Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 993

1004 FOLYÓI1ÍATSZEMLE majd világhatalmi helyzetének megteremtésében a német uralkodó osztályok egyetemlegesen egyetértettek. A követendő taktika tekintetében azonban jelentős véleménykülönbségek mutatkoztak közöttük különösen három kérdés tekintetében. Először abban, vajon Németország már az első világháborúban kívánja-e a világuralmat Anglia teljes katonai mgsemmisítésével, vagy egyelőre érje be Anglia és más nagyhatalmak mellett a negyedik nagyhatalom helyével, és egy második világháborúban harcolja ki magának a világuralmat; másodszor abban, hogy az európai főhatalom megteremtésére irányuló tervükben melyik módszert részesítsék előnyben; végül abban, hogy melyik irányba intézzék a főcsapást: nyugat vagy kelet felé? A német uralkodó osztályok legszélsőségesebb körei, a rajna-vesztfáliai bányaiparosok, akiknek az Össznémet Szövetség (Alldeutscher Verband) volt a propagandaszervük, Alfred Hilgenberg kezdeményezésére eleinte mindenirányú és messzemenő, tehát egyidejű keleti-nyugati annexiós politikát követeltek. Az így létrehozott Nagy-Németországnak természetes kiegészítője lett volna a közép-európai gazdasági szövetség. A másik irányzat, amelyhez az elektromosipar, a Német Bank és a nagy hajózási vállalatok tartoztak, Rathenau (AEG) irányításával a német vezetés alatt álló közép-európai gazdasági szövetség létrehozását tekintette fő háborús célnak. Az első csoport, amelyhez a Leszámítoló Társaság (Diskontogesellschaft), a Schaff hauseni Bankegylet (Schaffhausenscher Bankverein), a junkerek nagyrésze és a vegyipar monopolistái tartoztak, Németország világuralmát Anglia megsemmisítésével akarta megteremteni, s az expanziót nyugat felé akarta terelni. A másik, 1914/15 fordulójától a közép-német és a felső-sziléziai bányaipart is felölelő csoport a háború főcéljának a középeurópai gazdasági ós politikai szövetség létrehozását tekintette; s minthogy átmenetileg az Angliával való kompromiszszumra törekedett, elvetette a nagyobb nyugati hódítások eszméjét, és ahelyett keleten törekedett nagyobb területnyereségre. Az egyes monopolisták és bankárok, meghatározott monopol- és bankcsoportok csatlakozását az egyik vagy másik irányzathoz a német finánctőke gazdasági ós személyi kapcsolatai és egyes részeinek különböző közvetlen gazdasági érdekei határozták meg. Az uralkodó osztályoknak a háború kitörésekor a munkások és más dolgozó rétegek cárizmus elleni gyűlöletét felhasználva, a szociáldemokrácia és a szakszervezetek jobboldali vezetőinek segítségével sikerült a dolgozók nagyrészét félrevezetniük a honvédő háború hazugságával. A német munkásmozgalom marxista baloldala Kari Liebknechttel az ólén azonban mihamar leleplezte a háború imperialista jellegét, és következetesen szembeszegült minden expanzív törekvéssel. Állásfoglalásuk egyre nagyobb visszhangra talált a német munkásság körében, ami taktikai alkalmazkodásra, különböző engedményekre kényszerítette az uralkodó osztályokat. A tanulmány befejező részében abba a vitába szól bele, amely egyfelől nyugat-német haladó (Fritz Fischer) és reakciós (Egmont Zechlin, Janssen), másfelől a polgári és a marxista történészek közt folyik a német imperializmus első világháborús célkitűzéseinek folytonosságáról, ill. módosulásáról. A tanulmány bebizonyítja, hogy a német imperializmusnak elsőízben Bethmann Hollweg kancellár által 1914. szeptember 9-én körvonalazott célkitűzései — taktikai módosításoktól eltekintve — lényegében a háború befejezéséig változatlanok maradtak. Ezek realizálódtak Kelet-Európára nézve a Szovjet-Oroszországgal kötött breszti békeszerződésben; ezek realizálására törekedett 1918-ban a német kormány és hadvezetés hatalmas méretű nyugati offenzívéival. A birodalmi kormány és hadvezetőség még az 1918. július 2 —3-i és augusztus 13 —14-i spai konferenciákon is, amikor a nyugati katonai áttörés terve már meghiúsultnak volt tekinthető, ragaszkodott Longwy—Briey, Luxemburg annexiójához és Belgiummnak német érdekszférába kényszerítéséhez. 1964. 6. sz. — GEBHARD FÖRSTER, OLAF GROEHLER és GÜNTER PAULUS: A német fasiszta imperializmus hadicéljainak és haditerveinek viszonyáról (929 — 948. 1.) Clausewitz problémafelvetéséből kiindulva vizsgálják a két összefüggő problémát. Megállapítják, hogy a német imperializmus céljainak megítélése szempontjából teljesen közömbös, volt-e vagy sem egy részleteiben kidolgozott politikai összterv a német világuralom kivívására. A döntő az, hogy az Európa leigázásával megkezdett út belső törvényszerűséggel az egész világ feletti uralom tervébe torkollott. A vezető fasiszta politikusok és katonák a jelek szerint tisztában voltak azzal, hogy messzemenő céljaik megvalósítására Németország ereje nem elégséges. Ezt a helyzeti hátrányt akarták ellensúlyozni a totális háború és a villámháború megvalósításával. Minden villámháború után olyan pótlólagos erőgyarapodásra akartak szert tenni, amely lehetővé teszi számukra a következő nehezebb hadicél elérését, s így lépésről lépésre akarták megszerezni a világuralmat. A fegyveres győzelemnek