Századok – 1965

A történelemoktatás kérdései - A történelemtanárok nyári egyeteme. Debrecen 1964 (Szabolcs Ottó) 1272

1282 SZABOLCS ОТТб a) A szállítás rendkívüli nehézségei miatt gabonaszállítás legfeljebb víziutak mentén folyt; ebből következett, hogy a települések, illetve az önmagukban „zárt piackörletek" önellátók voltak; b) a népesség eltartásához szükséges táplálék megtermeléséhez az összes népesség 4/5-ének munkaereje kellett; c) valamely település vagy táj népessége és a termelés között szoros összefüggés áll fenn. Az agrártermelés növekedésének egyetlen hajtóereje a népesség szaporodása. Bizonyos ncpsűrűségi szint eléréséig — kb. 10 — 15-ös népsűrűségig — a növekedés pusztán extenzív. E népsűrűségi szint felett a termelés fokozása már csak a belterjesebb műveléssel oldható meg. Ugyancsak részletesen foglalkozott a mezőgazdasági termelés bizonytalanságából fakadó éhínségek problémáival. A terméseredményekre elsősorban az árak alakulása alapján igyekezett következtetéseket levonni. Rámutatott arra, hogy Magyarországon is gyakoriak voltak az éhínségek, és csak a helytörténeti kutatás segítségével lehet tisztázjii ennek a kérdésnek is a részleteit. A továbbiakban а XVIII. szizad közepe táján bekövetkező „demográfiai forradalom" kérdését, vizsgálva kifejtette, hogy a népesség nagyarányú növekedését elsősorban az agrotechnika fejlődése biztosíthatta. Az ,,új" típusú demográfiai struktúrát elsősorban a demográfiai válságok gyengülése és eltűnése, a gyermekhalandóság csökkenése, az életkor megnövekedése, a társadalom fokozódó mobilitása stb. jellemzi. A „régi " és az „új" típusú demográfiai struktúra közötti eltéréseket ugyancsak a helytörténeti kutatásoknak kellene tisztázniok. A magyar történeti demográfiai kutatások egyik legfontosabb feladata a törökkori pusztulás népesedési hatásának felmérése, annál is inkább, mert Acsádi adatai alapján helytelen következtetésekre juthatnak. Dávid Zoltán számításai szerint Magyarország lakossága 1720-ban — az Acsádi által vélt 2,6 millióval szemben — 4 millió volt. Tehát nem lehet csupán és elsősorban a török hódítással magyarázni a magyar fejlődésnek a nyugattól való elmaradását, s а hibás történeti statisztikai számítások mindenféle szempontból helytelen konklúziókhoz vezethetnek. Előadásának további részében a helytörténeti kutatóknak az ártörténettel kapcsolatos feladataival foglalkozott. Befejezésül pedig a „történeti statisztikai módszer" és a „történeti statisztikai szemlélet" kérdéseit tárgyalta. A három szekció együttes ülései : Balogh Sándor docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese „Adalékok a fasizmus maradványainak felszámolásáért vívott küzdelem történetéhez" címen az igazolóbizottságok és nópbíróságok, majd a B-listázások szerepét mutatta be a fasizmus maradványainak szétzúzásában. Az igazoló bizottságok létrehozását az Ideiglenes Kormány 1945. január 4-i rendelete írta elő. Az ország felszabadult keleti területein eleinte igen hatásosnak bizonyultak az igazolások az államapparátus megtisztításában, az ország egész területének felszabadulása után azonban a kisgazdapártba beszivárgott reakció nyomására egyre inkább veszített jelentőségéből, s bár a májusi konferencia után a kommunisták igyekeztek az igazoló bizottságoknak új lendületet adni, működésük a legtöbb területen 1945 őszére formálissá vált. A népi demokrácia ellenségei még az igazolóbizottságok működésénél is nagyobb veszélyt láttak a népbírósági tanácsok munkájában, ezért befolyásukat erre a területre koncentrálták legerősebben ós leghatásosabban. „1945 derekára a Magyar Kommunista Párt előtt egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az államapparátust, a gazdasági és kulturális életet a fasiszta reakciós elemektől az igazolási eljárások alapján nem lehet megtisztítani." Az igazoló bizottságok javaslata alapján Budapesten 50.795 igazolási eljárás alá vont személy közül 1686-ot, 2819 megyei tisztviselő közül 81-et, 29 város 6538 alkalmazottjából 130-at, 12 166 községi tisztviselő közül 204-et bocsátottak el állásából. Az 1945-ös választások után pedig а „győztes" kisgazdapárt mindent megtett а régi államapparátus átmentésére. A kommunista párt а tömegekre, hatalmas tömegdemonstrációkra támaszkodva indított támadást 1945 decemberétől a hivatali reakció ellen. Spontán tömegmozgalmak bontakoztak ki, jellemzőek a hajdúhadházi, hódmezővásárhelyi, szegedi, békéscsabai, karcagi s más tüntetések és tömeggyűlések. 1946 márciusában egyes helyeken már a tömegek a reakciós tisztviselőket egyszerűen elkergették. 1946. március 7-én Budapesten 400 000 tüntető követelte a népi demokrácia vívmányainak megőrzését és a fasiszta reakció szétzúzását. Ennek а hatására egyezett bele a Független Kisgazda-