Századok – 1965

Történeti irodalom - Baumgarten; Sándor: Jean-Charles Besse (Ism. Benda Kálmán) 1334

1334 TÖRTÉNETI IRODALOM SÁNDOR BAUMGARTEN: JEAN CHARLES BESSE. AVENTURIER ET PHILOLOGUE (Bologna, Edizioni Patron. 1963. 135 1. Collana la Cultura nel Mondo. Diretta da Leo Magnino. 1.) BESSE JÁNOS KÁROLY. KALANDOR ÉS FILOLÓGUS Besse János (1765—1842) nevót török nyelvtana és 1829 — 30-as évekbeli kaukázusi utazása tartotta fenn. A magyarok őseit, Ázsiában maradt rokonait kereste, s kezdetben a nemesi közvélemény nagy figyelemmel kísérte útját. Beszámolóját azonban már csak Franciaországban, franciául tudta megjelentetni, s idegenben liait meg, elfeledve. Besse kaukázusi útját eleveníti meg Radó György és Tardy Lajos regényes útleírása (Világjáró Besse János. Bpest. 1963. Utikalandok 40. sz.), mely korábbi tudásunkat több helyen bővíti Besse eddig nem ismert levelei alapján. Anélkül, hogy a szerzők egymásról tudtak volna, ezzel a hazai kiadvánnyal egyidőben jelent meg a magyar—francia művelődési kapcsolatok régi lelkes kutatójának, Baumgarten Sándornak Besséről írt életrajza. Míg Tardy és Radó munkája csak néhány mondatban érinti Besse fiatalkori kalandjait (egy későbbi önéletrajz erősen szépítő és torzító tükrében), Baumgarten művének előterében éppen ez áll, s francia levéltári adatok alapján rendkívül érdekes dolgokat mond el hőse 1790—1820 közti életéről. Megtudjuk, hogy a Komárom megyei kisnemesi családból származó Besse, okkor fiatal jurátus, 1789 —90-ben a porosz királlyal kapcsolatba lépett magyar nemesek egyik alárendelt megbízott ja volt, s ezért 1791-ben jobbnak látta elhagyni az országot, együtt az erősen kompromittált Hompesch báróval. Hompesch angol zsoldban huszárezredet állított, Besse volt a segédtisztje, s két évig harcolt Hollandiában a franciák ellen. Hompesch a megvert angol csapatokkal a szigetországba távozott, Besse azonban szicíliai zsoldba állt. Mack seregében részt vett a Napóleon elleni harcokban, majd 1799-ben futárként Ferenc császárhoz küldték. Bécsből azonban nem tért vissza Itáliába, hanem Berony néven Münchenbe ment, s amikor a várót francia kézre került, ágensként Napóleon szolgálatába lépett. Baumgarten a Caën-i levéltái-ban,. Decaën tábornok iratai közt Besse-Berony 13 jelentését találta meg 1800-ból, valamennyi a Habsburg birodalom és elsősorban Magyarország belső helyzetével foglalkozik. Országa függetlenségét ekkor már az első konzultól várja, s jelentéseiben arról ír, hogy Magyarország nemességének nagyobb része ugyanezt vallja. Magyarországon az elégedet-lenség egyre növekszik — írja —, s „az emberek hangosan mondják: úgy van, elébe megyünk a franciáknak, de csak azért, hogy elvezessük őket mihozzánk". De nemcsak a magyarok, a nép az egész birodalomban a frtraciákat várja, s „Magyarországon, Cseh- és Morvaországban, Tirolban csak erőszakkal tudták a népet arra kényszeríteni, hogy fegyvert fogjon" a francia csapatok ellen. Jelentéseivel annyira megnyerte Decaën bizalmát, hogy amikor a tábornokot a napóleoni világhódító tervek szolgálatában 1801-ben Kelet-Indiába küldték, az titkárként magával vitte a sok nyelvet beszélő magyart. Hogy meddig maradt Besse Indiában, Ile de France-ban, nem tud juk. 1810-ben Párizsiján van, de Baumgarten feltételezi, hogy már korábban visszatért, s talán Napóleon környezetében volt 1809-ben, sőt esetleg ő fogalmazta a császár bécsi kiáltványát a magyarokhoz. Ez csak feltevés, az azonban bizonyos, hogy Napóleon bukásakor az angolok mellé állt, Wellington herceg környezetébe került s diplomáciai szolgálatban három évet töltött Moldvában. Innen Törökországba került, majd 1821-ben hazatért Magyarországra, — ettől kezdve élete már ismert, Baumgarten adatai lényegesen újat nem mondanak. Baumgarten könyve egy, a korra jellemző politikai kalandor életét világította meg, s csak sajnálhat juk, hogy a szerző a hazai kutatásoktól el volt vágva. Ennek következménye több más közt az, hogy a párizsi Mercure Étranger 1813-as évfolyamában megjelent, a magyar irodalomról szóló, Berony néven aláírt tanulmányok szerzőjét Besseben látta (ahogy különben tőle függetlenül, de szintén tévesen Tardy is: Az első francia nyelvű magyar irodalomtörténet. Irodtört. Közi. 1963. 228 — 232. 1.), holott Kont Ignác már félévszázada (Egyetemes Philológiai Közlöny, 1899, 869 — 889. 1.), legújabban pedig Keresztury Dezső és Tarnai Andor kéziratok alapján bizonyították, hogy e cikkek írója Batsányi János volt. (Batsányi J. össze művei. II. Bpest. 1960. 601. s köv. 1. A cikkeket teljes terjedelmükben közli is, franciául és magyar fordításban. Ld. még Keresztury Dezső—Tarnai Andoi—Tardy Lajos : Az első francia nyelvű magyar irodalomtörténet szerzőjének kérdéséhez. Irodalomtört. Közi. 1964. 350 — 353. 1.) Batsányi, aki szintén Napóleon híve volt, kapcsolatban lehetett Bessével (ezt eddig nem