Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

F О L Y Ó11 ! ATS Z E M L E 301 a hány ásztársaságok archívuma. Ezek pontos felmérést tesznek lehetővé a munkáskategóriák létrejöttéről, illetőleg a tőkések felfogásáról. A szerkesztőség végül hangsúlyozza, hogy az adott számban a francia eredményekről kíván áttekintést adni, s ezt összeveti a külföldi eredményekkel, hogy előmozdítsák a XIX. századi francia bányászok történetének monografikus feldolgozását. A szintézis azonban egyelőre még korai lenne, a töredékes előkészítés stádiumában tartanak. Ezekből az írásokból közölt ezúttal hármat a szerkesztőség. P. Guillaume: Sztrájkok és munkásszervezetek a Loire-vidók bányászai között a XIX. század közepén c. írásában (5—18. 1.) rámutat arra, hogy az 1830-as, 1840-es évek sztrájkjai közül a Loire-vidók bányászainak küzdelmei váltották ki a legnagyobb érdeklődést. A kortársak és a későbbi történészek P. Guillaume szerint egyaránt hangsúlyozták, hogy ezek az 1840—44-es sztrájkok új fejezetet nyitottak a bányászszervezkedósben, mivel jórészt éppen a szakszervezeti jogok elismerését célozták. Guillaume a következőkben sokoldalú és bőséges levéltári anyag alapján ismerteti a sztrájkok kirobbanásának okait, körülményeit, a különböző kereszteződő szándékokat ós szereplőket. — René GarmY: Egy mítosz: ,,a bányát a bányászoknak" — Rancióben (19—52. 1.) jellegében egy más típusú feldolgozással ismertet meg. Inkább helytörténeti, illetőleg egy üzem történetével ismerkedhetünk meg benne — ami nálunk Magyarországon ismertebb műfaj. R. Garmy rövid bevezetőt nyújt Rancié ércbányászatának ós bányászainak középkori történeti múltjáról, majd igen részletesen mutatja be a bánya helyzetét a napóleoni időkben: a termelés szervezetét, illetőleg kibővítését, a szociális viszonyokat, a munkások első követeléseit, ezeknek különböző típusait. A következő fejezetben az 1820-as, de még sokkal részletesebben az 1830-as és 1840-es évekkel foglalkozik a szerző. E fejezet külön érdekessége, hogy bemutatja, miként terjednek el a különböző szocialisztikus nézetek, s ezek hatására, illetőleg ellensúlyozására a Lajos Fülöp-féle kormányzat a terror fokozott igénybevétele mellett „néhány filantróp jellegű intézkedéshez nyúlt" (45.1.). Garmy cikkében nagy gonddal kíséri végig a középkorból átszármazó bányaközössógi tulajdon utánrezgéseit jogi, tudati és harci tekintetben. Érdekes kísérletnek tekinthető Rolande Trempé: A Carmaux-i Bányatársaság tisztviselőinek magatartása a bányászok iránt 1856—-1914 c. cikke (53—91. 1.). Trempé bevezetőjében hangsúlyozza, hogy e témakör szinte teljességgel- feldolgozatlan, jóllehet nagy levéltári forrásanyag teszi lehetővé az áttekintés elkészítését. Itt utal a jelentésekre, a részvényesek közgyűlésén elhangzott beszámolókra, valamint a bányászoknak kiadott rendeletek gyűjteményére. —- A történeti tanulmányok után a „Források és módszerek" rovatban találjuk Michelle Perrot írását a bányászsajtó századvégi történetéről (1880—1914) (93—115. 1.), amely a bibliográfiai adatok közlésén messze túl érzékelteti a bányászszakszervezeten belüli ideológiai és területi megoszlásokat, hasadásokat, utal arra, hogy a bányászok milyen lapokat olvastak legszívesebben, tekintettel van a gazdasági ciklusokra, illetőleg ezeknek a mozgalomra gyakorolt hatására. A különszám módszertani segítséget nyújt a bányász-biztosítótársaságok adatainak felhasználásához, s érdekes visszaemlékezést közöl a Carmaux-i bányászok egy öreg veteránjáról. A módszertani segélynyújtást hasznosan egészíti ki az a tematikus bibliográfia, amelyet a szerkesztőség a francia, angol, belga, német és olasz szakirodalom állásáról nyújt. — J. ANNALES. ÉCONOMIES, SOCIÉTÉS, CIVILISATIONS. 1963. 4. sz. Piero Pieri: A hadtörténet terjedelméről c. tanulmányában (625—638. 1.), voltaképpen az Écoles des Hautes Etudes-ben tartott előadásában, azt hangsúlyozza, hogy nincs a történelmi fejlődés egyéb ágazataitól elkülönült, elszigetelt hadtörténet, a háború, a hadviselés történetét csak a fejlődés egyéb tényezőivel való kölcsönhatásban lehet megérteni. Számos példára hivatkozva elsősorban a politikai történet szerepét hangsúlyozza, amire Machiavelli óta számos szerző utalt már (a nagy francia forradalom, de különösen a két világháború óriási változásokat hozott azzal, hogy a kis létszámú hadseregek helyébe az egész nép hadviselése lépett). De ugyancsak elsőrendű fontosságú a technika fejlődése, méghozzá nemcsak új fegyvernemek megjelenése, hanem a fegyverek felhasználásának a módja is döntő lehet. Természetesen lényeges tényező a társadalmi szerkezet, az újoncszedós lehetőségei és korlátai. Az olasz példán igazolja, hogy a Risorgimento idején a nép ós a kormányzat megoszlott, egymás ellen harcolt, s az eredmények csak felemásak lehettek. Az olasz nép csak a második világháború idején, a fasizmus elleni harcban érte el azt a nemzeti egységet, amelyet Franciaország már a nagy forradalom idején fel tudott mutatni. Ez ismét visszavezet a politika kérdésére: a második világháború bizonyította be ismét, hogy a politikai célok teremtették