Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

FOLYÓIRATSZEMLE 293 s nem eléggé elemző módon. A burzsoá ideológia elleni hare továbbra is az egyik fő feladat, de nem szabad apolgári történetírás minden képviselőjét egyformán eleve elítélni, mint hamisítót; fel kell figyelni azokra, akik őszintén törekszenek a történeti igazság felkutatására. A cikk rámutat az egyes szövetségi köztársaságok történettudományában még felbukkanó nacionalista maradványokra, amelyek a múlt hibái elleni harc ürügyén lépnek elő. Végül arra utal a vezércikk, hogy az akadémiai intézményekben végrehajtott 5—7%-os státuscsökkentés a felesleges személyek elbocsátásával növelte az intézetek teljesítőképességét. — O. D. Szokolov: V. I. Lenin ós M. N. Pokrovszkij bolsevik nézeteinek kialakulása c. tanulmányában (30—40. 1.) megmutatja, hogy bár Pokrovszkij 1910 előtt a Vperjod-csoporthoz tartozott, Lenin nagyrabecsülte munkásságát, mindig érdeklődött iránta, 1915 végétől újra felvette vele a személyes kapcsolatot, s bár még a forradalom győzelme után is sokat vitáztak, Pokrovszkij általában elismerte végül Lenin igazát, s így egész történeti koncepciójában Lenin elveit dolgozta ki. Külön kell hangsúlyozni, hogy milyen erőteljes harcot folytatott a trocliista nézetek ellen. — Ebben a számban tovább folytatódik a Szovjetunió története historiográfiájának egyetemi oktatásáról megindult vita, amelynek korábbi vitacikkei a folyóirat 1963. évi 3. számában jelentek meg (Id. Századok 1963. 97. évf. 1151. 1.), itt most (59—87. 1.) előbb Sz. O. Smidt hozzászólását közlik, aki szerint a reakciós nézeteket is kell ismertetni, hiszen különben nincs mi ellen harcolni. Le kell küzdeni a régi polgári történetírókkal szemben megmutatkozó nihilista álláspontot, amely csak azt tartja nyilván, hogy hol miben tévedtek. Nézeteiket nem szabad statikusan ábrázolni. Többet kell foglalkozni azokkal a polgári történészekkel, akik a dolgozó nép történetét írták meg (Szemevszkij pl.). Űj periodizációt javasol a történetírás történetére (X—XVII. század, XVIII. század—1830-as évek, 1840—1890-es évek, és végül a századforduló idején a burzsoá történetírás válsága). I. D. Kovalcsenko ezzel szemben csak három fő szakaszt kíván elkülöníteni (a XVIII. századig az első, az 1890-es évek közepéig a második és a századfordulón a harmadik), s ezeken belül alkorszakokat. Hangsúlyozza, hogy mindegyik alkorszakon belül is egyszerre több irányzat áll fenn egymással párhuzamosan, tehát nem lehet egy korszakot egy irányzat uralmával jellemezni. Sz. Sz. Dmitrijev az egyetemi tanfolyam alapvető hiányosságát abban látja, hogy a historiográfiai kutatás még eléggé a kezdeteknél tart. Az oktatásban a módszertani tanulságokra kell a hangsúlyt helyezni, hogy a hallgatók megtanulják, hogyan kell kritikailag hasznosítani a régebbi történetírás adatait. A. M. Szaharov, aki a vitát elindította, válaszában rámutatott arra, hogy bár számos kérdésben egyetértés alakult ki (a módszertani szempont fontossága; az orosz történészek egyetemes történeti munkásságát is figyelembe kell venni, stb.), a periodizáció kérdésében még korainak tart ja a végleges állásfoglalást, s helyteleníti, hogy a vitában túl kevés szó esett a szovjet korszak historiográfiájáról. — I. P. Olejnyik: A termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele az európai népi demokratikus országokban c. összehasonlító tanulmányában (88—100. 1.) áttekinti az egyes országok fejlődését, megállapítja, hogy néhány helyen az ipari üzemek kisajátításakor az egykori tulajdonosok bizonyos kárpótlást kaptak. Az államkapitalizmusnak mindegyik országban nagy szerepe volt a szocialista viszonyokra való áttérésben, az előkészítésben pedig a munkáséllenőrzés bevezetésének. A földreformoknál Lengyelország és Albánia kivételével az egykori tulajdonosok csekély kárpótlást kaptak. Minthogy a szovjet fejlődéstől eltérően (amellyel minden ponton összeveti a szerző ezeknek az országoknak a fejlődésót) mindenütt megmaradt a föld magántulajdona, a mezőgazdaság szocialista átalakulása felé vivő úton a szövetkezésnek sok kezdeti, részleges formája alakult ki, a termelőszövetkezeteknek pedig három alapvető formája: 1. ahol csak a termelőeszközök és a munka kerültek társadalmi tulajdonba, s a jövedelem felosztása a bevitt föld nagysága szerint történik, 2. ahol a föld is társadalmi tulajdonba került, s a jövedelem 70—75%-át a végzett munka, a többit a bevitt föld szerint osztják szét, s 3. ahol minden társadalmi tulajdonba került . Az 1962-es év gazdasági eredményein mutatja be a szerző egyrészt a minden országban lezajlott iparosítás hatásait, másrészt azt, hogy a gazdasági élet egyes szektoraiban az egyes országokban milyen arányú a társadalmasítás foka. Az európai nópi demokratikus országok fejlő -dése sok új tapasztalattal szolgált, különösen a társadalmi tulajdon fokozatos kiterjesztése terén. A társadalmasításnak most elért foka teszi lehetővé az országok közti gazdasági együttműködés elmélyítését. — A külföldi szemlék rovatában közli a folyóirat Ránki György és Ságvári Ágnes cikkét : A magyar történészek tudományos kutatómunkájának távlatai (204— 208. 1.), amely a most folyó munkákról ós a közeli évek terveiről nyújt tájékoztatást. — 1963. 9. sz. V. Z. Drobizsev és Ju. Sz. Kukuskin: A tudományos nép-