Századok – 1965

Történeti irodalom - Sochacki; Stanislaw Andrzej: Fejezetek a lengyel–magyar fegyverbarátság történetéből (Ism. Balogh Sándor) 1309

1309 TÖRTÉNETI IRODALOM A munka alapvető tétele és végső következtetése az, liogy a „valóságos népnevelési , népoktatási törekvések képviselője mindenkor maga a dolgozó nép, s ezek a törekvések már a középkorban is mindig szükségszerű velejárói, szerves részei, törvényszerű következményei a korai antifeuilális népi-forradalmi mozgalmaknak". Bebizonyít ja azt is, hogy a középkorban „az eretnekmozgalmak ütötték az első rést az uralkodó osztály művelődési monopóliumán". A szerző hangsúlyozza, hogy a korai antifeudális népi forradalmi mozgalmak népnevelési, népoktatási törekvései a szoeialista nevelés előtörténetéhez tartoznak. Annak ellenére, hogy fejtegetéseit a lehető legalaposabb filológiai apparátussal támasztja alá, hogy állandóan ismerteti és cáfolja a szembenálló nem-marxista nézeteket, hogy az adatokat, tényeket minden oldalról megvilágítja, s hogy tudományos igényét sehol és soha nem szállítja le — mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért — egy pillanatra sem válik unalmassá, nehézkessé. Nem tartozik ugyan szorosan témájához, de mégis — úgy érzem — szükséges lett volna, hogy legalábbis röviden felvázolja: milyen városi és falusi nem-eretnek iskolák működtek ekorban; különösen a polgárság művelődési törekvéseinek vizsgálatát hiányolom, s a humanisták pedagógiai elveinek összevetését a XV—XVI. századi szektákéval. Ebből az összevetésből sok és mély tanulságot lehetett volna levonni. Mivel az olvasónak nincs világos képe arról, hogy hol és milyen iskolák működtek, mennyire volt és nem volt elterjedve a világi lakosság s azon belül a kereskedők, kézművesek ós parasztok körében a betű ismerete, nem érzi teljesen bizonyítottnak azt a tételt, hogy a középkorban az eretnekmozgalmak ütötték az első rést az uralkodó osztály művelődési monopóliumán. Éppúgy igen tanulságos lett volna, lia a szerző a közép-európai országok mellett megvizsgálja az angliai és franciaországi népoktatásra vonatkozó adatokat s ezen országok XIV—XVI. századi szektáinak pedagógiai nézeteit és törekvéseit is. Tárgyának szeretete néhol némi túlzásba sodorja a szerzőt, így, nézetem szerint, némileg eltúlozza a huszitizmus hatását. Azonos körülmények azonos jelenségeket idézhetnek elő földrajzilag egymástól távoleső területeken is, nem föltétlenül szükséges, hogy az egyik területen kialakult mozgalom hatást gyakoroljon a másik terület lakosaira. Némileg eltúlozza az egyház szerepét a könyvnyomtatás elterjedésének gátlásában is. Az is bizonyításra szorul, hogy a középkorban mindenkit eretnekgyanúsnak tekintettek, aki olvasást, írást tanított, sőt aki ismerte a betűt. A művet kitűnő jegyzetek egészítik ki. De jobban lehetne használni ezeket, ha számozásuk nem kezdődnék újra fejezetenként. Kívánatos lett volna az is, hogy a kitűnő könyvet név- és tárgymutató egészítse ki. Földes É va műve megáll a XVI. század közepén. Feltétlenül szükséges lenne a későbbi demokratikus népi, forradalmi mozgalmak pedagógiai törekvéseinek, feltárása. E feladatok elvégzése még jobban alátámasztaná Földes Évának azt a megállapítását, hogy a népnevelési, népoktatási törekvések a népi-forradalmi mozgalmaknak törvényszerű velejárói, világosan bizonyítva, hogy a dolgozó népnek a gazdasági, társadalmi, politikai felemelkedésért vívott harca mindenkor együttjárt a szóles tömegek szellemi felemelkedéséért vívott küzdelmekkel. KULCSÁR ZSUZSANNA STANISLAW ANDRZEJ SOCHAOKI: FEJEZETEK A LENGYEL-MAGYAR FEGYVERBARÁTSÁG TÖRTÉNETÉBŐL (Budapest, Országos Béketanács. 1964. 129 1.) Stanislaw Andrzej Socliacki tanulmánykötete a lengyel—magyar történelmi kapcsolatok két kiemelkedő fejezetével foglalkozik. A Magyar Tanácsköztársaság oldalán harcolt lengyel internacionalistáknak és a lengyel ellenállási mozgalomban rósztvett magyar antifasisztáknak állít emléket. A függetlenséget 1918 novemberében újra visszanyert Lengyelországban „a forradalom hulláma napról-napra magasabbra csapott és már egészen a fegyveres felkelésig érett", állapítja meg a szerző. így a magyar forradalmi események és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása, érthetően, különösen erős visszhangra talált Lengyelországban. Segítette a forradalmi mozgalom további fejlődését, „növelte a nemzetközi proletárforradalom gyors győzelmébe vetett reményt Lengyelországban is". Számos helyen (Varsóban, Lublinban, Lodzban, Kaliszban, Pabianicében, Ozorkowban, a díjbrówai szénmedencóben stb.) tömeggyűlések, tüntetések zajlottak le, amelyeken munkások, parasztok,