Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

FOLYÓIRATSZEMLE 291 visszhangot váltott ki az 1812-es Honvédő Háborúban aratott orosz győzelem és az orosz seregek megjelenése Európa hadszínterein a cseh közvéleményben ( 103—108.1.). — 1963. 5. sz. Nemes Dezső: A szocializmus építésének néhány kérdése Magyarországon c. cikkében (10—21. 1.) a termelőszövetkezeti mozgalom eredményeit ismerteti, a nemzeti egység kibontakozását, a származás szerinti megkülönböztetés háttérbe szorulását, s azt bizonyítja be, hogy a vezető állásban levő kommunisták szakmai továbbképzésének a követelése éppenséggel a kommunista vezetés megszilárdítására törekszik. — Julio Le Riverend, a kubai Tudományos AkadémiaTörténettud ományi Intézetének igazgatója: A kubai nép első reagálása a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra c. tanulmányában (22—25. 1.) levéltári és sajtóanyag alapján áttekintést ad a kubai munkásmozgalom helyzetéről az adott korszakban, az egyes áramlatokról, s hangsúlyozza, hogy a Forradalom visszhangjaként létrejöttek az 1920-as évek elején az első kommunista csoportok, s ezzel megkezdődött az a mozgalom, amely végül a szocialista forradalom győzelméhez vezetett. — K. Mihajlov: Az angol—amerikai intervenció ós a demokratikus mozgalom leverése Görögországban 1946—1949-ben (56 -68. 1.) címen abból indul ki, hogy az 1945 februárjában a polgárháború megszüntetéséről kötött egyezményt a görög kommunista párt később hibaként értékelte. A burzsoá kormányzat ugyanis közben féktelen terrort vezetett be, ennek a jegyében szavaztatta meg 1946. szeptember 1-én a monarchia restaurációját, s októberben angol segítséggel megindította a harcot a partizánok ellen. Az amerikai beavatkozás 1947 márciusában indult meg, segélyek formájában, alapvető célja az angol befolyás kiszorítása volt. Mihajlov ebben az angol—amerikai intervencióban látja a demokratikus görög szabadságmozgalom leverésének fő okát. — A Németország felszabadulásának 150. évfordulójával foglalkozó rovatban A. T. Vlaszkin azt mutatja be, milyen katonai ^ és politikai támogatást kapott a német szabadságmozgalom Oroszországtól 1812 decemberétől 1813 májusáig, s hogy a nép felkelésére való hivatkozás, ill. felszólítás milyen energiákat szabadított fel (69—82. 1.). Ugyancsak ebben a rovatban közölnek néhány okmányt 1813-ból, amelyek bemutatják az orosz seregek részvételét Németország felszabadításában (83—92. 1.). — K. L. Szeleznyev: F. Engels svéd—dán útijegyzetei c. közleményében (93—96. 1.) ismerteti Engelsnek egy 1867 nyarán tett utazásáról készített feljegyzéseit, amelyek személyi jellegűek, s így nem kerültek be Marx és Engels műveinek második kiadásába; de helyes velük megismerkednünk, mert Engels széles látóköréről, nagy érdeklődéséről s nem utolsósorban emberi közvetlenségéről és humorérzékéről tesznek tanúbizonyságot. — N. VOPROSZI ISZTORII. 1963. 7. sz. Ju. A. Poljakov: A kommunista nevelés és a történelem címen (3—18. 1.) a történelem és a dolgozó tömegek viszonyát vizsgálja, s hangsúlyozza, hogy a történelemnek milyen nagy ideológiai hatóereje van, hiszen a pártoktatásban, szabadegyetemeken és egyéb fórumokon igen sokan tanulmányozzák. Történelmi ismeretek nélkül nincsenek helyes társadalomtudományi nézetek, jogi, filozófiai elképzelések, vagyis a társadalom mai ismeretét feltétlenül történetileg kell megalapozni. Természetesen a legújabb kor története a fontos, s ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy-w szovjet társadalom fejlődésében az Í930—40-es években nem lehet csupán hibákat, sötét oldalakat látni, hanem az alkotó, előrelendítő mozzanatokra is kell figyelni. A történelemnek igen nagy hatása lehet az erkölcsi nevelésben, a munka iránti lelkesedés felkeltésében. Poljakov sok konkrét példát hoz, hogy egyes üzemek történetének tanulmányozása milyen példákat állított a mai dolgozók elé, s milyen eredményeket értek el. A történelem hatóerejének a növelése érdekében több népszerűsítő munkára van szükség, több előadásra, s minden esetben fontos, hogy konkrét témákról legyen szó, ne elvont okoskodásokról, mert a konkrétumoknak van igazi nevelő erejük. — Sz. P. Tyitabenko: Az OSZDMP II. kongresszusának történelmi jelentősége c. tanulmányában (19—33. 1.) a kongresszus 60. évfordulója alkalmából részletesen ismerteti a kongresszus lefolyását, a két irányzat kiformálódását, hangsúlyozza, hogy itt'Plehanov még teljes mértékben Lenin mellett állt, viszont a kongresszus után néhány hónap leforgása alatt átment a mensevikek oldalára. A szerző bemutatja azt a harcot is, amelyet a bolsevikoknak a kongresszus után nemcsak a párton belül, a mensevikek ellen kellett megvívniok, hanem a nyugati nagy szocialista pártok vezetőivel szemben is. — V. G. Trtjhanovszkij ; A békés egymás mellett élés elve és burzsoá bírálói (62—96. 1.) címen a lenini elv fejlődését mutatja be, a bevezetőben utalva arra, hogy Sztálin megpróbálta elhomályosítani Lenin érdemeit ezen a téren, V. M. Molotov pedig а XXII. kongresszus előtt írt levelében egyenesen tagadta, hogy Lenin ezt az elvet hirdette volna. A nyugat i polgári történészek vagy szintén tagadják ennek az elvnek a meglétét (mint George F. 19*