Századok – 1964

Történeti irodalom - Archívum. Vol. XI (Ism. Szedő Antal) 1295

TÖRTÉNETI IRODALOM 1295 valamilyen meghatározott időponthoz, legkevésbé éppen Herakleios uralkodásához, hanem fokozatos és spontán fejlődés eredménye. A fent i dátum ugyan csupán terminus ante quem, de a thema mint igazgatási egység semmiképpen sem régebbi a VIII. századnál. Ezt bizonyítja' az is, hogy a justinianusi igazgatás továbbélése a VII. század végéig kimutatható (25 — 36. 1.). A következő részben (37 — 58.1.) a szerző a VI VII. századi bizánci hadszervezetet veszi vizsgálat alá. Azt a korábbi nézetet cáfolja, amely szerint a VII. században megváltozik a hadsereg egész jellege: toborzási módja, összetétele, tagolódása, taktikája. A szerző szerint ezúttal is önkényes feltevésekről van szó, melyeket a források nem támasztanak alá. Amennyiben új elvek vagy intézmények figyelhetők meg, ezek eredetét megtaláljuk Justinianus korában is, vagy még előbb. Az eddigiek alapján a szerző véglegesen elvitatja Herakleiost-ól a themák szezőségi jogát. Hogyan kell tehát elképzelnünk a themaszervezet kialakulását? Az alapelv — a katonai és polgári igazgatás egyesítése — korábban is jelentkezik, intézményesen Justinianus idején, midőn a keleti tartományok egész sorát szervezik át ilyen módon (535 és 539 között). A themák területi elrendezésének előzményét Justinianus nagy katonai kerületeiben találjuk meg (magisteria militum), amelyek olykor pontosan egybevágnak a későbbi themákkal. Maurikios alatt feltűnnek olyan közigazgatási egységek is (az exarchátusok), amelyek már minden lényeges pontban megegyeznek a themákkal (59 — 71. I.). A stratióta-réteg kialakulása is spontán folyamat, és a szokottnál jóval későbbi időre kell tennünk, legkorábban a IX. századra. A stratióták a római limitanei maradványaiból, letelepített hadifoglyokból, veteránokból és aktív katonákból ötvöződtek egységes réteggé, abban a mórtékben, amint kialakult a kötelező katonai szolgálat és az elidegeníthetetlen szolgálati birtok fogalma. Ennek a folyamatnak azonban semmi köze a themák létrejöttéhez (71—88. 1.). Befejezésül a szerző a thema szó eredetének kérdésével foglalkozik, és azt — Dölger nyomán — a bizánci hivatalok szóhasználatából vezeti le (88 — 97. 1.). A tanulmány egyik láncszemét képezi annak a hadjáratnak, amely az utóbbi években indult Ostrogorskij bizánci történeti „világképe" ellen (P. Lemerle és mások). Mindeddig nem jelent meg érdemleges válasz Karayannopoulos könyvére. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy eredményeit a tudományos világ — ha hallgatólagosan is — elfogadta. Kétségtelen persze, hogy némely megállapítása kritikára szorul (a „thema" különböző jelentésváltozatainak túl merev elhatárolása; feleslegesnek tűnő bizalmatlansága Theophanes szóhasználatával szemben stb.), ami bizonyos fokig befolyásolhatja végkövetkeztetéseit is. A legtöbb bírálat azonban történetszemléletét érheti. Mint Dölger, ő is úgy tartja, hogy a bizánci fejlődés egyenletes, lassú, ugrások nélküli folyamat, ahol értelmetlenség fordulópontokat, gyors átalakulásokat keresni. Akárcsak Karayannopoulos egyéb műveiben (Die kollektive Steuerverantwortung, 1956; Das Finanzwesen des frühbyzantinischen Staates, 1958), itt is elmosódik, sőt megszűnik az a határvonal, amely valahol a VII. század táján elválasztja a kelet-római birodalmat a középkori, feudalizálódó Bizánctól. Szemlélete lényegében az állami intézmények történetének vetülete, ezeket kitűnően ismeri és eredményesen vizsgálja, de a mélyebb társadalmi ós gazdasági erőkről nem vesz tudomást. Karayannopoulos módszerét valóban rendkívüli filológiai pontosság és aprólékosság jellemzi, ami a teljes forrásanyag és a feldolgozások beható ismeretével párosul. Gondolatmenete mindvégig világos, érvelése szuggesztív, a fogalmakat pontosan définiálja és következetesen használja. Mindezek a tulajdonságok valóban jelentőssé avatják a művet, mégha következtetéseivel nem is értünk mindig egyet. ENGEL PÁL ARCHÍVUM. VOL. Xf. 1961. Az Archívum a Nemzetközi Levéltári Tanács hivatalos szakfolyóirata, elsődleges célja a levéltárakat közelebb hozni egymáshoz. Volt olyan száma, mely a világ összes levéltáraiban dolgozó levéltárosoknak közölte a nevét, ismertette az egyes országok levéltári szervezetét; minden évben közli a levéltári szakirodalom bibliográfiáját, az itt ismertetendő szám pedig a világ levéltárainak tevékenységével foglalkozik. Egyes országok érdekesebb levéltárszervezet i változásairól, tevékenységéről pár sorban igyekszünk beszámolni. Érdemes Németországgal kezdeni. A Német Demokratikus Köztársaságban nagy jelentősége volt annak, hogy 1955-ben a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága határozatot hozott a történettudományról, és ebben nagy helyet kaptak a levéltári szervezet társadalmi jelentőségéről és a levéltári anyag nagy forrásértékéről szóló részek. A Demokratikus Németország igen nagy gondot fordít a