettek. A referátum első része a birtokmegoszlással foglalkozik. Megállapítja, hogy a nagybirtokrendszer, továbbá jelentékeny feudális maradványok továbbélése következtében nagyfokú gazdasági elnyomás ós erős társadalmi és nemzeti elnyomatás jellemezte a Monarchiát, ellentétben azokkal az országokkal, ahol a lakosság többsége az uralkodó nemzethez tartozott. Az egyes birtok-kategóriák részletes ismertetése után a referátum utalt arra, hogy a földesurak túlnyomórészt németek és magyarok voltak, a szegényparasztok s a mezőgazdasági munkások ellenben jórészt az elnyomott nemzetekhez tartoztak. Ennek következtében a falusi dolgozó tömegek küzdelme a földért egyszersmind a nemzeti felszabadulásukért is folyt: a társadalmi és a nemzeti elnyomás képviselője rendszerint ugyanazon személyben: a német vagy magyar földesúrban testesült meg. A második rész a mezőgazdasági élő és holt felszerelés megoszlását tárgyalja. A mezőgazdasági gépek nagyobb része az elnyomó nemzetek területére esett, ami kiváltságos politikai és gazdasági helyzetük következménye volt. A gépek megoszlása birtokkategóriánkónt rendkívül egyenlőtlen volt. A leigázott országokban a paraszti gazdaságok kevésbé voltak mechanizálva, mint az uralkodó nemzetek országaiban. Az állatállomány hasonlóképpen egyenlőtlenül oszlott meg, különösen rosszul ellátottak voltak a kisparaszti gazdaságok. Az igaerő hiánya a föld rossz megművelését, a parasztság pauperizálódását eredményezte. Az állattenyésztés általában hanyatlott a XX. század elején. A referátum harmadik része a Monarchia agrárviszonyainak általános jellemzését tartalmazza. Az egyik legfőbb vonásként a ledolgozási rendszer jelentős szerepét emeli ki (ennek különleges válfaja volt a dalmáciai kolonátus, illetve a boszniai örökbérleti — kmet — rendszer). A fejlettebb területeken a nagybérlet volt elterjedve. A nagybérlők rendszerint parasztoknak adták ki a földet művelésre; a fejlettebb területeken, például a magyar mezőgazdaságban, a farmgazdálkodás és a nagybérleti rendszer fejlettebb volt, mint az alávetett országokban. A negyedik rész a mezőgazdasági termelés problémáit elemzi. A vetésterület 1900 után lassabban nőtt, mint a századforduló előtt; csökkent a búza votésterülete is, egyedül a kukorica vetésterülete növekedett állandóan. Ennek következtében sok paraszt majdnem kizárólag kukorica-táplálékra volt utalva. Az állattenyésztés is alig fejlődött a századforduló után, sőt az egy főre eső állallétszám sok helyütt jelentékenyen visszaesett; külföldről állatbehozatalra volt szükség. A háború alatt tovább romlott a helyzet. A mezőgazdasági termelés stagnálása illetve visszaesése a századforduló után nem vezethető vissza véletlenre; főoka a gazdasági és társadalmi viszonyokban rejlett. A banktőke behatolása a mezőgazdaságba váltókölcsönök útján a kisparasztok tömegeit tette tönkre, míg ugyanakkor a nagybirtok olcsó hitelhez jutott. A közös vámterület súlyosan akadályozta az elnyomott országok fejlődését, az uralkodó osztályok mégsem tudták létrehozni a Monarchia gazdasági egységét. A leigázott területek jórésze nem illeszkedett bele szervesen a Monarchia gazdasági életébe, hanem egyre nagyobb mértékben a szomszédos nemzetállamokkal való kereskedelmi kapcsolatokra törekedtek. A referátum ötödik része a parasztság helyzetét és mozgalmait tárgyalja. A feudális viszonyok mellett a parasztok helyzetét súlyosbította a nemzeti elnyomás is. A paraszti ellenállás egyik formája a kivándorlás volt, ami egyre tömegesebb méreteket öltött. A másik forma az aratósztrájkok voltak, amelyek 1905—1906 folyamán, főként Erdélyben, összefüggésben álltak a romániai parasztfelkeléssel. A parasztságban mind jobban tudatosult kettős — társadalmi és nemzeti — elnyomottsága. Még inkább fejlődött