Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉHETE 11(57 Magyarországon ennek egyik tünete volt az is, hogy a Népszava 1918. szeptember 3-án, a Lenin elleni eszer-merénylet híre kapcsán, vezércikkben közölte egy baloldali szocialista világos ismertetését az orosz forradalom fejlődéséről. E cikk megállapítja, hogy a mensevikek és eszerek Oroszországban a polgári forradalom keretei között akartak maradni, s „a cárizmus visszatérésétől reszketve, a burzsoáziával való szövetséget javasolták, a bolsevikok pedig önálló proletár politikát követeltek". Megállapítja, hogy „Oroszország valamennyi szocialista pártárnyalata közül csupán a bolsevikiek mondhatják el magukról, hogy a proletárság tömegpártját alkotják", és hatalomra kerülésükkel „az ipari munkásság került hatalomra", akik pedig ellenük fordultak, azok a „szocializmus megvalósításának kísérlete ellen" léptek fel. A munkásosztályban és a többi dolgozó osztályban a közeli nagy forradalmi események hangulata vált mindinkább uralkodóvá. Erősödött a munkásság szolidaritási mozgalma elfogott harcosainak megsegítéséért, kiszabadításáért. Landler Jenőt szeptemberben szabadon engedték. Október 9-én a Népszavában „Ki a politikai foglyokkal" címmel követelték Hamburger Jenő, Sugár Tivadar, Mosolygó Antal és az összes politikai bebörtönzöttek, a béke és a szocializmus harcosainak szabadon engedését. A politikai foglyok kiszabadításáért folyó mozgalom a monarchia megdöntéséért vívott harc erősödésének egyik jelentős megnyilvánulása volt. A Monarchia mély válsága és bomlása az uralkodó osztályokat arra késztette, hogy keressék az utat a rendszer megmentéséhez. A konzervatív és liberális politikusok különböző csoportjai között az egyik fő vitakérdés az volt, hogy megmaradjon-e a dualista rendszer vagy perszonálunió lépjen a helyére. Előtérbe került a perszonálunió, vagyis a Függetlenségi Párt háború előtti követelése, amely szerint Ausztria és Magyarország közjogi kapcsolata csak arra korlátozódjék, hogy a két országnak közös az uralkodója, egyébként pedig Magyarország kapja vissza teljes állami önállóságát. Az Andrássv-párti politikusok, s mind többen a Tisza-pártiak közül is, akik a perszonálunió követelését korábban elvetették, most ennek szószólóivá váltak; azt remélték, hogy ilyen módon megmenthetik rendszerüket az összeomlástól. A Károlyi-párt a perszonálunió követelésével együtt fellépett a demokratikus jogok kiterjesztéséért és a nemzetiségű lakosság szabad anyanyelvhaszálatáért. A Jászi-féle Radikális Párt ezen túlment, s a magyar állam föderalisztikus átalakításának szükségességét hangsúlyozta; a nemzetiségi területek önkormányzati jogának elismerésével vélte elérhetőnek, hogy a román, szlovák, délszláv és kárpát-ukrajnai nép ne szakadjon el Magyarországtól. A népek forradalmi erői, az elnyomott nemzetek függetlenségi mozgalmai viszont a Monarchia megdöntését tűzték ki harci céljukul, elutasítva a gyűlölt Habsburg-monarchiának bármilyen formáját. Ebben az időben Németországban az uralkodó körök elhatározták a szociáldemokrata párt képviselőinek bevonását a kormányba, egyrészt azért, hogy a császári rendszert megmentsék, másrészt azért, mert azt remélték, hogy ilyen módon előnyösebb békefeltételeket kaphatnak a „demokrácia" eszméit hangoztató nyugati hatalmaktól. A szociáldemokrata képviselőket az új német kormányba az 1918. október 4-i fegyverszüneti kérelem alkalmával vonták be. Az osztrák uralkodó körök is lépéseket tettek, hogy a szociáldemokrata parlamenti képviselőket bekapcsolják a béketárgyalási készülődésekbe. Ugyanakkor a Monarchia megmentése érdekében a birodalom föderalisztikus át-