Századok – 1965
Közlemények - Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdésihez 152
154 LADÁNYI ANDOK, A Tanácsköztársaság mellé álló értelmiségiek között voltak olyanok, akik már régóta a progresszív eszmék hívei közé tartoztak, mások fejlődése, radikalizálódása a polgári demokratikus forradalom idején vett nagyobb lendületet. Felismerve a magyar egyetemi ós tudományos viszonyok elmaradottságát, súlyos hiányosságait, egyre tudatosabbá vált bennük a reformok, változtatások szükségessége. A polgári demokratikus forradalom időszakában a reformtervek végrehajtására nem került sor. Ezért örömmel fogadták a Tanácsköztársaság kikiáltását, mert — mint Fogarasi Béla írta :,, 1919. március 21-е nevezetes dátumot jelentett Magyarország kulturális történetében. Mindenki, aki hosszú éveken és évtizedeken át harcolt azért, hogy Magyarország a demokratikus népművelés, a szabad szellemű iskola, a progresszív tudomány és irodalom országává váljon, természetesnek tartotta, hogy a dolgozók köztársasága fogja megvalósítani a progresszív kultúrfront programatikus követeléseit."1 3 A Tanácsköztársaság igyekezett megnyerni azokat a kiváló képességű tudósokat is, akiket a régi rendszer mellőzött: ,, . . . mi nem Berzeviczy Albertet vagy Herczeg Ferencet igyekeztünk megnyerni a kommunista párt számára, de ... az egyetemről és a tudományos hivatalos életből kiszorított kiváló tudományos tehetségeket, mint a később külföldön híressé vált Antal Frigyest, Mannheim Károlyt, Kenczler Hugót ós másokat igyekeztünk megnyerni, és sikerült is őket megnyernünk . . . Az értelmiség legkvalifikáltabb, legtehetségesebb részére a proletárdiktatúra nagy hatást gyakorolt, olyanokra is, akik nem tudtak teljesen szakítani a polgári ideológiával vagy környezetükkel. De mindenesetre elértük azt, hogy március 21-е után készek voltak az együttműködésre, ós ez lehetővé tette azt, hogy a proletárdiktatúra alatt helyzetünk e tekintetben lényegesen kedvezőbb volt, mint más országokban, és ez nagyrészt a Kommunista Párt helyes magatartásának volt köszönhető. Nagy aktivitást fejtett ki az értelmiség legfejlettebb, legjobb, legkiválóbb része irodalmi, művészeti, tudományos vonalon, ós büszkék vagyunk arra, hogy a Tanácsköztársaság értett ahhoz, hogy magához fűzze, méltányolja, előléptesse és elismerje az elnyomott, a mellőzött, a hivatalosan el nem ismert tehetségeket" — írta visszaemlékezéseiben Fogarasi Béla.14 De a régi professzorok egy része is őszintén közeledett a Tanácsköztársasághoz, szimpatizált kulturális törekvéseivel. Ez az egyetemek területén különösen a budapesti bölcsészkarra, annak korábbi liberális-demokrata „minoritására" vonatkozott. Alexander Bernát, Asbóth Oszkár, Веке Manó, Kövesligethy Radó, Révész Géza és Schmidt József őszintén támogatták a Tanácsköztársaságot, annak felsőoktatási politikáját. Javaslataik, aktív részvételük az egyetem átalakításának munkálataiban — progresszív fejlődésüket mutatja. (Ha nem is ennyire aktív formában, de jóindulatú, lojális magatartást tanúsított a bölcsészkaron több más professzor is, így különösen Fejér Lipót, Marczali Henrik és Simonyi Zsigmond.) Néhány — jórészt egykorú vagy a fehérterror időszakából származó — kijelentéssel szeretném a fentieket bizonyítani. így a klasszika-filológus Révai József magántanár ezt írta 1919. október 21-i igazolójelentósében: „ . . . Mindig progresszív gondolkodású ember voltam . . . Mint progresszív gondolkodású ember az első pillanatban abba az optikai csalódásba estem, hogy a kommunista államberendezkedés komoly haladást jelentő lépés és olyan keret, melyben majd minden régi jogos és indokolt tanügyi kívánságot, reformtörekvést valóra lehet váltani. Akkoriban mindenki tényleg így gondolkozott, mindenki érezte egy nagy felszabadulás tisztító áramlatát, ós a haladás elsőrangú lehetőségeit vélte az új berendezkedésben felismerni, annál inkább, mert előzőleg évek hosszú során át senkinek sem sikerült sem paedagógiai reformtervekkel, sem konkrét javaslatokkal az iskola sorsán lendíteni s a vezetők indolenciáját megmozdítani."15 Kövesligethy Radó professzor a népbiztossághoz 1919. április 2-án írt felterjesztésében központi szeizmológiai obszervatórium felállítását javasolta. Megemlítette, hogy ezt már öt évvel ezelőtt felvetette, most azonban: „Az új korszak mindenkit fokozottabb munkára serkent, a tudománynak s gyakorlatnak még szorosabban kell szövetkeznie, hogy az ember boldogságát a lehető módon előmozdítsa s megkönnyítse. Mi tudományunkat csak úgy vihetjük előbbre, ha a kor színvonalának megfelelő műszerekkel s módszerrel vehetünk részt az internat ionalis 13 Fogarasi Bêla: A Tanácsköztársaság kultúrpolitikája. Társadalmi Szemle, 1949. 210. 1. 14 Fogarasi Béla: Visszaemlékezések a Párt megalakulásának harcaira. Magyar Tudomány, 1959. 11 — 12. 1. ls o. L. VKM. 92290/1923. Az „optikai csalódás" kifejezéssel kapcsolatban természetesen figyelembe kell •venni, hogy védekező jellegű igazolónyiíatkozatról van szó. — Hasonlóképpen nyilatkozott Éber László magántanár is 1919. október 31-én a bölcsészkari igazolóbizottság előtt. (ELTE L. 1076/1019-20. R. Fegyelmi iratok.) Moesz Gusztáv magántanár pedig ezt mondotta az igazolóbizottság előtt: „Mikor a kommunizmus kitört, sokakkal együtt én is azt hittem, hogy a kommunizmus fogja Magyarországot megmenteni." (O. L. VKM. 76041/1920. IV. a.)
