Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
664 KERENIÎ T. IVÁN-ItÁNKI GYÖRGY egyik jele volt annak a folyamatnak, melyet úgy jellemezhetünk, hogy az uralkodó osztályok vezető csoportjai közvetlenül veszik kezükbe a kormánypolitikát. Kétségkívül igen kifejező, hogy az arisztokrata Teleki gróf kormányában a legfontosabb gazdasági tárcát a nagytőke egyik prominens bizalmi embere és politikai exponense vette át. Hegedűs miniszteri megbízatása és radikális pénzügyi programja világosan kifejezésre juttatja, hogy a gazdaságpolitikai interregnum helyett az uralkodó osztályok érdekeit szolgáló határozott állami gazdaságpolitikát, mindenekelőtt pénzügyi politikát kívánnak megvalósítani. A tőkés körök álláspontját fejezi ki az egyik gazdasági lap, amikor az új kormány és Hegedűs kinevezése kapcsán „Mit várhatunk" c. cikkében leszögezi: „Egyet biztosan várhatunk a pénzügyminisztertől: azt, hogy végre megkezdjük a helyreállítás nehéz és hosszadalmas munkáját. A forradalmak óta hosszabb idő telt el, amelyet nem használtak ki sem állami pénzügyeink, sem az ország gazdaságának gyógyítása érdekében. A pártpolitika lehetetlenné tett eddig minden céltudatos munkát ebben az irányban. Most itt a tizenharmadik óra, további késedelemnek helye nincsen."1 0 Hegedűs pénzügyi programjának középpontjában az infláció megállítása, a koronaérték stabilizálása állt. Elgondolása szerint azonban a korona 1920 végére már oly alacsonyra süllyedt, hogy ezen a színvonalon történő stabilizálás a gazdasági élet számára további bizonytalanságot rejtett volna magában. Első teendőnek tehát a koronaérték javítását tartotta, hogy azután a magasabb szintre emelkedő koronát stabilizálják. E cél eléréséhez minden további pénzszaporítás radikális megszüntetésére volt szükség. A bankóprést valóban le is állította, s 1921 januárjától májusig nemcsak újabb pénzmennyiség nem áramlott a gazdaságba, de a forgalomban levő bankjegy mennyisége még mintegy 10%-kal csökkent. A bankjegykibocsátás leállítása az értékét veszített pénz mellett nagyarányú pénzszűkét eredményezett, hiszen a forgalomban levő pénz aranyban számított vásárlóértéke alig haladta túl a háború előtti szint felét.11 A pénzszűke automatikusan a kamatlábak emelkedésére vezetett, ami az előző inflációs időszakhoz képest, amikor a pénz nem a bankok, hanem részben a spekuláció, részben a vagyonok átmentését biztosító arany és valuta felé áramlott, a pénzt fokozattabban a bankok felé terelte. A korona értékének emelését célozta Hegedűs bejelentése is, miszerint a kormány azon módosítással, hogy az 5.5 — 6%-os kamatokat 4%-ra szállítják le, ismét vállalja a magyar államadósságok kamatainak fizetését. E lépéssel a külföldi pénzpiac bizalmát akarta megnyerni, hogy így is előmozdítsa a korona értékemelkedését. Mindezen lépések együttesen valóban arra vezettek, hogy bel- és külföldön ugrásszerűen megnőtt a magyar korona iránti bizalom. A külföldi értéktőzsdéken jó üzletnek látszott a magyar korona javulására spekulálni, és ezért 1921 első felében igen nagy, mintegy 8 milliárdot kitevő koronavásárlásokra került sor.1 2 A külföldi vásárlások pedig felhajtották a korona értékét. A januári 1.16-os zürichi árfolyam májusra 2.62-re emelkedett. A hazai árfolyamérték emelkedését pedig jól jelzi, hogy a budapesti dollárárfolyam az 1920 decemberi 572.5 koronáról 1921 májusára 240 koronára hanyatlott.1 3 10 Magyar Kereskedők Lapja. 1920. dec. 19. 11 Georg Heidelberg : Die Wirkung der Inflation und Sanierung auf den ungarischen Geld- und Kapitalmarkt. Bpest. 1927. 101. 1. 12 K. G. L. Állami jegyintézet 1921. okt. 19-i tanácsülése. Teleszky János felszólalása. 13 Statisztikai Évkönyv 1919—22. 123. 1.; Domány Gyula: A magyar szanálás. 17. 1
