Századok – 1964
Történeti irodalom - Halecki; O.: Grenzraum des Abendlandes. Eine Geschichte Ostmitteleuropas (Ism. Niederhauser Emil) 814
816 TÖRTÉNETI lliODALOM 816 lehet és kell ezt a területet elkülöníteni, a fejlődés milyen síkjain találhatjuk meg azokat a fogódzókat, amelyekből kiindulva ezeket a sajátosságokat, vagy, hogy tudományosabb terminológiát használjunk, a fejlődés sajátos törvényszerűségeit megtalálhatjuk. A marxista—leninista történetszemléletet valló számára egészen nyilvánvaló, hogy ezeket a kritériumokat a gazdasági és a társadalmi fejlődés törvényszerűségeiben kell megkeresni, a politikai vagy a kulturális fejlődós sajátosságainak a vizsgálata már nem ad biztos támaszpontot, alapot a kiinduláshoz. Nem lehet feladatunk az, hogy ennek a szükségszerűen szűkre szabott ismertetésnek a keretén belül Hilecki koncepciójával szemben magpróbáljuk a kelet-európai fejlődés gazdasági ós társadalmi törvényszerűségeinek a felvázolását. Az azonban — legalábbis véleményünk szerint — bizonyos, hogy a keleteurópai (és nem a kelet-középeurópai !) fejlődésnek vannak olyan gazdasági és társadalmi törvényszerűségei, amelyek az egyetemes európai fejlődésen belül sajátos arculatot adnak ennek a tájnak. Csakis ezeknek az ismsrtetőjeleknek az alapján lehet ezt a fejlődóst elkülöníteni. De épp így bizonyos az is, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődés hasonló vonásai szempontjából Oroszország, ill., ahogy Engels annakidején megfogalmazta, az Elbától keletre fekvő terület egésze beletartozik abba a tájba, amelynek közös sajátos fejlődési vonásai vannak. Hilecki azonban nem próbál gazdasági vagy társadalmi ismérveket felkutatni. Felfogása, amely a politikai történetet tekinti a történetírás úgyszólván kizárólagos tárgyának, és csak nagy ritkán, igen megfontolt óvatossággal utal néhány szóban társadalmi problémákra, ma már még a polgári történetíráson belül is kissé avatagnak számít. Uralkodók háborúi és békekötései, országok hatalmi aspirációi, a legjobb esetben nemzetek szabadságküzdelmei, de csupán a nemzeti, állami önállóságért vívott szabadságküzdelmei, ezek az események szabják meg Halecki érdeklődési körét, ós а politikai történelem sokszor esetlegességeknek kitett eseménysoraiból próbálja kikövetkeztetni a fejlődés közös vonásait. Ami pedig ebből adódik: az a következtetés, hogy a szomszédos nagyhatalmaktól való félelem és óvakodás a kelet-középeurópai népek történelmének legfőbb közös jellemvonása. Halecki történetszemléletét a végsőkig leegyszerűsítve önkéntelenül is a nyugati exisztencialista filozófia minden racionális magyarázattól ment, irracionális félelemórzote jut az eszünkbe. Könnyű dolog volna részletekbe menően is megcáfolni ezt a koncepciót. Hiszen Halecki szerint а német és az orosz veszedelem volt az egész fejlődésen végig a döntő. De vajon а XVI— XVII. század fordulóján, például, csakugyan Oroszország veszélyeztette Lengyelország függetlenségét, vagy nem inkább lengyel csapatok voltak-e azok, amelyek még Moszkvát is uralmuk alatt tartották ós lengyel királyt próbáltak ráerőszakolni Oroszországra, az orosz népre ? Nem célunk persze az, hogy ilyen kérdésekkel foglalkozzunk ós részleteiben cáfoljuk meg ezt a koncepciót . Nem kétséges, hogy voltak a történelemnek olyan korszakai, amelyekben hol a német-római birodalom, hol Törökország, hol a cári Oroszország jelentett valóban súlyos fenyegetést a kelet-európai kis népek számára. De ez a — nem is minden időpontra egészében érvényes — külpolitikai jellegű szempont nézetünk szerint nem lehet döntő kritérium ahhoz, hogy ennek a területnek a fejlődését elkülönítsük ós szembeállítsuk éppen Oroszország fejlődésével, amellyel gazdasági és társadalmi téren olyan szembeszökőek a rokon vonásai. Halecki még egy kritériumot sorol fel: a nyugati egyházhoz való tartozás ez, s ami ezzel együttjár, a Nyugattal való kapcsolat , a nyugati kultúra, a nyugati politikai gondolkodás hatása az itteni kis népek körében. H decki ezért rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít azoknak a kísérleteknek, hogy a bolgárokat, szerbeket vagy ukránokat a nyugati egyházhoz vonják, így szerinte ameddig az ukránok közt az unitus vallás volt (persze kényszer következtében, ahogy ezt Halecki is elismeri) az uralkodó, addig ők is beletartoztak Kelet-Középeurópába. Lengyelország XVIII. századi felosztása után azonban a cári kormányzat ugyancsak erőszakosan (és ezt Haleci az előbbinél jóval erőteljesebben és nagy megnyugvással hangoztatja) felszámolta az egyházi uniót, ós ettől kezdve Halecki szerint az ukránok ós beloruszok kiestek a kelet-középeurópai népek közösségéből. Nem kétséges, hogy ez a kónyszerített unió már maga sem volt olyan jelentős az ukrán fejlődésben, mint ahogy azt Hilecki beállítja. De teljesen jelentéktelenek voltak azok a kísérletek, hogy Bulgáriát meg Szerbiát a nyugati egyház oldalára állítsák, és így, ha Halecki komolyan venné ezt a kritériumot,, a Balkán népeinek többségét máris ki kellene zárnia Kelet-Közópeurópa fogalmából. Ez is mutatja, hogy Halecki valójában csak az első, a politikai kritériumot tekinti döntőnek. Módszertani szempontból igaza van Hileckinak abban (és ez nemcsak Kelet-Középeurópa fogalmára, hanem más történeti tájfogalmakra is érvényes), hogy a történeti táj földrajzi határai változóak. Sajátosan mutatkozik ez Haleckinál Ausztria szerepének