Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
100 JEMNITZ JÁNOS legalábbis július 28-ig a német pártban a nacionalista, opportunista felfogás még nem jelentkezett oly markánsan, mint néhány nappal később. A Vorwärts 26-i cikke semmiben sem maradt a 25-i mozgósító felhívás mögött-. A vezércikk részletesen foglalkozik az ultimátummal és visszhangjával, kifejezi aggodalmát a német kormány kétértelmű magatartásával kapcsolatban, utal arra, hogy a háború könnyen világháborúvá változhat, majd végezetül a munkásosztály követendő magatartását jelöli meg: A német és nemzetközi proletariátus „nem dughatja zsebre a kezét". A jelenlegi helyzet következményeivel tisztában van. „Ha a német munkásosztály valaha komolyan vette, hogy a népek békéjét megőrzi és a nemzetközi konliktust elhárítja, akkor most ott a helye a vártán !"126 A július 26-án meghirdetett szellemben július 27-én a Vorwärts felhívást bocsátott ki a másnapi tömegtüntetésekre, hogy megfékezzék „a felelőtlen s felelős háborús gyújtogatókat". Egyedül Berlinben 27 helyen hirdettek meg nagygyűlést, amelyen másnap 70 000 ember jelent meg.127 A gyűléseken határozatot fogadtak el, amelyben hangsúlyozták, hogy a franciákhoz hasonlóan a német proletariátusnak is el kell érni az ország semlegességi politikájának elfogadtatását, az osztrák és orosz háborús irányzat elszigetelését. A határozat egyúttal utal az orosz proletariátus legutóbbi hősies megmozdulására, amellyel bebizonyította, hogy nem hagyja magát a cárizmus által ágyútöltelékként felhasználni, s ugyancsak utal az osztrák párt nyilatkozatára, amely elhárítja magától a háborús felelősséget. Majd végezetül figyelmezteti az uralkodó köröket, hogy a háború szükségszerűen szocialista forradalomra vezetne.128 Július 27 — 30. között a berlinihez hasonló tüntetéseket rendeztek egész Németországban, többek között az olyan ipari centrumokban, mint Hamburg, Bréma, Essen, Duisburg, Halle, Düsseldorf stb.129 Mehring hangsúlyozta ezen tüntetéseknek visszahatását a polgárságra, a a polgári sajtóra. Mehring ugyan megjegyzi, hogy eszükbe sem jut túlbecsülni a munkásság erejét, de tudják, hogy a modern háború feltételei megkövetelik a teljes lakosság harcbaállítását, s a közvélemény, a hátország teljes helyeslését. Éppen ebben reménykedik még. Az egyedüli vészt Oroszország felől tételezi, fel, ahol a közvélemény esetleg paralizálódna. Itt azonban a forradalmárok tetterejében bízik, akik legutóbbi akcióikkal is meggondolásra intették a cári kormányzatot. Végeredményben tehát nem lát közvetlen és iszonyatos veszélyt, a német proletariátus számára nem jelöl meg sem új, sem nagyobb, körvonalazottabb feladatokat, csak általános készenlétre hívja fel, minthogy a veszélynek „még egyáltalán nem állták útját".130 A párt mozgósító tevékenysége azonban korántsem volt ilyen gáncsnélküli. Már idéztük, hogy a 23-iki ultimátumról a Vorwärts csak 25-én, szombaton adott hírt, hogy 28-ra, keddre hívjon egybe nagygyűlést. Ezen csak a legközelebbi vasárnapra, augusztus 2-ra hirdettek meg újabb nagygyűlést. Tévedés lenne azt hinni, hogy minden szervezőmunka ennek előkészítésére 126 Vorwärts, 1914. jul. 26.— G. Grünberg: i. m. 52—55. 1. 127 Fainsod: i. m. 21. 1. — A tüntetésről Ph. Seheidemann feljegyzi, hogy Berlin régóta lehetett ilyen impozáns tüntetés tanúja. Ennek ellenére szerinte nem tudta megtörni a nacionalista ellentüntetők túlsúlyát, akiknek többségét a diákok képezték. A rendőrség segített nekik. (P. Seheidemann: Der Zusammenbruch. Berlin. 1921. 4. 1.) 128 Vorwärts. 1914. jul. 28. — G. Grünberg: i. m. 57. 1. 129 G. Grünberg: i. m. 58. 1. 130 J. Kuczynski: i. m. 58. 1.
