Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 993

FOLYÓIRATSZEMLE 999 nyok kialakulása Oroszországban. A XVII. század második fele és a XVIII. század (27 — 53. 1.) vitaindító cikkükben (a vitáról a folyóirat következő száma közöl rrlajd beszámolót) hangsúlyozzák az eddig a figyelem középpontjában állt nyílt, fegyveres harc mellett az osztályharc egyéb formáinak a fontosságát. Az antifeudális osztályharc mellett ekkor már kezdődik az új burzsoá kizsákmányolás ellen irányuló harc is. Az osztályharc fő formáit a szerzők a következőkben látják: a harc a szabad költözésért (a jobbágyok elszöknek, vagy eljárnak máshová mellékkeresetre, ezt az állam igyekszik megakadályozni, s újabb kísérleteket tesz a jobbágyok helyhezkötésére); a parasztok beköltöznek a városba, s az államhatalom és a földesurak ellenzése ellenére ez a folyamat egyre inkább halad előre; harc a kereskedés és iparűzés szabadságáért (az állam kénytelen itt egyre több engedményt tenni, a parasztok viszont az engedélytől függetlenül is egyre nagyobb arányban foglalkoznak ezzel); harc a robot ellen (Pál 1797-es rendelete ennek a harcnak az eredményeként született); harcolnak a jobbágyok a manufaktúrákon teljesítendő robotmunka ellen (ennek eredményeként az állam tiltja a visszaéléseket, a túlzott kizsákmányolást); harc folyik a földért (a parasztok tiltakoznak az ellen, hogy földjeiket elveszik, legalább bérletek útján növelni akarják földjüket); harcolnak a parasztok az állampolgári jogokért (tiltakoznak az államhatalomnak az obscsina ügyeibe való beavatkozása ellen, harcolnak azért, hogy az egyik paraszti kategóriából átkerülhessenek a másikba, amely nagyobb szabadságot biztosít, ill. tiltakoznak az ellen, hogy kedvezőtlenebb joghelyzetű kategóriákba osszák át őket) ; megindul a parasztságon belül is a harc a gazdag paraszti réteg ellen. A harcnak ezek a formái mind fellazítják a feudális kötöttségeket. A paraszti követelések fokozatosan idomulnak az országban kibontakozó burzsoá viszonyokhoz. — V. D. BLAVATSZKIJ: A tengeralatti régészet és feladatai (54 — 63. 1.) rövid áttekintést ad a századfordulótól kezdve már tervszerűvé váló tengeralatti régészeti kutatásokról. Addig csak a véletlennek voltak köszönhetők ilyen leletek. 1900—1901 folyamán egy görög expedíció indult először tengeralatti kutatásra. A második világháború óta a technikai lehetőségek megnövekedése (a békaemberek leszállása viszonylag nagyobb mélységekbe stb.) ugrásszerűen megnövelte a kutatásokat. A Szovjetunióban 1957 óta folyik nagyobb mértékben ilyen irányú kutatás, a Fekete-tengeri egykori görög városok maradványainak, elsüllyedt hajóknak a feltárására. A bolgár régészek is jó eredményeket értek el hasonló tárgyú kutatásaik során. A régészeti kutatás azonban ezen a téren még csak a kezdeteknél tart. A hajósnépek története, a nemzetközi kereskedelem fejlődése az ókorban csakis ilyen módszerek segítségével deríthető fel, persze csak évekig tartó hosszas kutatások eredményeként. — G. N. REUTOV: A második világháború előtti angol külpolitika történetével foglalkozó angol burzsoá történetírás (64—77. 1.) nemcsak a voltaképpeni történeti feldolgozásokat, hanem az emlékiratokat és a publicisztikát is bevonja vizsgálódásába, s két nagyobb tendenciát mutat ki: a történészek és közírók többsége igyekszik elhomályosítani az angol külpolitika osztályalapjait. Elismerik többen is, hogy az „appeasement" politikája vezetett el a háborúhoz, de azért védik az egyre újabb engedményeket tevő konzervatív külpolitikát. Kevés azoknak a száma, akik bírálják az angol külpolitikát, rámutatnak arra, hogy osztályérdekből ellenezte a Szovjetunióval való szövetkezést. 1945 óta azonban a kritikus hangok száma a polgári táboron belül is egyre inkább nő. — L. I. KIM: Kamerun népeinek harca az egységért és függetlenségért 1916—1961 (78 — 89. 1.) jó összefoglalást ad: az egykori német gyarmat nyugati területe 1918-ban angol népszövetségi mandátum lett, keleti része francia. A francia uralom alatt fegyveres harc bontakozott ki az egyesülésért, angol uralom alatt a harc inkább békés eszközökkel folyt. Az angol tőke a mezőgazdasági termelésbe hatolt be, a francia tőke inkább csak a kereskedelmi forgalomba. Az angol uralom bevonta a helyi lakosság előkelő rétegeit, ezért a szabadság megadása után is nagyobb befolyást tudott biztosítani a maga számára. A keleti, francia uralom alatti területen a nemzeti burzsoázia is haladó szerepet játszott, mert szembefordult a monopóliumokkal, hiszen ezek akadályozták tevékenységét. A munkásosztály létszáma 1960-ban mintegy^ 160 000 fő volt. Mindkét területen harc folyt az egyesítésért, nyugaton a kameruni nemzeti föderáció vezetése alatt. 1954-ben a terület déli részén a burzsoázia bevonásával az angolok helyi kormányt alakítottak. A korábban az egyesülésért harcoló nemzeti kongresszuspárt ezután inkább a Nigériával való egyesülést kívánta. 1961-ben az egykori angol mandátumos terület északi része népszavazás útján csakugyan egyesült Nigériával. A keleti, francia területen 1948-ban alakult meg a kameruni népek Uniója, mint az értelmiség vezette forradalmi demokratikus párt. 1955 januárja és áprilisa közt az Unió