Századok – 1964

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 278

:282 FOLYÓIRATSZEMLE csatából megcsonkítva hazabocsátott, s a vereséget kéregetve előadó, a krónikás által a mondabeli „hét magyar" fogalommal is azonosított „diák" és „Szent Lázár szegényei" (máshol egyszerűen „Lázárok") fogalmat elemzi. A korábbi irodalom olyan értelmezésével szemben, mintha ez diákok és énekmondók azonosságát jelentené, szerző érvelése kimutatja, hogy a „diák" fogalom „Szent Lázár szegényei"-vei való azonosítása itt egyszerűen a csatavesztés történetének kéregetés, „mendikálás" formájában való előadását sejteti; az esztergomi Szt. Lázár szegényházzal (szerző szerint olyan szegény diákok lakóhelyével, akik a későbbi betlehemes játékokhoz hasonlóan, kéregetés közben a „hét magyar" történetét adták elő) való kapcsolat pedig e krónikák esztergomi eredetére utal. Szerző szerint különben itt a kéregetők „hét magyar" elnevezése a XIV. században feltört újabb vezetőrétegnek a magukat a honfoglaló „hőt magyar"-tól származtató nemzetségek nimbuszát csökkent eni igyekvő törekvéseit jelzi. DÜmmerth Dezső Herder jóslata és forrása c. cikkében Herder híres, s a XVIII—XIX. századi magyar szellemi életre oly nagy hatást gyakorolt jóslatának („a mások közé ékelt kisszámú magyaroknak századok múltán talán már nyelvét sem lehet majd felfedezni") eredetét kutatva bebizonyítja, hogy első megfogalmazása az Oláh Miklós Hungáriáját kiadó — s mint DÜmmerth bemutatja, a pánszláv gondolat mintegy korai előfutárának is tekinthető — Kollár Ádámnak egy, Oláh szövegéhez fűzött jegyzetében történt, melyet Herder az azt Allgemeine nordische Geschichte-jében Kollártól szinte szóról szóra átvevő Schlözertől vett át. — Domokos Sámuel Ismeretlen adatok S. Micu-Klein, Oh. Sincai és P. Maior működéséről a budai Egyetemi Nyomdánál címen a román tudósok nyomdai alkalmaztatásával kapcsolatos részletkérdéseket tisztáz (pl. Micu-Klein cenzuri tevékenységére s annak kivételes megbecsülésére vonatkozó részleteket, vagy Sincai Obradovici szótári táblázatának cenzúrázása során a cirill betűk használatával kapcsolatos állásfoglalását, s az Egyetemi Nyomdának Sincai Chronica-jának tervezett kiadása körüli szerepét). — Fried Péter Rumy Károly György, a kultúraközvetítő. 1828—1847 c„ a rovathoz képest szokatlanul terjedelmes cikke gondosan összegyűjtött szép anyag alapján mutatja be a szellemi gyökereivel még a XVIII. századból kinőtt „patrióta és kozmopolita" tudósnak a magyarok és a hazai nemzetiségek irodalmi törekvései közötti közvetítésre törekvő (ám így a magyar irodalom nacionalizmusával is szembekerülő) sokoldalú tevékenységét.—V. K. IRODALOMTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK. 66. évf. (1963) 4. sz.: Szattder József A magyar szentimentalizmus problémái c. cikke részben a magyar irodalmi szentimentalizmus fő képviselőinek — Ányos, Dayka, Batsányi, Kármán, Fazekas Berzsenyi — műveire vonatkozó korábbi monografikus munkák, részben kelet-európai összehasonlító vizsgálatok alapján megállapítja, hogy a magyarországi szentimentalizmus (eltérően a nyugat-európai országokétól) nem alkotott önálló irodalmi irányzatot , nem vált el élesen a felvilágosodást elsősorban képviselő irodalmi klasszicizmustól; nálunk mindkettő társadalmi bázisa elsősorban nem a polgárság, hanem a felvilágosodást hordozó középnemesség volt. — Horváth János A hun történet és szerzője c. cikkében a Budai krónikacsaládban — a Képes Krónikában és Kézai Simonnál —- található, a magyarság hun eredetét foltételező ,,hun történet" szerzőségét vizsgálja, és arra a következtetésre jut, hogy az említett krónikarészlet első megfogalmazása Kézai Simontól származik. Logikai érvekkel bizonyítja, hogy a monda megfogalmazása Kun László érdekeit juttatja kifejezésre, s így feltehetőleg közeli hívének műve. Kézainak a hun eredet bizonyítására felhozott érveit elemezve pedig megállapít ja, hogy forrása elsősorban Anonymus Gestája ós Jordanes krónikája volt . — Mezősi Károly Új adatok Petőfi kunszentmiklósi kapcsolatairól címen a költőnek 1844—45-ben családjával való kapcsolatához szolgáltat adalékokat. — Sz. M. KÖZGAZDASÁGI SZEMLE. X. évf. (1963) 8. sz. (aug.): Simái Mihály A monopóliumok munkamegoszlása és versenye az Európai Közös Piac országainak iparában c. cikke igennel felel arra, a nemzetközi irodalomban vitatott kérdésre, hogy vajon a Közös Piac megszervezése növeli-e a benne résztvevő 6 állam (Belgium, Luxemburg, Franciaország, Hollandia, NSzK, Olaszország) piacát, majd kimutatja, hogy ezeknek az államoknak a piac extenzív bővülését többek között előidéző munkamegosztása mind általában kereskedelmi forgalmuk, mind pedig egymással folytatott kereskedésük adatainak tanúsága szerint 1950-hez képest 1960-ra érezhetően növekedett. Megállapítja, hogy a munkamegosztás elmélyülése a legjelentősebb, az egész ipar műszaki színvonalát meghatározó iparágakban volt a legnagyobb. A cikk a továbbiakban a munkamegosztást előmozdító tényezőkkel foglalkozik, majd rámutat arra a körülményre, hogy a Közös Piac országainak egymáshoz viszonyított helyzete az utóbbi 5 évben jelentősen megváltozott. Míg 1958-ban a monopolisták előnyeit illetően