Századok – 1964

Közlemények - Ferenczy Endre: Az ékírásos jogtörténet mint tudomány 755

Ferenczy Endre: Az ékírásos jogtörténet mint tudomány Kutatási területe, módszerei. Kapcsolatai a rokontudományokkal Az ókori Közel-Kelet államainak a jogával foglalkozó tudományág, az ékírásos jogtörténet alig százéves múltra tekinthet vissza, jelen fejlettsége és jövő perspektívái alapján azonban méltán tartható az ókori jogtörténet legfejlődőképesebb tudományágénak. 20 000-nél jóval több jogi vagy jogi vonatkozású okmányt fenntartó agyagtábla és töredék került napfényre az eddigi ásatások során a Közel-Keleten, elsősorban Mezopotámiában. Bár a kutatás az agyagtáblák ékírásos szövegeinek tízezreit tette már közzé, a múzeumokban őrzött agyagtáblák tízezrei várnak még kiadásra, ós agyagtábláknak további tízezreit őrzi még a föld, hogy a jövő ásatások napfényre hozzák Közel-Kelet •ókori településeinek eltemetett romjai alól.1 Az a kor, melynek jogfejlődését az ékírásos jogtörténet újraszerkeszteni hivatott, nagykiterjedésű, ós nagykiterjedésű az a terület is, mely az ékírásos jogot recipiáló államok területét magában foglalja. Ötezer évvel ezelőtt, i. e. 3000 körül készültek az első ékírásos agyagtáblák Dél-Mezopotámiában, a sumer városállamokban és az i. sz. I. században szűnt meg az agyagtábla és az ékírás használata az akkor már hellenizált Közel-Kelet országaiban. (A. Falkenstein szerint az utolsó datálható agyagtábla i. sz. 50-ből való: Das Sumerische, Hdb. d. Orientalistik, 1. Abt., 2. Bd. 1—2. Abschn., I. Lief. Leiden. 1959. 6.1.). Tehát kb. 3000 évre tehető az ékírás és alig rövidebb időre az ékírásos jog időtartama : a leghosszabb kor az emberiség történetében, melyre egy civilizáció és jogrendszer visszatekinthet. Abban a hatalmas térségben, mely magában foglalja Szíriától ós a Földközi-tenger keleti partjaitól egészen az Iráni-fennsík közepéig elterülő vidéket, és a Perzsa-öböltől a Fekete-tengerig és a Kaukázus hegyvonulatáig terjed, népek jöttek, letelepedtek és eltűntek, államok alakultak, virágoztak és elbuktak e háromezer évet kitevő korszakban. E népek között, eredetüket és nyelvüket tekintve,nagy volt a változatosság, és ennek megfelelően kultúrájuk is lényegesen különbözött egymástól. Közös vonásuk azonban, hogy valamennyien — ha különböző fokon is — befolyása alatt állottak egy közös civilizációnak, melyet központjáról babiloninak szoktak nevezni. Ez a babiloni civilizáció, melynek gyökerei a sumer városállamok kultúrájához nyúlnak vissza, ahol az ékírás és az agyagtáblára írt okmányok szokása, eddigi tudomásunk szerint, először kialakult, nemcsak Mezopotámia városaiban, elsősorban Babilonban fejlesztett ki igen magas színvonalú jogéletet, hanem ennek formáit, sok esetben pedig intézményeit is továbbadta nemcsak a környező államoknak, hanem a közel-keleti térségben letelepült, határaitól messze távol lakó népeknek is. Babilon mellett nagy riválisa, Asszíria, a másik sémi népességű nagyhatalom volt e civilizáció gyújtópontja. A 2. évezred kezdete óta a sumer nyelv eltűnése után e két állam nyelve, az akkád emelkedett kizárólagos használatra Mezopotámia államaiban, de ezeken túlmenően az akkád nyelv lett a közel-keleti ékírásos írásbeliség nemzetközi nyelvóvó. A Kis-Ázsia északi részén a 2. évezred első századaiban letelepült hurriták (és tőlük keletre az urartuiak) éppen úgy átvették az akkád ékírást és az agyagtáblára írt okmányok formáját, mint ahogy átmenetileg a Babilontól délkeletre lakó elámiak is — saját nemzeti nyelvüket visszaszorítva — az akkád nyelvű jogi írásbeliség követőivé váltak. Akkád nyelvű szövegek maradtak ránk a nemrég feltárt észak-mezopotámiei Mari-i (tell-Hariri) királyi levéltárban, de még olyan Babilontól távoli vidéken is, mint Észak-Szíria, az Alalah-ban és Ugaritban talált ékírásos szövegek bizonysága szerint a jogi írásbeliség nyelve akkád volt. A 2. évezred folyamán az akkád lett a diplomáciai érintkezés nyelve is. Az egyiptomi El-Amarnában és a hettita királyság fővárosában, Hattusasban (Bogazköy) 1V6. ff. Cardascia : Droits euneiformes. Histoire des institutions et des faits sociaux des origines à l'aube du Moyen Ige. Paris. 1956. 19. 1.