Századok – 1964

Közlemények - Steiner; Herbert: Adatok a Nemzetközi Munkásszövetség és az osztrák munkásmozgalom kapcsolataihoz (1866–1872) 469

476 HERBERT STEIN Ell vált. Még arra sincs együtt a pénz, hogy az elfogadott monstre-peticiót nyomdába adjuk és arra aláírásokat gyűjtsünk, még sokkal kevesebb marad arra, hogy a Monarchia minden részébe ügynököket küldjünk ki, ahogyan terveztük. O, ezek nagyon okosak és bölcsek! A küldött 5 forintért fogadja hálás köszönetemet, éppen akkor kaptam meg a pénzt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, a hurcolkodásnál, címem most: J. В. V. Grüngasse 25. 24. ajtó. A munkásújságban 14 napon belül megkezdem az 1789-es francia forradalom történetét, s ez egyúttal az új idők története is lesz 1868-ig. Kedves barátom, mellékelten küldöm a „Vorbote." két számát, felhívom ezekre figyel­mét, és kérem, gyűjtsön körében előfizetőket; ez a Nemzetközi Munkásszövetség lapja, tehát úgyszólván a szociáldemokrácia hivatalos újságja; ha törvényesen most még nem is csatla­kozhatunk a nagy európai—amerikai testvéri munkásszövetséghez, de egyelőre már most is kapcsolatba léphetünk vele, amelyet, ha a viszonyok megengedik, gyorsan megszilárdíthatunk. Egyidejűleg felhívom figyelmét a ,, Vorbote" már megjelent I. és II. évfolyamára, ezek oly sok tudni érdemeset és hasznosat tartalmaznak, hogy sehonnan sem szabad hiányozniok, ahol a sza­badság és az emberi méltónág elveit vallják. Ahogy az ön jellemét eddig megismertem, elvárom, hogy nem marad el mögöttünk, amikor mindannyiunk érdekeiről, az egész emberiség érdekeiről van szó; elvárom, hogy bátran halad előre! Ezekben az írásokban egyúttal a szellemi ösztönzés és az új harci eszközök soha el nem apadó forrását is megtalálja, hiszen mi rá vagyunk utalva, hogy szellemi téren harcolva haladjunk előre. „A Nemzetközi Munkásszövetség, alapítása, szervezete, politikai és szociális tevékenysége és terjeszkedése" című, Wilhelm Eichhoff által irt füzetet is (ára 5 groschen) minden munkásegyletben olvasni kellene. Ha netán további felvilágosításokat óhajt, kérem, közölje ezt velem legközelebbi levelében. Kérem, olvastassa el ezt a levelet Subaric úrral, egyúttal neki is szól; egyébként kénytelen lettem volna két azonos szövegű levelet írni. Üdvözlettel és kézszorítással : J. Brüsshaver A. Strasser, egy fiatal szabólegény, akit a munkásmozgalomban való részvétele miatt sokat üldöztek, ezután a következő levelet irta J. Ph. Beekernek.14 Ez volt Gráe első kapcsolata a Nemzetközi Munkásszövetséggel. Mélyen tisztelt barátaim! Grác, 1868. december 7. Derék barátom, Brüsshaver tanácsára (csatolt levele szerint) engedjék meg, hogy levelet írjak a tisztelt német nyelvű bizottsághoz a következő okból: Alulírott, az általános német szabóegylet meghatalmazottja, úgy érzem, a mai idők arra kényszerítenek, hogy mindazokat az újságokat (amennyit csak módomban áll), ame­lyek a munkások érdekeit képviselik, megszerezzem, s ezeket minden erőmből terjesszem, azért, hogy tiszta bort önthessek ausztriai munkáspártunk poharába, s így annak idején majd arra használhassuk, amit a szociáldemokrácia kíván. Oldalt a pénz miatt egy változta­tás * A kérdéses összeget azonnal be akartam küldeni, de nem adok pénzt, hanem inkább ha a számlát küldik, akkor kérem utánvéttel és a dolog rendben van. Már küldök négy forintot (írd négy forintot) a mi pénzünkben, és kérem, küldjék meg a Vorbotet tevékenységének kedetétől fogva. És a jövőre nézve tekintsék elő fizetettnek. Brüsshaver úr munkásújságjában már kezdeményezte, hogy tagként be lehet lépni, a Vorwärts-egyletben én is eszerint fogok tevékenykedni, hogy támogassak egy olyan szövetséget, amely képes szellemi támogatást is nyújtani. Ezért kérem, tudassák velem, mennyit kell még fizetnem a négy forinton felül, hogy egy évre előre ki legyen fizetve. Kérem Wilhelm Eíchhoff munkáját is, amely az alapításra vonatkozik, mert erről feltétlenül felolvasásokat kell tartani. Ha lehet ebből * darabot, hogy egyet az egyletnek átadhassak. A kívántak (és egyúttal a számla) beérkezése után, ami a négy forinton felül hiányzik, azonnal beküldőm a központnak. És megígérem, a lehetőségek szerint teljes erővel tevékenykedem. Papstot is bejelentettem már a meghatalmazottnak, ő küld neki néhány példányt, hogy a saját körében dolgozhasson. És ha nagyon sok ilyen embert találunk, és mindegyik úgy dolgozik a maga körében, akkor idővel Ausztria egy nagy egésszé válik. Ezért én mindig csak olyan embereket keresek, akik kiállnak az ügy mellett, ellátom őket jóindulatú újságokkal és akkor megy a dolog előre, amíg csak mindamiyian együtt nem lesznek. És erre a mi egyletünk a munkanélküliség miatt nagyon alkalmas. Az alapszabályokat az ilyen emberek Ausztriában nagyon jól megértik, mert pénzt kapnak, ehhez van minden túrosban meghatalmazott, ezeket az embereket az egyik oldalról buzdítani kell, a nagy szövetségnek pedig tanítania kell őket. Azután kerül sor a tagságra, 14 Uo. И4ЗД a. * Olvashatatlan

Next

/
Thumbnails
Contents