Századok – 1964
Krónika - Molnár Erik köszöntése 929
MOLNÁR ERIK KÖSZÖNTÉSE Molnár Erik akadémikus, egyetemi tanár, a Történettudományi Intézet igazgatója, a Magyar Történelmi Társulat elnöke 1964. december 16-án töltötte be hetvenedik életévét. Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük személyében a kiváló marxista tudóst és oktatót, a tevékeny közéleti embert, a történészek társadalmi szervezetének vezetőjét. Molnár Eriknek még az ellenforradalmi korszakban kibontakozó tudományos munkássága értékes művekkel gyarapította a marxista történettudományt, a politikai gazdaságtant és gazdaságtörténetet, valamint a filozófiát. Munkái közül kiemelkedő jelentőségű a feudalizmuskori magyar társadalomtörténetet Mohács koráig tárgyaló két kötete, a jelenkori kapitalizmus gazdasági problémáinak elmélyült elemzése és a ,,Dialektikus materializmus és társadalomtudomány" című filozófiaitörténetelméleti összefoglalása. Molnár Erik tudományos és oktatói munkáját sokoldalú anyag feltárás, az elvi, elméleti kérdések merész felvetése, a marxista tudós következetes pártossága jellemzi. A politikai küzdelmekben 1928 óta vesz részt, ekkor lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Párt orgánumaiban kifejtett tudományos munkásságával és aktív politikai tevékenységével szolgálta a magyar munkásmozgalom előtt álló feladatok megoldását, népünk felszabadulásának ügyét. Mikor ez bekövetkezett, még 1944 decemberében tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, majd a kormánynak. Csaknem egy évtizedig viselt ezután magas kormányzati tisztségeket: hosszú ideig állt a Népjóléti, Igazságügy-, majd Külügyminisztérium élén, nagykövetként képviselte hazánkat a Szovjetunióban s egy rövid ideig mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke tevékeny részt vett a személyi kultusz időszaka törvénytelenségeinek felszámolásában. 1944 óta országgyűlési képviselő, az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának elnöke. Intenzív tudománypolitikai és tudományszervezési irányító munkát is végez, mint az Akadémia elnökségének és II. Osztálya vezetőségének tagja, mint a Történettudományi Bizottság elnöke, mint a Tör-