Századok – 1965
Tanulmányok - Somogyi Éva: Az 1896. évi választójogi reform Ausztriában 1131
1142 SOMOGYI ÉVA uralom e formájának az értéke megtévesztene bennünket, törekszünk az egyenlő és közvetlen választójog bevezetésére, mint az agitáció és szervezés legfontosabb eszközére."4 1 1893-ban jelenik meg Viktor Adler brosúrája: „Das allgemeine, gleiche und direkte Wahlrecht und Wahlunrecht in Österreich". Ekkor kerül sor a Taaffe-kormány válsztójogi reformjavaslatainak tárgyalására, s ez nagyon is aktuálissá teszi, hogy a szociáldemokraták kifejtsék elvi álláspontjukat a választójoggal kapcsolatban. „Közel vagyunk ahhoz — írja Adler —, hogy túlbecsüljük az általános választójogot, ahogy az ember mindig túlbecsüli azokat a javakat, amelveket nélkülözni kénvtelen. És mert tudjuk, hogy a választójog számunkra nem más, mint a legjobb agitációs eszköz, a legjobb eszköz nézeteink terjesztésére, a szervezésre, elvtársaink összekapcsolására s arra, hogy a tompa, fásult tömegből harcra kész sereget szervezzünk, minden eszközzel ennek elérésére törekszünk. Nem hisszük azt, hogy a választócédula önmagában eszköz a kapitalizmus megszüntetésére ... A parlamentarizmus az osztályuralom egv formája, és a dolgozó nép megtévesztésére szolgál. Mi a parlamentarizmust a felszabadítás eszközévé tesszük és a proletariátus felvilágosítására használjuk." A továbbiakban Adler idézi Engels szavait: „Amíg az elnyomott osztály, a mi esetünkben a proletariátus nem eléggé érett a maga felszabadítására, addig a fennálló társadalmi rendszert, mint az egyedül lehetségesei ismeri el, és politikailag a kapitalista osztályok uszályába kerül . . . Az olyan tömeg azonban, amely az emancipációra megérett, önálló pártot formál, saját képviselőit és nem a kapitalistákat választja. Az általános választójog ígv a munkásosztály érettségének fokmérője."42 A szociáldemokrata párt valóban minden alkalmat megragad a választójog követelésére, s a II. Internacionálé határozatának megfelelően az általános sztrájk fegyverét is készenlétben tartja.43 3. A reform Az 1890-es évek átalakulása nemcsak a parlamenti reformkövetelések társadalmi-politikai bázisát teremti meg, hanem közvetlenül is használhatatlanná teszi a schmerlingi parlamenti mechanizmust. Az а к ét-párt. ill. két-koalíció rendszer, amit a parlamenti váltógazdaság sajátos osztrák formájának neveztünk, ha kisebb nagyobb zökkenőkkel is, harminc éven át életképes alkotmányos politikát biztosított a Monarchia nyugati felében. A konzervatív liberális kormányváltás osztrák kiadása, a konzervatív és liberális koalíciók váltógazdasága, az 1890res évek körül megtörik.44 A két-koalíció rendszer bomlását 41 Prin zi p i enerkläru n g der sozialdemokratischen Arbeiterpartei Österreichs. Kiadja Brägel : i. m. III. köt. 400-401 1. 42 Viktor Adler : Das allgemeine, gleiche und direkte Wahlrecht und Walilunreeht in Österreich. Wien. 1893. 43 — 45. 1. 43 Brägel : i. m. IV. köt. 140. s. к. 1. 44 A liberális-centralista Schmerling-kormányt a feudálisokra építő, föderalista törekvésű Belcredi váltja fel, a kiegyezés utáni években a liberális Hasner-kormányt (1870) Potocki, majd Hohenwart antiliberális és centralizmus-ellenes minisztériuma (1870—71); az Auersperg-kormányt (1870 78), amely a liberalizmus fénykorát jelenti Ausztriában, a konzervatív-feudális, a lengyel és cseh nemességre s a német klerikálisokra támaszkodó Taaffe (1879- 93). A kialkult koalíció-rendszerek lényeges vonásaikban egységes s határozott politikai vonalat jelentenek, s a fő kérdésekben örökösei (az egyre változó körülmények között) az 18Gl-es centralista és föderalista csoportoknak, folytatva azoknak társadalmi-ideológiai, s bizonyos fokig a birodalom berendezésére vonatkozó törekvéseit is. V
