Századok – 1964
Tanulmányok - Márkus László: A bethleni kormányzati rendszer bukása - 42
A BETHLENI KORMÁNYZATI RENDSZER BI KÁSA 69. mint a későbbiek bebizonyították, nem alaptalanul. Már 1930 végén megkezdődött a vizsgálat a népjóléti minisztériumban, ami azután 2 évig elhúzódott, nyilvánosságra kerültek az albertfalvai építkezésekkel kapcsolatos visszaélések, a sajtó napirenden tartotta a fővárosi üzemek körüli ügyleteket, állandó téma volt az összeférhetetlenség és a magas, munkanélküli szinekurák ügye. A költségvetés egyik — a közvélemény szempontjából — sebezhető pontja a személyi kiadásokra fordított összeg volt. Az 1931 /32. évi költségvetésben ugyanis — miközben a kormány takarékosságról és a személyi kiadások csökkentésének fontosságáról tett hangos nyilatkozatokat — 54,1 százalékról 55,3 százalékra emelték a személyi kiadások részesedését, ami hat és félmillió pengőt tett ki. (Az 1914 előtti 48 886 köztisztviselővel és kb. 63 000 nyugdíjassal szemben 1931-ben 42 861 köztisztviselő és 111 886 nyugdíjas illetménye terhelte a költségvetés személyi kiadások rovatát.) A költségvetés túlméretezettségét mutatta, hogy — mint a Népszava cikkírója megállapította — „kétszeresét költik el évenként annak a 464 millió pengőnek, amely összeget a Nemzetek Szövetsége Magyarország normál költségvetéseként állapított meg".9 2 A személyi kiadásokból jelentős tételt tett ki az erőszakszervezet fenntartására fordított összeg. Ez volt az a pont, amelyben a párt minden csoportja, minden árnyalat egyetértett, és amit a belügyi tárca költségvetésének tárgyalásán Éri Márton, az állami bürokrácia egyik tipikus képviselője így fogalmazott meg: „Azt hiszem, megállapíthatjuk és mindenki igazságként elfogadhatja, hogy egyik legjobban bevált intézményünk a csendőrségi intézmény, a kakastoll, amely ebben az országban nyugalmat, rendet teremt s amely az élet- és vagyonbiztonság legfőbb őre —, majd így folytatta a belügyminiszterhez intézve szavait — nagyon kérem tehát, hogy a csendőrség létszámának felemeléséről mielőbb méltóztassék gondoskodni."93 A közvélemény előtt a Bethlen-kormány, és elsősorban a kormányzati rendszert jelentő miniszterelnök pozíciója továbbra is szilárdnak látszott, a tízéves évfordulón országszerte ünneplésben részesült, és a sajtó — ha fenntartásokkal is — meghajtotta elismerése zászlaját Bethlen István egyénisége előtt. Mindez azonban csak a felszínt jelentette, és maga Bethlen is tisztában volt a párton belüli ellentétekkel és nem utolsósorban az egyik legfontosabb körülménnyel: Horthy eddigi bizalmának megingásával. Annak ellenére, hogy a parlamenti viták érdektelenségbe fulladtak, a politikai légkör egyre feszültebbé vált. A külföldi kölcsönről folyó tárgyalások, az agrártermékek értékesítési válsága, a nemzetközi helyzetben az erőviszonyok megváltozása — ezekről a továbbiakban szólunk — nagymértékben növelte annak szükségességét, hogy a kormányzati rendszer, elsősorban Bethlen, mindent elkövessen a belpolitikai status quo megszilárdítására. Bethlen kormányzási alapelve, az „alkotmányos egypárt diktatúra" veszélyeztetve látszott, különösen a párton belüli ellentétek miatt, és az év végén esedékes választásokig a lazulásra további kilátás mutatkozott. Bethlen — e körülményektől vezettetve — mint mindig, ha nehéz helyzetben volt, taktikai lépéshez folyamodott, és kieszközölte Horthytól a képviselőház feloszlatását, amire június 6-án került sor anélkül, hogy az ellenzéknek a titkos választásra vonatkozó követelését 92 Zentay Dezső : ígéretek és valóságok. Népszava, 1931. ápr. 5. 93 Képviselőházi Napló. XXXVI. köt. Bpest. 1931. 216-217. 1.
