Századok – 1964

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 580

EOLYŐIKATSZEMLE 581 VI. kongresszusa (1928) után több szerző a Tanácsköztársaság hibáit összefoglalóan doktrinérségként jellemezte, amelyen a „haladéktalan szocializmus" építésének szorgalmazását, a technikai szervezési feladatok, a rendeleti igazgatás előtérbe helyezését értették az élet valóságos szükségleteinek tanulmányozása, a dolgozók tömegeivel való kapcsolatok kiépítése helyett (Kelen József, Lengyel Gyula cikkei). E nézetekkel párhuzamosan azonban, a tanulmány tanúsága szerint, mind nagyobb teret kaptak azok a feldolgozások, amelyek, egy korábbi álláspontra visszakanyarodva, a bukás okait kizárólag az SzDP árulásában keresték és az agrárpolitika hibáit annak „jobboldali" vonásaiban vélték felfedezni. Miután a Kominternben általánossá vált ekkor a szociáldemokraták „szociálfasisztákként" kezelése, Kim Béla is revideálta korábbi helyes álláspontját. Ebben a felfogásban osztoztak az 1930-as évek első felében megjelent, történelmi áttekintésre törekvő munkák is. Csak a Komintern VII. kongresszusa (1935) után láttak napvilágot olyan feldolgozások, amelyek kiemelték 1848 és 1919 kapcsolatait, méltatták az 1918 októberi forradalom pozitív vonásait, különbséget tettek a szociáldemokrácia jobb- és baloldala között, s rámutattak arra, hogy a Tanácsköztársaságnak feladatai közé tartozott volna a polgári demokratikus átalakítás végrehajtása, mindenekelőtt a parasztság földhözjuttatása. A Tanácsköztársaság összefoglaló történeti és elméleti feldolgozására azonban a személyi kultusz kialakulásának kedvezőtlen légkörében, majd a háború kirobbanása miatt a továbbiakban sem kerülhetett sor. — GÁRDOS EMIL AZ amerikai magyar munkásmozgalom történetéhez (1919— —1929) címmel közöl tanulmányt, amely — mint a szerző is megállapítja — az első lépés több mint 1 millió amerikai magyar történetének megírásához. A tanulmány voltaképpen a Socialist Party-ból 1919-ben kivált és a Kommunista Párthoz csatlakozott haloldal történetével foglalkozik. Bemutatja ennek tiltakozását a magyarországi fehérterror vérengzései ellen (1919. aug. 30-i tüntetés New Yorkban 20 000 fő részvételével) és küzdelmét a Horthy-rendszer Amerikába küldött exponenseinek (Huszár Károly, Halmai-Hahn Elemér, Hevesi Simon) propagandakörútja ellen, majd részletezi a csoport harcát a munkások életszínvonalának megvédéséért. Mint az egységfront politikájának helyes felfogását jellemzi Károlyi Mihály 1927-i előadó körútjának támogatását, s a haloldali munkásmozgalom eredményeként ismerteti a Rothermere-akció meghiúsítását és a new-yorki Kossuth szobor felálUtása alkalmából szervezett revizionista ünnepség kudarcát. — HARKÁNYI IVÁN A spanyol kommunisták harca a Franco-rendszer ellen c. tanulmányában a Spanyol Kommunista Párt 1939—62 közötti küzdelmeivel foglalkozik. Bemutatja a köztársaság bukása után kialakított illegális harci módszerek átalakítását az 1947-ben bekövetkezett nemzetközi változások után, amikor a SKP felismerte, hogy a Franco-rendszert belső erőkkel kell likvidálni. Figyelemmel kíséri a sztrájkokat, amelyek 1950-től a párt helyes új taktikája következtében tömegkapcsolatainak kiterjedéséről tanúskodtak, majd ismerteti a párt 1954-i programját, mely a soron levő forradalmat mint antifeudális-antimonopolista jellegűt jellemezte. Céljai elérésére a párt meghirdette és — amint a szerző igazolja — több sikeres akcióval bebizonyította a széles tömegeknek, hogy a diktatúra békés megdöntésére törekszik. Törekvéseit előmozdítja, hogy a társadalom különféle jobboldali erői a fokozódó gazdasági és társadalmi nehézségek miatt egyre inkább elhatárolják magukat Francótól, de nehezíti, hogy míg a rendszer a baloldallal szemben továbbra is a kegyetlen terror eszközeit alkalmazza, a jobboldali ellenzéket újabb és újabb apró engedményekkel igyekszik leszerelni. Az SKP tömegbefolyásának növekedését azonban minden manőver ellenére tovább fokozta 1960 januári új programja, amelyben részletezte közvetlen céljait a diktatúra megbuktatását követő demokratikus átalakítás tekintetében a kül- és a belpolitika minden területén, az agrár-, a nemzeti és a vallási kérdésben, majd a párt végcéljaként a proletárdiktatúra többpárt-rendszerű parlamentáris köztársaság formájában való létrehozását jelölte meg. A tanulmány végül a nemzeti megbékélés politikájának eredményeként tárgyalja az 1962-i nagy sztrájkmozgalmat, amely megmutatta a rendszer ingatagságát és politikai bázisának újabb szűkülését eredményezte, különösen az 1962—63-i letartóztatások és gyilkosságok miatt. — A folyóirat Közlemények rovatában MOLNÁR ISTVÁN Adalékok a „Munkások a tudományért — tudósok a munkásokért," akció történetéhez (1946 tavasza — 1947 augusztus) címen tesz közzé adatokkal bőven illusztrált ismertetést, amely a megjelölt időszakban a budapesti egyetemeknek és tudományos intézményeknek az egyes gyárak (MÁVAG, DIMÁVAG, Csepeli WM, MOM stb.) által nyújtott segítség módjait, másfelől az egyetemek és intézmények által szervezett munkásoktatás kérdéseit és a gyáraknak nyújtott szaktanácsadás formáit vizsgálja. — A Vita rovat POTHORNTK JÓZSEF cikkét