Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
678 BEKEND T. IVÁN—RÁNK] GYÖRGY 1924 első hónapjaiban. Mindenekelőtt a pénzromlás legsúlyosabb szakaszára Magyarországon akkor került sor, amikor a környező államokban már sikerrel megvalósították a szanálást, s a világháborút követő legnagyobb méretű inflációt is megfékezték Németországban. A háború óta már közel 6 év telt el, s 5 éve kerekedett már felül az ellenforradalom is. Ilyen körülmények között az inflációs politika fenntartása, ami ekkor már egyet jelentett mind erőteljesebb fokozódásával, rendkívül veszélyessé vált, s az ellenforradalmi rendszert is fenyegette. De politikai veszélyei mellett gazdaságilag is mind kritikusabbá vált a helyzet. Amennyire előnyös volt a több éven keresztül folytatott pénzrontás az uralkodó osztályok számára, annyira kockázatos lett 1924-ben, amikor méreteivel a termelőtőkét is fenyegette már, rendkívüli szívóhatást gyakorolt, s a spekuláció felé terelte a tőkét. Ehhez járult, hogy az infláció utolsó szakaszában szükségszerűen bekövetkező fordulat az áremelkedések ütemének oly mérvű fokozódása, hogy az már meghaladja a pénz értékcsökkenésének tempóját, fokozatosan megszünteti az infláció termelési költség csökkentő hatását is és előnytelenné teszi a termelés fenntartását. A rendszer politikai aláásása mellett tehát az infláció fenntartása előbb-utóbb a gazdaság összeroppanásával és teljes gazdasági káosz előállásával fenyegetett. Végül károssá vált a lioszszan elhúzódó és gyorsuló infláció az államháztartás szempontjából is. Az államháztartást nem lehetett tartósan az infláció alapjaira helyezni, s amikor már világossá vált, hogy a gazdaság fellendítésével az infláció előnyeit a tőkés osztályok alaposan kiaknázták, szükségszerűvé vált az infláció megfékezésének, a stabilizáció megteremtésének előkészítése. Ennek érdekében már 1923 őszén megindultak a tárgyalások, s 1924 elejétől már előkészítő lépésekre kerül sor, amelyek közül a februárban megvalósított hitelvalorizáció, az ún. takarékkorona bevezetése emelkedik ki, amit a külföldi kölcsön felvételének és a Nemzeti Bank létrehozásának előkészítő intézkedései követtek. 1924 áprilisában a képviselőház törvénybe iktatta a stabilizáció érdekében vállalt állami pénzügyi kötelezettségeket, s májusban, sok éves szünet nélküli működés után, leállítják a bankóprést, nagy összegű külföldi kölcsönnel és hatalmas adóterhekkel stabilizálják a koronát, szanálják az államháztartást.65 Az előzőekben, amikor bemutattuk az infláció hatását és részletesen foglalkoztunk a beruházási konjuktúra kialakulásával, már utaltunk a pénzromlás külkereskedelmi hatásaira is. Ez a kérdés azonban sokkal nagyobb szerepet játszott a gazdaságpolitikában, sokkal jelentősebb kihatása volt az ország gazdasági fejlődésére, semmint elegendő lenne az eddig tett utalásokra korlátozódnunk. A pénzelértéktelenedés mindenkor a legközvetlenebb hatást gyakorolja a külkereskedelemre. Tekintettel arra, hogy a pénzromlás hatására a termelési költségek, az aranyban számított belső árszínvonal alacsonyabb, mint a szilárd valutával rendelkező országokban, az infláció növeli az áruk versenyképességét. Értékálló valuta ellenében a világpiacon legolcsóbban éppen az inflációs országokban lehet vásárolni, s az így érvényesülő szívóhatás kedvező exportlehetőségeket teremt. E jelenségek másik oldalaként a stabil valutával rendelkező országok árui annyira megdrágulnak az inflációs árszínvonalhoz képest, hogy még a korábban olcsóbb külföldi áruk is elveszítik versenyképességüket, s egyre inkább kiszorulnak a leromlott valutával rendelkező országok piacairól. Az infláció tehát exporttámogató szerepe mellett 55 A stabüizáció előkészítését, lebonyolítását készülő munkánk külön fejezetben taglalja, s így e kérdések vizsgálatára itt nem térünk ki.
