Századok – 1964
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 847
FOLYÓIRATSZEMLE 83& körébe is bejáratosak voltak (Plehanov, Axelrod és Zaszulics nevét említi), később pedig az angol Szociáldemokrata Federációtól kaptak támogatást, amely a szigetországban a kontinentális felfogású szociáldemokrata eszméket terjesztette. Kendall érzékelteti ugyanakkor az eltérést is, amely az orosz forradalmár bevándorlók és az angol Szociáldemokrata Federáció között fennállt. (Míg a Keletről érkezettek inkább agitatív, gyakorlati forradalmi tevékenységhez szoktak, az angolok elméleti-propagandatevékenységet folytattak.) Támogatást mégis innen kaphattak. Itt utal a szerző arra, hogy a bolsevikok öt 1017 előtt megtartott kongresszusából három Londonban ülésezett, az Iszkra kiadását Londonban Queich segítségével folytathatták, ő vezette be az orosz forradalmárokat a British Museumba, az angol szociáldemokraták szervezték meg — olykor börtönbüntetést is vállalva — az orosz illegális forradalmi mozgalom fegyverrel való ellátását, adott esetbena parlamentben is felszólaltak védelmükben (W. Thorne). A szerző ugyanakkor érzékelteti, hogy az angol szociáldemokraták nem láttak tisztán a bolsevik és mensjvik frakció közötti ellentétekben, sokszor mindkét irányzattal szemben kritikusok voltak — bár a polgári közvéleménnyel szemben mindkettőt megvédték (az 1905 — 1907-es évekről van szó), s az emigránsoknak (mint pl. a Patyomkin páncélos 32 matrózának) anyagi segélyt nyújtottak. W. Kendall rámutat arra, hogy az angliai orosz emigráció legképzettebb teoretikusa, T. Rothstein miként bírálta a Szociáldemokrata Federáció szektariánizmusát, az élettől való elszakadás it. Majd megvilágít ja azt az ellentétet, amely az orosz bevándorlók s a Federáció legfelsőbb vezetését kézben tartó H. M. Hyndman fokozódó antiszemitizmusa között támadt, valamint azt is, hogy az 1907—14-es korszakban Hyndman németellenes-nacionalista, flottafegyverkező programját a Federáció keretein belül éppen a londoni orosz emigráns Szociáldemokrata Federáció-szervezetek opponálták legélesebben — internacionalista talajon. Hangsúlyozza, hogy Lenin is ennek a kritikának adott igazat. Ezt követően nyomon követi, hogy a Brit Szocialista Párt 1914 szeptemberében mint csúszott nacionalista vonalra, ezzel szemben miként lépett fel a párt balszárnya, s ebben mekkora szerepe volt az orosz emigránsoknak. Az orosz emigránsok beolvadtak a Szocialista Párt ellenzéki, internacionalista lapjai, a John Maclean-fóle Vanguard, majd annak letörése, vezetőinek bebörtön ése után a The Call munkásságába. Ezek a lapok viszont felszólaltak az adott alkalmakkor a Párizsban, Londonban, Spanyolországban üldözött bolsevik vezetők védelmében. Ugyanekkor ezekben a lapokban is megmutatkozott a háborúellenes pacifista irányzat és a bolsevik forradalmi elképzelés különbözősége. Az 1917-es forradalmak után az angliai orosz emigráció befolyása és fontossága is megnőtt, mind azoké, akik Londonban maradtak, mind azoké, akik a szovjethatalom külügyeinek intézésében játszottak nagy szerepet (Csicserin, Litvinov stb.). W. Kendall szerint az orosz emigráció szerepét 1919 előtt nehéz összegezni, de annyi kétségtelen, hogy elsősorban nekik tulajdonítható a nacionalista Hyndman-csoport bukása a Brit Szocialista Párton belül, majd pedig az, hogy a párt lelkesen állást foglalt az Októberi Forrada-lom mellett. — ALAN В. SPITZER Anarchiz-mus és kultúra : Fernand Pelloutier és <i forradalmi szindikahzmus dilemmája (379— 388.1.) rámutat a századfordulón a szocialista mozgalom megerősödése nyomán előálló) belső differenciálódásra, a különböző irányzatok szembekertilésóre, s a forradalmi szindikalizmus leglényegesebb jegyének azt tünteti fel, hogy a munkások saját erejükből való felszabadítását szorgalmazzák, a politikai szervezetek kikapcsolásával, spontán módon képzelve el a felszabadulást. Spitzer véleménye szerint Pelloutier jelentősége elsősorban gyakorlati szervezőmunkájában rejlik, amivel a Bourse du Travailokat oly gyorsan felfejlesztette, de mint elméleti gondolkodó, minden eklekticizmusa mellett is, szintén figyelemreméltó. A szerző ezt követően főként arra világít rá, milyen erős a forradalmi szindikalisták és főként Pelloutier elemzéseiben a morális motívum. Ez vonatkozik mind a tőkés viszonyok bírálatára, mind a munkásság nevelésére, mind a forradalom utáni társadalmi rend kialakításának elképzeléseire. Ez a morális motívum összekapcsolódik a kulturális szintemelésre való törekvéssel. Spitzer utal arra, hogy Pelloutier a klasszikus műveltséget kívánta elsajátíttatni a munkássággal, s erélyesen küzdött az olcsó művészeti és irodalmi giccs kiszorításáért. Más szindíkalista teoretikusok erre nem sok gondot fordítottak, sőt a polgári „klasszikus" műveltségnek hátat fordítottak. — ROMAN ROSDOLSKY Levéltári töredékek O. Bauerröl (436 — 446. 1.) eddig ismeretlen s legnagyobbrészt a rendőrségi anyagokból előkerült dokumentumokat tesz közzé. A dokumentumok az 1916 — 1918-as évekből keltek, Bauernek a katonaságnál teljesített szolgálatáról, egyéniségéről, emberi magatartásáról szólnak, illetőleg 1917 18-ban jelzik, hogy a bécsi forradalmi agitációban a kormányzat benne látta a legnagyobb veszélyt. — J. 15 Századok 1964/4.