Századok – 1965

Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92

112 > JEMNITZ JÁNOS vány, hogy a várható eseményeket nem „fatalista" módon fogják elfogadni, hanem „hűek maradnak az ügyhöz, szorosan összetartanak", mert a történelem menete végül mégis igazolni fogja őket s a szocializmust. A kiáltvány egyúttal a legnagyobb fegyelemre szólította a szocialistákat, hogy ne hozzanak felesleges áldozatokat, amelyek csak árthatnának magának az ügynek.178 A kiáltvány hangulata — vereséghangulat. Az Arbeiter Zeitung és a Népszava 1914. július 28—29-iki pártnyilatkozataira emlékeztet, de ezek a nyilatkozatok a hadüzenet után születtek, a német pártvezetőség pedig még a hadüzenet előtt, már a rendkívüli állapot elrendelésekor letette a fegyvert a kormány előtt. A pártvezetőség nyilatkozatával egyidejűleg jelent meg a Vorwärts szerkesztőségének közlése. A szerkesztőség szintén azt hozta olvasói tudomására, hogy a rendkívüli helyzetben a cenzúra természetesen közvetlenül befolyásolni fogja a lapot. Meghatározzák majd, hogy miről mennyit és hogyan írhatnak. A szerkesztőségi nyilatkozat azonban, bizonyos fokig a pártvezetőségtől eltérőleg, azt is aláhúzta, helyesebben sejtetni engedte, hogy az olvasók megérthetik e kényszerűséget, miközben hűek maradnának saját régebbi szocialista neveltetésükhöz, és ennek alapján szemléljék az eseményeket. Mindez mintegy előre bírálat-önbírálat alá vette a lapot, és ellenméreggel oltotta be az olvasókat a későbbi elvi fogyatékosságokkal szemben.179 AVorwärtsnek ezen cikkei is a bukást vetítették előre, sőt a vereségbe való előre belenyugvást jelezték, de egyúttal annak is hangot adtak, hogy a szerkesztők az eseményekben az elkerülhetetlen rosszat látják, nem olyan történelmi fordulatot, amelyhez szocialistáknak helyeselniük kellene. Július utolsó napjaiban és az augusztus elejei napokban e német szocialisták közül már alig lehetett olyan, aki a háború elháríthatóságában bízott. A vita azonban még nem ért véget ebben a kérdésben, hogy az erőtlenséget felismerve a szocialista párt miként reagáljon, bukjék el. A német belső pártviszonyokba jó betekintést nyújt A. Kollontáj naplója. A. Kollontáj akkoriban Németországban gyógykezeltette magát, de mikor július 25-étől kezdve az üdülőt elözönlötték a háborús hírek s a szocialista internacionalista harci készülődés zaja elmaradt, Kollontáj nem tudott tovább pihenni, július 31-én felutazott Berlinbe, ahova másnap, augusztus 1-én érkezett meg. Mindjárt felhívta telefonon a pártvezetőséget, ahol Haasevel beszélt. Mikor megkérdezte tőle, hogy mi lesz az Internacionálé augusztus 9-i kongresszusával, Haase — aki mint láthattuk, és még látni fogjuk, az internacionaUsta kisebbség egyik vezetője volt — így válaszolt: „ön viccel ! Nem látja, hogy mi történik? Az emberek megőrültek. A háború elháríthatatlan. A sovinizmus elhomályosította az agyakat. Most már semmit sem lehet tenni." Haase azokhoz tartozott tehát, akik a vereséget elkerülhetetlennek tartották, de ezt nem akarták még az elvek elárulásával is tetézni. Tehetetlenségét érezte csak, s ez szembefordította Kollontájjal, aki hitt a forradalmi akció lehetőségében. Kollontáj saját maga ellenőrzésére s Haase ítéletének cáfolására felkereste a berlini szociáldemokrata nőszervezetet, ahol azonban sokkal rosszabbat tapasztalt: nem egyszerű szárnyszegettséget, hanem nacionalizmust. L. Zietz-cel találkozott (aki, mint tudjuk, nem a szélső jobb, 178

Uo. 179Carl Grünberg: i. m. 64 — 65. 1.