Századok – 1964
Tanulmányok - Galántai József: Tisza és a világháború 687
708 GALlNTAl JÓZSEF kézzel" bánt a szerb nacionalista mozgalommal. Rakovszky, a Katolikus Néppárt vezérszónoka „erélyes jegyzéket" sürgetett. Tisza válasza ekkor még megnyugtató jellegű.7 8 Ezekben a napokban a kormány utasítására a kormánysajtó is mérsékelte hangját. Mint a budapesti francia főkonzul július 11-én jelentette: „A kormánypárti lapok beszédét egy hanggal, majd még egy hanggal lejêbb hangolták." De hozzátette: „Parancsszóra való optimizmusuk visszhang nélkül maradt, a börzének, ennek a barométernek az idegessége, amelyet figyelembe kell venni, határozott bizonyítékot szolgáltat erre."79 A tőzsde tehát jelezte, hogy a magyar burzsoázia számol a háborúval. Tisza megnyugató július 8-i parlamenti beszédét az angol kékkönyv is nyugtázta.8 0 — Egy héttel később, július 15-én az ellenzék vezérei ismét hasonló hangnemben interpelláltak, de Tisza válasza most már nem olyan mint a megelőző héten. Az egyik felszólalóval szemben, „aki azt mondta, hogy közgazdasági helyzetünk nem olvan, hogy háborút viselhessük", és aki arról beszélt, hogy „nem akarja, hogy ott magyar vér folyjon", Tisza most hangsiilyozza, hogy „a háború nagyon szomorú ultima ratio. . ., de amelyre természetszerűleg képesnek is kell lenni, amelyet akarni is kell tudni".81 A kormánypárti sajtó hangja is fokozatosan visszatért a válság első napjainak uszító tónusára. A Szerbia elleni hadműveletek megkezdése után, de még a konfliktus világháborúvá szélesedése előtt egy történelmi pillanatra Bécs kezében volt a lehetőség a tűzvész megakadályozására. A német diplomácia ekkor értesült arról, hogy Nagy-Britannia nem marad semleges. Ebben a pillanatban Berlinben a kormányzati tényezők ingadoztak, és hajlandóak voltak elfogadni az angol kormány tárgyalásokat javasló indítványát. Ezért Bécs döntését kérték : lehetséges-e a hadműveleteket leállítani és diplomáciai tárgyalások útján rendezni a konfliktust. Berchtold július 31-én sürgősen összehívta a minisztertanácsot, mely elutasította ezt a lehetőséget. Tisza nemcsak egyetértett a minisztertanács döntésével, hanem az ilyen értelmű határozatot a legnyomatékosabban forszírozta is: „végzetes hiba volna — mondotta a tanácskozáson — az angol javaslat érdemi elfogadása. Szerbia elleni hadműveleteinknek minden esetben folvtatódniok kell."8 2 * 1918 októberében — amikor a háborús vereség már biztos volt — Tisza, aki akkor már nem volt miniszterelnök, de a parlamenti többségi párt elismert vezére, a maga igazolására az 1914. július 10-ét megelőző ellenző álláspontját akarta felhozni. A felhatalmazást erre az uralktídótól meg is kapta, és ezt a szándékát október 17-én a képviselőházban be is jelentette.8 3 Másnap az uralkodónak elküldte július 8-i memorandumát és a július 19-i minisztertanácsi felszólalásait tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot. Mint az ezekhez mellékelt „külpolitikai fejtegetéseim eszmemenete" című vázlatából kitűnik, azt akarta kimutatni, hogy ellenezte eleinte a háború kirobbantását, majd mivel kiderült „a szerb kormánynak a merényletben való bűnrészessége" és mivel „a szerb sajtó és felelős szerb orgánumok" provokáltak, ultimátumot kellett küldeni. 78 Képviselőházi Napló. 1914. júl. 8. 79 A frani ia sárgakönyv. A világháború okiratai. VIII. köt. 38. 1. 80 Az angol kékkönyv. Uo. II. köt. 7. 1. 81 Képviselőházi Napló. 1914. júl. 15. 82 Österreich-Ungarns Aussenpolitik. VIII. köt. 977. 1. 83 Képviselőházi Napló. 1918. okt. 17.
