Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 949> nak az a törekvése húzódott meg, hogy szabaduljon a kontinentális zárlat korlátjaitól és az árukat a legolcsóbb piacokon szerezhesse be.1 8 Más volt Marx és Engels álláspontja a lengyel nemzeti mozgalommal szemben. A lengyel feudális mozgalmat itt is negatívan értékelték. „Mit akart a lengyel arisztokrácia az 1830. évi felkeléskor?", kérdezi Engels. „Biztosítani saját szerzett jogait az (orosz) császárral szemben... (de) a parasztok lélekölő szolgaságát érintetlenül hagyta. . . Ha az arisztokrácia rá is kényszerült arra, hogy a felkelés folyamán engedményeket tegyen a népnek, ezekre csak akkor került sor, amikor már túl késő volt, amikor a felkelés ügye elveszett." Az 1830. évi lengyel felkelés feudális-konzervatív forradalom volt, s ezért el kellett buknia (éppúgy, fűzhetjük hozzá, amint Magyarországon el kellett buknia a Rákóczi Ferenc által vezetett felkelésnek, amelyet szintén hasonló vonások jellemeztek). Egészen más volt a helyzet az 1846-os krakkói felkelésnél. A krakkói felkelés vezetői, mondja Marx, fényes példát adtak egész Európának, amikor azonosították a nemzeti ügyet a demokrácia ügyével, az agrárforradalom programjával, abban a meggyőződésben, hogy csak a demokratikus Lengyelország vívhatja ki függetlenségét. A krakkói forradalom, amely fenekestől fel akarta forgatni a régi Lengyelországot, nagyobb ellensége volt magának Lengyelországnak, ti. a régi, barbár, feudális Lengyelországnak, mint külföldi elnyomóinak, amikor az osztályharcot tette a nemzeti felszabadulási harc hajtóerejévé. De éppen ezért a krakkói forradalom, amely nemcsak nemzeti, hanem egyúttal demokratikus is volt, kiérdemelte az egész haladó emberiség elismerését.1 9 Hasonló állásfoglalással találkozunk az ír kérdésben is. Engels egyik, 1848 elején írott cikkében Írország felszabadulásának lehetőségét abban látta, hogy ebben az országban is megalakul a demokratikus chartista párt, amely kiküszöböli a nemzeti ellentéteket és szövetségre lép a demokráciáért harcoló angliai chartistákkal, az ír és az angol népet egyaránt elnyomó angol arisztokrácia és burzsoázia ellen.2 0 Itt azonban nem az írek nemzeti függetlenségéről, csak nemzeti elnyomásuk megszüntetéséről volt szó. Marx ebben az időben még lehetetlennek tartotta, hogy Írország elszakadjon Angliától.21 Olaszországban a nemzeti mozgalmat a burzsoázia vezette, amely az ország egyesítése és függetlensége mellett a saját közvetlen érdekét szolgáló, antifeudális adminisztratív reformokat követelt. A munkások támogatják az olasz burzsoázia mozgalmát — mondja Engels —, de mihelyt ez leszámol a külső ellenséggel, „Milánó, Firenze, Na poli munkásai tudni fogják, hogy az ő munkájuk csak most kezdődik".22 18 Lásd Engels : Németország helyzete. The Northern Star. 1845. okt. 26., nov. 8. 1846. ápr. 4. MEGA 1. rész, 4. köt. 480. kk. 1. — Engels 1848-ban megismételte a német felszabadító háborúnak fenti jellemzését, amikor ezt a háborút a „gyalázatos múlthoz" számította. (Lásd Neue Rheinische Zeitung, 1848. jún. 20. Marx és Engels művei, 6. köt. 181. 1. az első orosz nyelvű kiadásban.) 19 Marx és Engels emlékbeszédei az 1846. febr. 22-i lengyel forradalom második évfordulója alkalmából. MEGA 1. rész 6. köt. 409 — 414. 1. 20 Engels: Az írországi kivételes törvény és a chartisták. La Réforme, 1848. jan. 8. TJo. 383 — 384. 1. Lásd még uo. 576. 1. 21 Lásd Marx levelét Engelshez, 1867. nov. 2. Uo. 3. rész, 3. köt. 442. 1. 22 Engels: Az 1847-es mozgalmak. Deutsche Brüsseler Zeitung, 1848. jan. 23. Uo.. 1. rész, 6. köt. 391-392. 1.
