Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

FOLYÓIKATSZEMLE 1367 újabb lépéseket tett a gazdasági kapcsolatok felvétele és az elismertetés érdekében, s ezt az angol közvélemény is támogatta. Anglia viszont csak a szovjet kormány beleegyezését akarta ahhoz, hogy brit csapatokat tehessen partra szovjet területen. A kereskedelmi kapcsolatok felvételéről folytatott tárgyalásokat az angol kormány nem vette komolyan. Végül az 1917. december 23-i angol—francia megegyezés értelmében partra szállították az első brit csapatokat, a Németország elleni harc folytatásának az ürügyén. — M. M. SEJNMAN: XXI11. János pontifikátusa (65 — 75. 1.) hangsúlyozza XXIII. János pápának elődeitől, különösen a Piusoktól (a francia forradalom ideje óta hét Pius nevű pápája volt az egyháznak) eltérő realista állásfoglalását a béke és a békés egymás mellett élés kérdéseiben. A pápa alapvetően persze seholsem tért el az egyház korábbi álláspontjától, a Pacem in terris enciklika is a burzsoá rend alapján áll, de új mozzanata, hogy a világ békéjét minden áron fenn kell tartani. (Ezért sokat támadták is a pápát a Német Szövetségi Köztársaságban.) János kommunista-ellenességót nem is tagadta, de nem volt hajlandó ezért a háború mellé állni. Lehetségesnek tartotta a gyakorlati együttműködést a kommunistákkal. A Renim novarum évfordulóján kiadott Mater et magistra (1961) enciklika ugyancsak a tőkés rend alapján marad, legfeljebb a népi kapitalizmus divatos jelszavával igyekszik ezt szépíteni. A pápa által összehívott zsinat célja az egyház megújulása, vagyis alkalmazkodása a megváltozott viszonyokhoz. Ezért is kívánja az együttműködést más egyházakkal, hogy szélesebb kommunistaellenes frontot hozzon létre. János állásfoglalása nagv ellenzést váltott ki az egyház körein belül is. Egyházi ellenfelei „vörös pápának" nevezték. Bármilyen sok is a hagyománvos János állásfoglalásában, azt kell meglátni benne, ami új az előzőhöz képest. Uralkodása a legújabbkori történelem jelentős eseménye, azt bizonyítja, hogy a vallási intézmények sem maradhatnak meg régi álláspontjukon korunk nagy kérdései tekintetében. — P. Je. OSZIPOVA: Tanganyika az angol gyarmati iga alatt (76 — 85. 1.) a függetlenség kikiáltása alkalmából 1926-tól tekinti át az ország fejlődését. Ekkor vezették be az angolok a közvetett igazgatás rendjét, iskolákat hoztak létre bennszülött közigazgatási személyzet kinevelésére. A földközösség intézményét minden erővel fenntartották, ugyanakkor a föld jelentős részét elvették a hazai lakosságtól. Kötelezővé tették olyan növényi kultúrák termesztését, amelyek az angolok gazdasági céljainak feleltek meg. A lakosságra nagy adókat róttak ki. Megtartották az adósrabszolgaság rendszerét, s a kényszermunkát, amely hivatalosan csak állami üzemekben, büntetésként állt fenn, megtűrték magánkézben levő üzemekben is. A közegészségügyre és az oktatásügyre jóformán semmit sem költöttek a gyarmat gazdag adójövedelmeiből. 1946-ban forma szerint a gyarmati státus helyét a nemzetközi gondnokság váltotta fel, ténylegesen azonban Tanganyika továbbra is gyarmat maradt. 1954-ben jött létre a tanganyikai afrikaiak nemzeti szövetsége, az első, tarka szociális összetételű, de nagyrészt paraszti politikai párt, amely harcol Tansania teljes függetlenségének a megvalósításáért. A második világháború utáni korszakban kezd kialakulni a helyi burzsoázia és az ipari proletariátus is. — A felsőoktatási előadók segítségére szánt rovatban Je. V. GUTNOVA: A humanizmus és a burzsoá történeti gondolkodás első lépései (86 —102. 1.) részletet közöl a moszkvai egyetemen készülő, a polgári történetírás történetét összefoglaló monográfiából. A fejezet nagyrészt a XVI. századi olasz humanisták, valamint Morus és Bacon történeti nézeteit ismerteti. A korabeli történetírás megmarad pragmatikus és elbeszélő színvonalon, de a korábbi időszakhoz képest az új benno a teológiai magyarázat helyettesítése racionális elvekkel, ami megnyitotta a történeti gondolkodás további fejlődésének az útját. A racionális kritika kifejlesztette a segédtudományokat. Az ellenreformáció is rákényszerült ezeknek a használatára. A humanista történetírók törvényszerűségeket kutattak, s így a felvilágosodás előfutárainak tekinthetők. — Ebben a számban fejeződik be Az utolsó cár utolsó kegyence c. forrásközlés (103—114. 1.). — A. L. SZIDOROV: Utószó helyett (115—121.1.) a több folytatásban közölt forrást kiegészíti II. Miklós és felesége levelezéséből vett idézetekkel, amelyek ugyancsak igazolják Raszputyin lényeges befolyását a politikai kérdésekben. Ez a befolvás elidegenítette az abszolutizmust osztálybázisától, a nemességtől, s így végső fokon siettettea forradalom kitörését. — G. F. SZUHOMLINOVA: AZ l!)18-as ausztria-magyarországi forradalom megvilágítása az újabb szovjet történeti irodalomban (136 —141. 1.). ismerteti az utóbbi években megjelent munkákat, s megállapítja, hogy nem készült monográfia a parasztmozgalmakról, valamint egyes országok, így többek között Magyarország történetéről sem, az első világháború időszakában. — L. D. PETROV ismerteti a Miszl könyvkiadó 1965-os kiadványtervét (162—165. 1.), I. P. SZJOMIN pedig a Progressz kiadó 1965-ös történeti kiadványainak tervét (165 — 166. 1.). — V. V. POHI-JOBKIN: A dán történettudomány helyzete (173 — 181. 1.) át-18 Századok 1965/6.