Századok – 1964

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1379

KRÓNIKA 1383 latiak a paraszti gazdálkodásra. Paradoxul hangzik, de úgy igaz, hogy ma jóval könnyebb helyzetben van az a kutató, aki a feudalizmuskori agrárviszonyokkal foglalkozik, mint az, aki a paraszti gazdálkodás kapitalizmuskori történetét kutatja. Ez esetben a néprajzi kutatás módszerét kell segítségül hívni, amely már eddig is bebizonyította, hogy nagy segítséget nyújt az agrártörténet számára. A paraszti adatközlők által nyújtott adatok értékelésénél azonban számolni kell a népi emlékezet sajátos ahistorikus jellegével, amely a két-három generációval korábbi állapotokra nézve lényegileg hű, de időben nehezen elhelyezhető adatokkal szolgál. — A XIX. század 50 — 00-as éveire a liirlapi közlések is számos adattal szolgálnak egy-egy falu vagy vidék paraszti gazdálkodására. E közlések értékelésénél azonban figyelembo kell venni, hogy még a legobjektívebbnek látszó lür is sokszor politikai célt szolgál. Ruzsás Lajos kandidátus (Pécs) az úrbérrendezéskor feltett kérdésekre adott válasz kapcsán elmondotta, hogy a török megszállás alól felszabadult terület egyrészén a falvak népe a XVIII. század elején vadtalajváltással használta határát. Amikor a legjobban ós legkönnyebben művelhető terület kimerült, új határ-részeket vontak be a művelésbe. Baranyában a bélyei uradalom a XVIII. század 40-es éveiben úgy jutott allodiális szántókhoz, hogy a jobbágyok által elhagyott földeket felszántotta és kukoricával vettette be. Az uradalom ugyan gazdálkodásában elmaradt a jobbágyok mögött, de ezzel az eljárással megszerezte a határ legjobb földjeit és korán korlátozta a jobbágygazdálkodás fejlődési lehetőségét. T. Mérey Klára kandidátus (Pécs) az úrbérrendezés kilenc kérdőpontjával kapcsolatban kiemelte azok társadalomtörténeti fontosságát, majd rámutatott az 1849 utáni időszak úrbéri pereire, amelyekben a parasztok vallomásai nem egyszer visszautalnak az úrbéres viszonyokra. Hangsúlyozta a kilenc pontra adott válaszok kiadásának fontosságát. Xyárády Mihály muzeológus (Nyíregyháza) Bamocsaháza példáján mutatta be a jobbágyság migrációját, a nagy uradalmaknak (Károlyi család birtokainak) a kisnemesek jobbágyaira gyakorolt szívóhatását, amelynek következtében a XVIII. század végén a falu lakosságának egy része etnikailag is kicserélődött. Valkó Arisztid muzeológus írásban benyújtott hozzászólásában a hagyatéki leltárak és a földesurakhoz intézett paraszti beadványok művelődés- és agrártörténeti szempontból való fontosságát emelte ki. Az ülést berekesztő zárszavában Szabó István elnök a referátumot máltatva helyesnek mondotta a feudalizmuskori népi források hármas csoportosítását. „Ez a kategorizálás nyilvánvalóan eligazító; és igen tanulságosak voltak a közelebbről elemzés alá vett két iratfajtáról, a tűzkárfelvételekről és az úrbérrendezés fassióiról elmondo+tak. Ezeket az előadás az említett hármas kategóriában közbülsőknek vagy semlegeseknek nevezi. Az így megnevezett kategória azonban sokkal inkább elhelyezhető volna talán egy más kategorizálásba. Ti. olyan kategóriák közé, amelyeket a feudalizmus korára nézve alaki szempontból vagy eredet szerint állítunk fel, éspedig így : hatósági, feudális földesúri és sajátosan paraszti írott forrásokra. E kategórizálási elv szerint ui. a szóban forgó forrásfajták sokkal inkább közbülsőknek tekinthetők egyrészt a paraszti, másrészről a földesúri vagy hatósági iratcsoportok között, minthogy olyan paraszti megnyilatkozásokról van szó, melyek a hatóság vagy a földesúri hatalom közegén keresztül jelennek meg. Megemlítve az e kategóriába tartozó néhány iratfajtát, egyetértett azzal, hogy megbízhatóságukat különösen gondosan kell megvizsgálni. * A délutáni ülésen Balogh István levéltárvezetőnek (Nyíregyháza) ugyancsak sokszorosítva szétküldött „Különleges növénykultúrák kialakulása a magyar mezőgazdaságban a kapitalizmus korában (1850 — 1945)" c. referátuma került megvitatásra. A referátum bevezetése a XIX. század első felének szakirodalmában általánosan használt „hagyományos" ós „okszerű" gazdálkodás fogalmának meghatározásaként megállapította. hogy a racionális gazdálkodás fogalma magában foglalta a talajművelés, a t alajerőutánpótlás, az üzemvitel módját, az állattenyésztés és növénytermesztés egymáshoz való viszonyát. A tényezők egész sora (a technika alacsony foka, a feudális birtokjog, a határhasználat rendje stb.) segített konzerválni a hagyományos gazdálkodás rendszerét. Amikor a század derekán az ipar fejlődése és a gazdasági átalakulás a hagyományos gazdálkodási rendszer felbomlását idézte elő, hatása elsősorban a növénytermelésben nyilvánult ineg. A kapitalizmust megelőzően a gabonatermelésre alapozott szántóföldi növénytermelés érdekei megkövetelték a szántóföld pihentetését megvalósító foi'dulókényszert. A gabonaféléken kívül minden más növényfajtát a fordulókényszer és legel-