Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 211 nemzeti-forradalmi mozgalmak ellen, a status quo biztosítására irányult. Ez az irányvonal a Monarchia valamennyi vezető politikai csoportjának megfelelt. így egység alakult ki a Monarchia valamennyi külpolitikai tényezője között. Ez azonban nem mozdította elő a keleti kérdés végleges rendezését. Galántai József korreferátuma a magyar uralkodó osztályoknak az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájára gyakorolt befolyását elemezte. Kimutatta, hogy bizonyos különbségek az osztrák és a magyar uralkodó osztályok külpolitikai törekvéseiben már mindjárt a kiegyezés megkötése után megmutatkoztak, de a magyar uralkodó osztályok expanzív törekvései a Monarchia nélkül elképzelhetetlenek voltak, ezért a külpolitikai cselekvésben rendszerint egységes álláspontra helyezkedtek a Monarchia két országának uralkodó osztályai. Annak ellenére, hogy Magyarország a dualizmus időszakában is Ausztriához képest alárendelt szerepet játszott, a magyar uralkodó osztályoknak nagy szerepük volt a Monarchia külpolitikájának irányításában, minthogy erre a kiegyezési törvény lényegesen nagyobb lehetőséget hagyott, mint például a hadsereg ügyeinek intézésére. A magyar finánctőke érdekelve volt a balkáni expanzióban, s ebben a törekvésében a német szövetségre támaszkodott. Az uralkodó osztályok egy kicsiny csoportja (Ugrón—Holló) ezzel szemben az angol és francia orientáció híveként lépett fel, de nem tudott lényeges befolyást gyakorolni a külpolitikai irányvonal alakítására, annál is kevésbé, mivel ezzel egyidőben más ellenzéki csoportok azért bírálták a Monarchia külpolitikai vezetését, mert nem eléggé a Balkánra koncentrálja erőfeszítéseit. A magyar — és osztrák — uralkodó osztályok az első világháborút megelőző években egy eredményes balkáni akcióban keresték a belpolitikai válság megoldásának lehetőségét. Ebben a kormánypárt és az ellenzék nagyobb része egységes volt. Eltérés a magyar ós az osztrák tervek között abban mutatkozott, hogy Szerbia bekebelezésének osztrák tervével szemben a magyar uralkodó osztályok tartottak a Monarchia szláv lakosságának számbeli megnövekedésétől, azt a dualizmusra nézve veszélyesnek ítélték, s szembehelyezkedtek a Monarchia trialista vagy egyéb formájú átalakítási terveivel. A Justh—Károlyi vezette ellenzék határozottan — bár nem elég következetesen — szembefordult ezzel az elképzeléssel, s francia sőt orosz orientációs kísérletekbe kezdett. A korreferátum befejező része részletesen ismertette a magyar uralkodó osztályok állásfoglalását a júliusi válság időszakában; elemezte azt a folyamatot, amelynek során teljes egység jött létre kormánypárt és ellenzék között a Szerbiának küldendő ultimátum s a hadüzenet kérdésében. A referátumokat és korreferátumokat követő vitában elsőként Andrei Ofetea (Románia) szólalt fel. A Monarchia külpolitikája elsősorban keleti politika volt, s 1903 után ismét ez a kérdés került előtérbe. A Monarchia külpolitikája 1906 után különösen agresszívvá vált; az annexió kiélezte a viszonyt Oroszországgal. A Balkán-háborúk teremtette új helyzetet a Monarchia nem volt hajlandó akceptálni. A népek forradalmi harca a nemzeti kérdés demokratikus megoldását eredményezte. A Monarchia felbomlása nem a vesztett háború, hanem a népmozgalmak következménye volt. T. M. Iszlámov (Szovjetunió) ismertette Aerenthal kinevezése alkalmával kidolgozott külpolitikai koncepcióját. A külügyminiszter tervének lényege az volt, hogy a magyaroknak adandó engedmények (Dalmácia, Bosznia-Hercegovina Magyarországhoz csatolása) révén megerősítse a birodalom egységét, rábírja a magyarokat a gazdasági kiegyezés 25 évre szóló meghosszabbítására, s ilyenképpen érdekeltté tegye az utóbbiakat a Balkánon; a Monarchiát pedig gazdaságilag képessé a kitűzött feladatok megoldására. F. Klein (NDK) szükségesnek tartja a Monarchia és Németország viszonyának alaposabb megvizsgálását. Nem tartható az az elképzelés, mintha Bécs csupán báb lett volna Berlin kezében. A Monarchia az aktív külpolitika révén elsősorban belpolitikainemzetiségi problémáit kívánta megoldani. A német szövetség azonban, amely megkívánta az osztrák ós a magyar hegemónia fenntartását, lehetetlenné tette a Monarchiában a nemzetiségi kérdés megoldását. V. Paszkaleva (Bulgária) véleménye szerint a Monarchia a XVTII. század végétől fontos szerepet játszott a Balkánon. Ami a Monarchia balkáni gazdasági szerepét illeti, ennek érdekes sajátossága, hogy Bulgáriában a monopóliumok előtti tőkés fejlődés volt még uralkodó, midőn más országokban, így a Monarchiában is, már az imperializmus jegyei váltak dominálókká. Az osztrák gazdasági befolyásnak a kezdeti időkben bizonyos pozitív következményei is voltak; hozzájárultak a bolgár gazdasági élet fellendítéséhez. Később akadályozza a fejlődést; ez azonban a Bulgáriában működő osztrák vállalatokra nem vonatkozik, mert ezek elősegítették az ország gazdasági fejlődését. C. Todorova (Bulgária) a Monarchia bulgáriai politikai befolyását elemezte. Bár a kereskedelmi kapcsolatokban Németország Bulgáriában a második helyre szorult, az 14*