Századok – 1965

Történeti irodalom - Gerics József: Legkorábbi gesta-szerkesztéseink keletkezésrendjének problémái (Ism. Komjáthy Miklós) 1288

TÖRTÉNETI IRODALOM 1289 Kálmán király korában keletkezett (103. 1.) s a Gézáról, Lászlóról és Salamonról szóló történetet III. István király korában dolgozták át (112. 1.), meggyőző. Lidérefénves, ingoványos világ az, amelyben a gestakutatók, mint Oeries is, szilárd alapokra kívánják helyezni megállapításaikat. A gesták elbeszélésének hitelét igazoló vagy cáfoló egykorú adat alig van. A társadalmi alapok és háttér megrajzolásához, amely végső soron hiva tott indokolni a gesták keletkezésére és leszármazására vonatkozó nézeteket, a gestatanulmányok írói nem egyszer kénytelenek magukból a gestaszövegekből, tehát vizsgálatuk és bizonyításuk tárgyából adatokat meríteni. Minden újabb, efféle tanulmány csaknem teljes egészében ú] konstrukció. Mindegyik mindig feltevések sorára épül. IIa ezek közül csak egyetlen lényegesebb coniectura is hibásnak bizonyul, összeomlik az egész konstrukció. Gerics tanulmánya szerencsésen építette bele, mint fentebb már utaltam is rá, elődjei szétesett konstrukcióinak épen maradt, használható elemeit a maga elméletébe. Egyszer az ő műve is elődjei sorsára jut, talán éppen azoknak a kutatásoknak a nyomán, amelyeket mostani munkája folytatásaként körvonalaz. A recenzens Gerics dolgozatának olvasása közben alig egy-két megállapítását, fordulatát kérdőjelezte meg a lapszélen. Főképp az olyan következtetésekhez kívánkozott kérdőjel, amelyek egy-egy gestarészletet ismeretlen, ránk nem hagyományozott forrásból eredeztették. Horváth János (Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái. Budapest, 1954. 309. 1.) nyomán például, mesterén túlmenve, feltételezi Gerics, hogy nemcsak a magyar gestaírók, hanem a német annalisták is ugyanazt a békeoklevelet használták a XI. századközépi események előadásának forrásaként (50. 1.). A rokonítható fordulatok azonban, szerintem, származhattak a kor általánosan, vagy legalábbis kancelláriákban működő emberek által állandóan használt fráziskészletéből is. Kételkedem a különböző személy- és földrajzi nevek, még inkább a társadalmi terminus technicusok, ill. azok előfordulási időhatárainak bizonyító erejében is. (A XII —XIII. századi osztálymegjelölések nem egyértelmű magyarázatára vö. Geriesnek Szilágyi Loránd 1937-es Anonymus-tanulmánya alapján a 25. és 26. lapon tett megállapításait Csóka Lajosnak a Magyar Nyelv 1962. évf. 156 —157. lapján olvasható megállapításaival.) Gerics stílusa nyugodt, egyenletesen áramlói világos, pontos és, hogy úgy mondjam, stílszerű kifejezése nem éppen modern mondanivalójának. A szerző e ténynek alighanem maga is tudatában volt, mert előadása néha mesterkélten archaizáltnak tűnik. Csak ezzel magyarázható számtalan latinizmusa (16. 1.: „látja összefüggésben állni", 28. 1.: „interpoláltsága mellett látszik szólni", 35. 1.: „látja legközelebb állani", „bizonyítékait abban véli fölfedezni", 69. 1.: „a régi szerkesztés elbeszélésének kereteit . . . kiterjedni láthatjuk", „nem látszik összefüggésben állani" stb.). Mesterkéltek az efféle szóképzések is: „keletkezhetés" (101. 1.), „kapcsolódható" (103. 1.). Nem kisebb szeplő szerzőnk stílusán а határozatlan névelő helytelen és sűrű használata (30. 1.: „egy . . . gesta-szerkesztés megléte", 58. 1.: „egy . . . gesta-szerkesztés létét", 101. 1.: „egy nagy valószínűséggel kikövetkeztethető III. István kori krónikához" stb.). Gerics József itt és más dolgozataiban is bizonyságát adta történetírói elhivatottságának, megelevenítő erejének, rekonstruáló képességének, olyan kvalitásoknak, amelyek élőbb és tudományunk fejlődése szempontjából előbbrevaló problémák teljesértékű megoldására is képessé teszik. Mostani műve módszerét Marczali Henrik is magáénak vallhatná, s lia a szeplőket eltüntetné stílusából, arra még Károlyi Árpád is büszke lenetne. Megállapításommal, amelyet inkább elmarasztalásnak, mint dicséretnek szántam, arra szeretnék utalni, hogy ha már ősi gestáink keletkezési idejének s egymással való kapcsolatainak tanulmányozását tűzzük célunkul, igyekeznünk kell eredményeinket a társadalomtörténelem módszereivel elmélyíteni. Megkell mondanunk: múltunk megismerése szempontjából van-e jelentősége, s ha igen, mi például annak, hogy legrégibb gestánkat nem I. András, hanem Salamon király uralkodása alatt foglalták írásba. Nem ártana a magyar történetírás ősi és sajátos műfaját európai változataihoz viszonyítani, s megvizsgálni ezeknek az irodalmi megnyilatkozásoknak egyetemes társadalmi feltételeit is. Társadalom és történetírás kapcsolatainak még nem egy vonatkozására hívhatnám fel a figyelmet, ha nem lennék meggyőződve, hogy azokat a modern képzettségű, fiatal tudós recenzensénél sokkal jobban ismeri és, hogy ha ideje engedi és feladatának érzi, sorra fel is tárja mjd. Egyébként befejezésül hadd jegyezzem ide a szerző tárgyválasztását illető, kissé tán szkeptikus észrevételeimnek mintegy sajnálatos igazolásául, hogy a nagy történelmi és filológiai felkészültséggel írt munkát ugyan pontosan idézi Klaniczay Tibor (A Magyar Irodalom Története. Bpest. 1964. I. köt. 59. 1.), de legfőbb eredményeit nem veszi figyelembe. KOMJÁTHY MIKLÓS 13*