Századok – 1965

Tanulmányok - Bakács István: A hazai hitelügyletek XVIII. századi történetéhez 6

Bakács István : A hazai hitelügyletek XVIII. századi történetéhez1 (Zichy Ferenc győri püspök zárgondnokság alá helyezése 1750-1758) Az első világháború küszöbén hitbizományi kézben levő földterületeknek több mint egynegyede olyan három — az Eszterházy, a Széchenyi és a Zichy — család kezén volt, amely családok birtokkomplexumaikat a XVII. században szerezték és a következő évszázadokban a korábban megszerzett földbirtokaik kiterjedésében lényeges változás nem következett be, csupán a családtagok számának növekedésével az egyes családtagok birtokába jutó terület egyre kisebbedett.2 A további birokszerzések elmaradása kétségtelenül a megváltozott gazdasági viszonyokban keresendő. A XVILL. században ugyanis a földbirtok értéke •— amint azt látni fogjuk — megnövekedett, s a XVH. században birtokot szerzett nagybirtokosok anyagi erőit ugyanakkor a barokk fényűzés, az életszínvonal emelkedése, az építkezések nemcsak lekötötték, hanem a befolyó jövedelmek sem voltak elégségesek, s életmódjukat csak a legkülönbözőbb módon szerzett pénzkölcsönök felvételével tudták biztosítani. Talán legjobban mutatja a tényleges jövedelmeket figyelmen kívül hagyó fényűzést a Grassalkovich-család sorsa, ahol a takarékos birtokszerző utódai kezén semmivé vált a vagyon. Hasonló sors várt volna a Zichy-család vagyonára is, ha Zichy Ferenc győri püspök ellen Mária Terézia 1750. január 23-án nem rendelt volna el vagyonzárlatot.3 Ez a vagyonzárlat mindössze kilenc esztendeig tartott ugyan, de körülményeinek és végrehajtásának vizsgálata megismertet bennünket a XVIII. század közepének hazai hitelviszonyaival, a kölcsönüzletek lebonyolításának egész rendszerével. Hangsúlyoznunk kell azonban — amit a továbbiakban részletesen kifejtünk —, hogy ez a vagyonzárlat korántsem tekinthető kizárólag a győri püspök, mint személy ellen hozott intézkedésnek, hiszen vagyoni helyzetének 1 A nagybirtokos családok XVII—XVIII. századi hitelügyleteiről készülő tanulmány fejezeteként. 2 A XVIII. századi birtokgyarapítások túlnyomó részben a korábban elzálogosított birtokrészek visszaváltásából, vagyis a birtokvagyon kiegészítéséből állottak. Ezt a megállapításunkat még Eszterházy Pál Antal herceg által 1745-ben megszerzett Bujákra is alkalmazhatjuk, hiszen ezt csak 420 000 forintra beesülték (Magyar Országos Levéltár — továbbiakban OL — Eszterházy család hercegi ága, Rep. 59. fasc. A)/;

amely összeg egyrészt a hercegi ág kezén levő uradalmak értékéhez képest nem volt, oly jelentős, másrészt az uradalmat a herceg a kincstárral szemben fennálló különböző követeléseiről való lemondás fejében mindössze 30 000 forint lefizetésével kapta meg (uo. Rep. 25/a. fasc. B. no. 94). — Eszterházy József gróf pedig akkor szerzi meg Tatát, amikor a család grófi ága leszármazóinak száma a XVII. századhoz képest nagyobb volt. Vö. Széchenyi Viktor (Töredékek a Sárvár felsővidéki gróf Széchenyi nemzetség történelméből, Székesfehérvár. 1933. 235. 1.) kimutatja, hogy míg Széchenyi Ferenc halálakor 1814-ben három fiú osztozott a birtokon, 1932-ben a családnak 49 férfitagja volt. 3 OL. Helytartótanácsi lt. Ben. Mand. 1750 jan. 23.